Hat és fél év után kapott ki kedvenc számában Hosszú Katinka
Szilágyi Liliána nyerte a magyarok különcsatáját Pekingben, az Úszó Bajnokok Sorozata második állomásán, ahol Hosszú Katinka kedvenc számában is második lett.
Szilágyi Liliána nyerte a magyarok különcsatáját Pekingben, az Úszó Bajnokok Sorozata második állomásán, ahol Hosszú Katinka kedvenc számában is második lett.
A háromszoros olimpia bajnok nyerte a magyarok csatáját Sencsenben.
A szakadó eső ellenére is százezrek követelik az utcán Hongkongban a helyi vezető távozását, a kínai függés csökkentését.
A kínai állami média is kiadott egy felvételt a hongkongi határhoz vonuló páncélosokról és teherautókról.
A kínai közösségi oldalra, a Weibóra került fel néhány fotó arról, amint Richard Yu, a Huawei vezére a sencseni repülőtéren nyomogatja az összehajtható okostelefont.
A Bloomberg tárta fel, hogy a Huawei kínai főhadiszállása egyben egy titkos labor otthona is, ahol jövőbeni technológiák után kutatnak.
Babos Tímea kikapott a nyolc között a 750 ezer dollár (194 millió forint) összdíjazású, sencseni keménypályás női tenisztornán.
A jelenlegi tervek szerint 2020-ra Sencsen összes buszát elektromosra cserélnék, amivel rengeteg energiát spórolna meg a város.
Az első helyen rangsorolt, címvédő cseh Tomas Berdych nyerte meg a kínai Sencsenben rendezett, 641 ezer dollár (174,9 millió forint) összdíjazású keménypályás férfi tenisztornát, mivel a vasárnapi döntőben legyőzte a harmadikként kiemelt francia Richard Gasquet-t.
Öngyilkos lett az egy héttel ezelőtti sencseni bányakatasztrófáért feltehetőleg felelős önkormányzati cég volt igazgatója – jelentette be hétfőn a kínai rendőrség. A férfi vasárnap leugrott egy épület tetejéről.
Másféltucat épületet temetett maga alá egy hegyről lezúduló sárlavina Sencsenben (Shenzen). Abban a több mint 10,5 milló lakosú dél-kínai városban, amit Magyarországon leginkább a Huawei főhadiszállásááról és a világ egyik legnagyobb méretű Foxconn gyáráról ismernek.
A Hongkonggal szomszédos dél-kínai Sencsen város lakói hétfőtől már legfeljebb hetente egyszer mehetnek át a különleges közigazgatási övezetbe. A sencseni városvezetők az üzletszerű bevásárló turizmust akarják így visszafogni, illetve a viszonteladó bevásárlók ingajáratait ritkítani.
Bár már tavaly átadták a sencseni légikikötő új, 3-as terminálját, az 1,4 milliárd dollárba kerülő rája alakú épületről most közölt terjedelme fotóösszeállítást a Business Insider. Az épületet hatalmas, és világos belső terek jellemzik, egyes helyeken méhsejt formákkal.
A dél-kínai Sencsenben 146 kormányzati hivatalnokot, köztük több tucat magas beosztású vezetőt vettek őrizetbe korrupció gyanúja miatt - írta csütörtöki számában a hongkongi South China Morning Post című lap.
Ezüstérmet nyert csütörtökön a súlyemelők plusz 105 kg-os kategóriájában Nagy Péter a kínai Sencsenben zajló Universiadén, az egyetemi és főiskolás sportolók világjátékán.
Második csoportmérkőzésén is kikapott az Universiadén, az egyetemisták és főiskolások világjátékán szereplő magyar férfi kosárlabda-válogatott