#Sziget

End show helyett VHS-punk volt a Sziget utolsó napjának csúcsa
 

End show helyett VHS-punk volt a Sziget utolsó napjának csúcsa

Két koncertet vártunk nagyon a 2016-os Sziget Fesztivál búcsúnapján, és egyikben sem csalódtunk: a punkszenzáció Fidlar őrült energiával alapozta meg a hangulatot, a The Last Shadow Puppets pózokban gazdag előadása pedig köröket vert az Arctic Monkeys két évvel ezelőtti soproni fellépésére.

Bicsérdi Ádám - Bodnár Zsolt Bicsérdi Ádám - Bodnár Zsolt

Gerendai levonta a tanulságot a Rihanna-koncertből
 

Gerendai levonta a tanulságot a Rihanna-koncertből

A Sziget főszervezője elmondta, idén több százmilliós nyereséget hozott a fesztivál, és rájöttek, hogy nem kell olyan világsztárokat hívni a Szigetre, mint Rihanna, akiknek a közönsége nem is igen passzol a fesztiváléhoz. A látogatószám megint rekordot döntött.

MTI MTI

Újabb fideszes védekezik azzal, hogy feltörték a Facebook-oldalát
 

Újabb fideszes védekezik azzal, hogy feltörték a Facebook-oldalát

A Sziget Fesztiválon folyó állítólagos agymosás miatt kérte számon Facebook-posztban Gerendai Károly főszervezőt egy dömsödi önkormányzati képviselő – vagy legalább is valaki, aki az ő nevével és képével posztolt ilyet a politikus Facebook-oldalán. Amit állítása szerint feltörtek.

hvg.hu hvg.hu













Colleen Bell is kiment a Szigetre, egy fontos üzenetet vitt
 

Colleen Bell is kiment a Szigetre, egy fontos üzenetet vitt

A magyar fiatalok túlnyomó többsége úgy gondolja, hogy Magyarországon a korrupció súlyos probléma, de ebbe nem szabad beletörődni - mondta a Szigeten Martin József Péter, a Transparency International (TI) Magyarország ügyvezető igazgatója a szervezet kutatását ismertetve. A tájékoztatón részt vett az USA nagykövete is.

MTI MTI




Tudta? Rihanna fellépett a Szigeten! - Nagyítás-fotógaléria
 

Tudta? Rihanna fellépett a Szigeten! - Nagyítás-fotógaléria

Tudta? A Sziget Fesztivál ennyire nagykorú, ennyi meg annyi ember jött el, hogy élvezzék az ennyibe kerülő sztárfellépő annyira várt koncertjét, amelyhez ennyi várakozás után is alig lehetett eljutni, annak ellenére is, hogy annyit késett. Teljesen felesleges tudnivalók. Fotóriporterünk azonban nem mulasztott el odafigyelni a részletekre és az igazán fontos tudnivalókra. Tudta?

Stiller Ákos Stiller Ákos