Meghalt Spanyolország leghíresebb és vélhetően legidősebb drogbárója
Manuel Charlín 20 évet töltött börtönben, egyebek közt drogcsempészet és pénzmosás miatt, utoljára 2010-ben szabadult.
Manuel Charlín 20 évet töltött börtönben, egyebek közt drogcsempészet és pénzmosás miatt, utoljára 2010-ben szabadult.
Azt hitte rá, hogy articsóka.
Több mint kétezer magyar zsidó neve szerepel azon a listán, melyet nemrég a közösségi médiában hozott nyilvánosságra a madridi szefárd intézet, a Centro Sefarad-Israel. Az orvosokat, kereskedőket, szabókat és több ezer társukat az egykori spanyol ügyvivő, Ángel Sanz Briz segítségével sikerült megmenteni, a hős diplomata történetét mégis kevesen ismerik. Madridban most ezen akarnak változtatni, amihez az egykori magyar túlélőkre és leszármazottjaikra is szükség van.
Katalóniában még szigorúbb intézkedéseket vezetnek be.
Tombol az omikron variáns, az új esetek csaknem felét már az okozta.
Ezernél több áldozatról tudnak, de lehet, hogy több ezer volt.
Míg Romániában javul a helyzet, addig az EU többi részén romlik.
Öt évad után véget ért a Netflix sikersorozata, A nagy pénzrablás. Az első két évad tökéletesen egyensúlyozott az akciójelenetek és az érzelmi atombombák között, a többit már messze nem ilyen átgondolt koncepció alapján készítették. Az utolsó utáni pillanatban, de még időben, méltósággal búcsúzhattunk el kedvenc bankrablóinktól. Spoilermentes kibeszélő.
Mindenki be volt oltva, előtte pedig tesztelték is őket.
A meghibásodott rendszernek radioaktív anyagokhoz nincs köze.
Spanyolországban a legrosszabb a helyzet, ott minden tizedik ember lakásában nincs elegendő napfény.
Többen próbálták elcsalni a férfira támadó bikát, de nem jártak sikerrel.
Vasárnap kiszorították az autókat Madrid főutcáiról a juhok.
Egy díjátadón leplezték le magukat.
Pedro Sanchez szerint rabszolgasorba taszítja a nőket a prostitúció gyakorlata.
Bíróság előtt az egykori rendőrtiszt, aki politikusok, üzletemberek piszkos ügyeit intézte évtizedeken át.
A luxus, a mediterrán hangulat, a korrupció és a szervezett bűnözés egyszerre van jelen Marbellában, illetve Spanyolország délnyugati partvidékén, ahol Orbán Ráhel és családja új otthonra lelt.
A miniszterelnök veje a Magyar Hangnak azt mondta, csak átmenetileg költöztek ki Marbellára.
Spanyolország egyik legnagyobb korrupciós ügyében ítélték el korábban 50 évre azt az üzletembert, akinek egykori, a tengertől 300 méterre lévő szállodaépületét megvette a Tiborcz István érdekeltségében álló, Orbán Ráhelt kreatív vezetőként alkalmazó BDPST Group.