Utcákon versenyző motoros csapatot kaptak el Szegeden
Több mint harminc szabálysértést követtek el pár nap alatt.
Több mint harminc szabálysértést követtek el pár nap alatt.
Joób Márton korábban Botka László frakciójában politizált, onnan azonban a vádemelés miatt kizárták. Botka Lászlóék szerint azóta összejátszik a Fidesszel.
Négy autó ütközött Újhartyánnál. A baleset a sztráda Szeged felé vezető oldalán történt.
Az orosz-ukrán háború következtében Kárpátaljáról nagy számban menekültek hazánkba magyar anyanyelvű roma családok. A kezdeti segítségnyújtás az életfeltételeik megteremtésére irányult, de a Magyarországon maradt menekültek számára ugyanígy lényeges, hogy a társadalomba való beilleszkedésben is segítséget kapjanak. Ennek fontos része, hogy az ide érkező gyerekek ne csak együtt élni, de együtt tanulni is tudjanak a helyi közösségben, a hátrányos helyzetű fiatalok mentorálásával és módszertani fejlesztésével foglalkozó Motiváció Oktatási Egyesület pedig éppen ebben segít nekik. A szegedi tanévzáró eseményükön mi is ott voltunk, és a kezdeményezés hátteréről, részleteiről kérdeztük a szakembereket.
Jegy nélkül utaztak, és nem vették jó néven, hogy le akarták szállítani őket.
A troli fedélzeti kamerája örökítette meg a történteket.
A kocsinak hátulról ment neki egy tram-train, amit éppen egy másik szerelvény tolt.
A mesterséges intelligencia és a technológia körül fog forogni az a szegedi tárlat, ahol bárki MI által készített fotóját kiállíthatják – a nevezés már elindult, mutatjuk a részleteket.
A projekt a Zöld Busz Program közel 70 százalékos vissza nem térítendő támogatásával valósult meg.
Másfél év – felfüggesztett – börtönbüntetést ért, hogy a szegedi önkormányzati képviselő, Szabó Bálint bevágott a miniszterelnök konvojába, és üldözni kezdte. Szabó korábban ordibált már Orbán háza előtt, elállta Pintér Sándor útját is, szervezett gazdatüntetést, és belógott egy V4-csúcsra.
A rendőrök vasárnap délután találták meg az áldozat holttestét Újszegeden.
Egy fás, erdős területen találták a holttestet.
A nyomozók szerint felmerül az idegenkezűség gyanúja, ha ez igaz, akkor májusban ez már a második gyilkosság a városban.
Ez az az ügy, amelyben egymilliárd forinttal gazdagodott egy nagykőrösi orvos köré szerveződött banda.
A történtekről felvétel is készült, a hatóságok az állampolgárok közreműködésére is számítanak.
Az ország harmadik legfőbb közjogi méltósága egy szegedi díjátadón beszélt furcsaságokat.
A férfi megölhette ázsiai származású barátnőjét, azután magával is végzett.
Egy lakásban találtak rá két holttestre; a rendőrség nyomoz.
Leszakadt a vezeték Nagykőrösön, járatkimaradás, pótlóbuszok, késések a szegedi vonalon.
Amikor azt üzenik, hogy a templom mindenki előtt nyitva áll, valószínűleg nem pont arra gondoltak, ami Szegeden történt.