#Szeged

Veszélyes helyeken átkelő migránsok nyomába eredt az MTI

A Tisza vízébe fulladt egy migráns Szeged közelében. Az MTI tudósítója az ügy nyomába eredt, és arra a konklúzióra jutott, hogy "veszélyes helyeken is megpróbálnak magyar területre jutni a határsértők", ártéri erdőkben, "egy-egy fát ledöntve kelnek át a meredek falú vízfolyás fölött" - írta.

hvg.hu
  • hvg.hu
  • MTI


Kómába esett egy másik fiatal, aki Szegeden sérült meg szombat este

Nem messze attól a helytől, ahol megtámadták az egyetemista lányt és félvér barátját, egy fiatalember leesett egy felüljáróról és most kómában fekszik. Bár a neten az terjed, hogy megverték és ledobták, a rendőrség szerint semmi sem utal arra, hogy bántalmazták. Mégis nyomoznak az ügyben, és azt is vizsgálják, van-e összefüggés a két ügy között.

hvg.hu


Szemtanú videózta a szegedi lány megverését

"Két vagy három ember teljes erejéből ütött valakit, akkor még nem láttam, hogy egy lányt. Ezután vettem elő a kamerát" - mondta a videó készítője, aki szemtanúja volt a szegedi lány megverésének. A brutálisan megvert lány ügyében felhívást tett közzé a rendőrség.

hvg.hu

Nem fogadták el a DK adományát a menekültek segítői

A szegedi MigSzol tagjai a pártpropagandától elhatárolódva visszautasították a DK adományát. Más lenne a helyzet – mondták – ha a pártpolitikusok nem rendeznek sajtótájékoztatót, hanem magánemberként adják át, amit hoztak. Végül a DK-s küldöttség közvetlenül a migránsok között osztotta szét az adományt.

hvg.hu









Kivonult a Betyársereg Szegedre

A Betyársereg 50-60 tagja kivonult Szegeden a Nagyállomás elé, ahol a MigSzol aktivistái segítik a menedékkérőket. A rendőrség is nagy erőkkel jelent meg a helyszínen, ez után a szélsőjobbosok két csoportra oszlottak, egyik részük a Nagykörút felé indult. A helyzet feszült, de nyílt konfliktusra nem került sor.

hvg.hu


Fotók: Így segítenek civilek a migránsoknak Szegeden

Az egyik közösségi oldalon szerveződött önkéntesek csoportja segíti a menedékkérők ellátását Szegeden a vasútállomásnál, elsősorban azok szorulnak támogatásra, akik az utolsó vonat budapesti vonat indulása után érkeznek a pályaudvarra és kénytelenek ott éjszakázni.

hvg.hu
  • hvg.hu
  • MTI

Kinyiffanni látszik egy magyar kultusztermék

Befejezi a híres szegedi papucs készítését a Sallay család. Cégük többmilliós adótartozást halmozott fel, alig értékesítenek, a turisták elvonják a dolgozók figyelmét a papucsokról, így már gyártani sem nagyon tudnak.

hvg.hu

Bekeményített a MÁV, éjjel kizárta a menekülteket az állomásról

Csütörtökön még engedélyezte, pénteken már fertőzés veszélyre hivatkozva elutasította a MÁV vezetése azt, hogy a Bevándorlási Hivatalból igazolással távozó, de a befogadó állomások felé induló vonatokat lekéső menekültek a szegedi vasútállomás épületében töltsék az éjszakát. A Szegeden rekedt migránsokat segítő civilek példája azonban ragadós volt, a korábbi segélyakciót látva többen a környékről csatlakoztak ahhoz.

Szlavkovits Rita

Boldogan aláztak meg menekülteket a rendőrök

Embertelen rendőri túlkapásról számolt be egy szegedi lakos, aki minden nap fut a közeli ártér melletti töltésen, ahol nap mint nap szemtanúja a menekültek érkezésének. A megdöbbentő eset kapcsán levélben fordult a Vöröskereszthez, valamint a szegedi polgármesterhez, Botka Lászlóhoz, hogy valamit tegyenek a menekültek védelme és ellátása érdekében. A levélíró szerint a civil összefogáson a sor.

hvg.hu