hvg.hu Plázs

Fotók: Gigantikus tojást rakott valaki Pécs közepére

Embernagyságú tojást helyeztek el szerdán Pécsen, a Széchenyi téren, a városháza előtt szerdán. A tojást Dráva-menti festőművészek díszítették, és a horvátországi Kapronca-Körös megye ajándéka Pécs lakóinak és az idelátogató turistáknak.

hvg.hu Itthon

Tésztaszűrővel próbálták felfogni a napfogyatkozást – videó

Kreatív eszközök is előkerültek a pénteki napfogyatkozás megfigyelésére szervezett rendezvényen az MTA Széchenyi téri székháza előtt. Volt, aki a hagyományos, zománcozott tésztaszűrőre esküdött, és volt, aki papírdoboz fedeléből készített hegesztőálarchoz hasonló védőeszközt. Bár a Nap majdnem kétharmadát kitakarta ma a Hold, ez most nem politika volt. Videó.

hvg.hu/MTI Itthon

Közös vonulást tartott az ellenzék Budapesten

Csütörtök este közös rendezvényt tartott a Széchenyi téren, illetve a rakparti holokauszt-emlékműnél az ellenzék, ahol beszédet mondott az MSZP, az Együtt 2014-Párbeszéd Magyarországért választási szövetség, az LMP, a DK és a Magyar Liberális Párt képviselője is.

MTI Autó

Veterán autók érkeznek szombaton Budapestre

Több mint 80 autóritkaságot tekinthetnek meg a veterán autók szerelmesei szombaton a budapesti Széchenyi téren, ahova az 1976 előtt gyártott különleges járműveket felvonultató 7. Donau Masters nemzetközi veteránautós túra alkalmából érkeznek.

hvg.hu Itthon

Szánkópályává változhat a pécsi Széchenyi tér

Szánkópályát álmodott Pécs főterére Patartics Zorán építész, publicista, akinek ötlete a városházán is kedvező fogadtatásra talált. Azt ígérték, soron kívül elbírálják a szükséges engedélyeket.

hvg.hu Itthon

Bizonytalan a Roosevelt tér felújítása

Átnevezni már sikerült az egykori Roosevelt teret, a felújítása azonban nem lesz ilyen egyszerű. A tervek gyakorlatilag elkészültek, pénz azonban belátható időn belül csak akkor lesz a beruházásra, ha más beruházás elmarad, vagy ha átcsoportosítják a szükséges összeget.

MTI Itthon

Találmányok hídjává alakul a Lánchíd

A legérdekesebb magyar találmányok és legújabb fejlesztések foglalják el szeptember 17-én 16 órától a Lánchidat és a Széchenyi teret, az eseményen innovációikat mutatják be az érdeklődőknek a kutatás-fejlesztésben élen járó vállalatok és kutatóegyetemek.

hvg.hu Itthon

A főváros átszabná a volt Roosevelt teret

Részletek egyelőre nem ismertek, a korábbi átalakítási tervek azonban a zöldterületek szempontjából nem sok jóval kecsegtetnének. Erőteljes kövezés, mutatóba meghagyott zöldfelület, s rendezvényhelyszín mindenek felett - friss hírek szerint a főváros 2013-14-re átformálná a teret.

MTI Itthon

Budapest Szíve projekt: eltérítik a Lánchídra igyekvő autókat

A Ferenciek tere 2013-ra tervezett felújításával folytatódik a Budapest Szíve program, és a Széchenyi tér közepén található zöld felületet is át szeretnék adni a gyalogosoknak, amit a Lánchídra hajtó autóforgalom elterelésével kívánnak elérni - mondta Vitézy Dávid, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezérigazgatója szombaton. A Margit híd még hiányzó legfontosabb elemeinek átadására szeptember második hetében kerülhet sor.

1 2
Videóra vették, ahogy a mélybe zuhan egy magyar kamionos Szlovéniában

Videóra vették, ahogy a mélybe zuhan egy magyar kamionos Szlovéniában

Kilenc kilóra fogyott le Zente a kezelés után

Kilenc kilóra fogyott le Zente a kezelés után

Egy új szoftver 2 perc alatt kideríti egy hírről, hogy igaz-e

Egy új szoftver 2 perc alatt kideríti egy hírről, hogy igaz-e

Több százezer cukorbetegnek segíthet egy új magyar fejlesztés

Több százezer cukorbetegnek segíthet egy új magyar fejlesztés

Kirúgták a honvédségtől a férfit, aki felismerhetetlenné verte barátnőjét

Kirúgták a honvédségtől a férfit, aki felismerhetetlenné verte barátnőjét

Top 500: Ha az árbevétel isten kalapja, a hozzáadott érték a bokréta rajta

Top 500: Ha az árbevétel isten kalapja, a hozzáadott érték a bokréta rajta

7,4-es földrengés volt Indonéziában, cunamiriadót hirdettek

7,4-es földrengés volt Indonéziában, cunamiriadót hirdettek

Holnap érkezik egy igazán olcsó és izgalmas telefon

Holnap érkezik egy igazán olcsó és izgalmas telefon

Visszatérhet lakásába a nyáron kilakoltatott 79 éves budafoki férfi

Visszatérhet lakásába a nyáron kilakoltatott 79 éves budafoki férfi

Videóra vették, ahogy a mélybe zuhan egy magyar kamionos Szlovéniában

Videóra vették, ahogy a mélybe zuhan egy magyar kamionos Szlovéniában

400 mumifikált szent íbiszt vizsgáltak meg kutatók és kiderült honnan jöttek

400 mumifikált szent íbiszt vizsgáltak meg kutatók és kiderült honnan jöttek

A címlapról ajánljuk