Óriásplakáton üzent egykori tanárának egy szerencsi gimnázium osztálya
„Mennyivel jobb ezt látni, mint a politikai célzatúakat” – írta egy kommentelő a köztéri plakát megosztása alá.
„Mennyivel jobb ezt látni, mint a politikai célzatúakat” – írta egy kommentelő a köztéri plakát megosztása alá.
Párhuzamos valóságok Szerencsen: Magyar Péter a NER végét jósolta meg, száz méterrel odébb Nagy Márton annak fényes jövőjéről beszélt. A Tisza Párt elnöke arról beszélt, „hol tartunk most”, és azt is elárulta, „merre megyünk”.
Hogyan éreznek a tiszások a nem túl hízelgő hangfelvételek kiszivárgása után, és óvatosabbak-e a pártban, amióta napvilágra kerültek a lehallgatások? Videó a Tisza Párt őszi országjárásának első, szerencsi állomásáról, ahol kiderült az is, van-e most barátnője Magyar Péternek, és jár-e terápiára, hogy fel tudja dolgozni rá nehezedő nyomást.
Magyar Péter közzétette a helyszíneket és az időpontokat.
Nyiri Tibornál 147-tel több szavazatot kapott a fideszes ellenfele.
A polgármester feljelentést tett a rendőrségen.
Csokigyárban járt a miniszterelnök, és ha már ott volt, leforgattak vele egy videót.
A frontális ütközés öt áldozatot követelt.
Két autó ütközött össze Miskolc és Szerencs között. Minden utas meghalt.
A házelnöknek Hamvas Béla egyik műve jut eszébe, amikor a tárogató hangját hallja. Szerencsen emellé az európai demográfiai helyzet is beugrott neki a hangszert hallva.
A kaput 2007-ben adták át, a szél azonban most kárt tett benne.
A jeges út okozhatta a problémát a rendőrség szerint.
A jövő évtől a Szerencsi Bonbon Kft. gyárthatja és forgalmazhatja majd.
Hárman erőszakolták meg a 13 éves kislányt, egyet közülük még keres a rendőrség.
Egy szerencsi borásszal fotózkodott romantikus helyszíneken a szerencsi körzet tavaly megválasztott parlamenti képviselője.
Nagy kérdés, hogy mi lesz az édesszájúakkal, ha a járvány miatt nem tartható meg a csokifesztivál.
Verekedés követte a rövid szóváltást Borsodban.
Nem lesz itt már többé kétharmad - és lehet, hogy Fidesz-kormányzás sem. Vélemény.
A független képviselő azt mondta: az ügyről ő is a kormánymédiából értesült.