Ellopták az autót a csobánkai ház elől, de ez volt a kisebb baj
A szentendrei rendőrök három órán belül elfogták és gyanúsítottként kihallgatták a két csobánkai férfit.
A szentendrei rendőrök három órán belül elfogták és gyanúsítottként kihallgatták a két csobánkai férfit.
A művészettörténészek kedvelik, ha egy művész munkáiban felismerhető változást vagy változásokat egymásra épülő lépésekből álló folyamatként (korábban: „fejlődésként”) írhatnak le; s valóban, Imre Mariann életművében is felismerhető egyfajta váltás a 2010-es évek körül. Ez azonban nem jelent radikális szakítást korábbi formanyelvével (mint például Birkás Ákos esetében), hiszen munkáira továbbra is jellemző – többek közt – a minimalizmus, a redukció, a fakturális kérések felvetése vagy a már művészi védjegyének tekinthető hímzett beton használata.
Ritkán látni olyan sorompómeghibásodást, melyet ma a kora reggeli órákban rögzítettek a szentendrei HÉV vonalán.
Körözött személyautóra lettek figyelmesek a városrendészek, melynek sofőrje megpróbált meglépni a kiérkező rendőrök elől.
Igazi performansz-csata bontakozott ki Szentendrén. Még az is lehet, hogy az egészet előre kitalálták.
Egészen érthetetlen manőver a főváros egyik olyan pontján, ahol rengeteg autó szokott közlekedni nagy sebességgel és menekülőhely sincs.
Az egyik lakó például meztelenül ül ki az erkélyére tiltakozásul.
A szentendrei rendőrök az állampolgárok segítségét kérik egy ismeretlen férfi azonosításához.
Itt a jó idő, rengetegen tartanak a Dunakanyarba, és az így kialakuló dugók elől egyesek nem túl szabályosan próbálnak menekülni.
A logika akár valami olyasmi is lehetett, hogy ha az út szélén nem lehet parkírozni, akkor a közepén talán igen.
Az erőtől duzzadó méretes négykerekű képességeit talán nem pont egy ilyen helyen kellett volna próbálgatni. Megbánásnak pedig nem sok nyoma van.
A Géniusz című sorozat második évadját - Antonio Banderas főszereplésével - részben Szentendrén forgatták, a werkfotókból pedig kiállítás nyílt a városban.
Egy bicikliző pár talált rá egy szivattyúházban a szentendrei holttestekre. Továbbra sem zárják ki, hogy gyilkosság történt.
Az RTL Híradó szerint egy biciklis szólt a rendőröknek a két holttestről. Egyelőre vizsgálják, pontosan mi történt, részleteket nem közöltek.
A rendőrség szerint nem zárható ki, hogy bűncselekmény történt.
Egy nap alatt fogadták el az erről szóló előterjesztést, az akadémiát a Pap-szigetre tennék.
Szentendre perelte be a Kutyapártot, mert a címerükben kicserélték a bárányt a kétfarkú kutyára.
Konténerszállítóval ütközött össze egy személyautó, lezárták az érintett útszakaszt.