!!! (A38 Színpad)

A !!! visszatérő vendégnek számít Budapesten és a Szigeten is, így sok meglepetés nem érhette azokat, akik valaha már látták a jelenleg hattagú bandát. Talán a korai kezdés miatt voltak fájóan kevesen az A38 sátrában, pedig Nic Offerék egyértelműen a nap buliját csinálták meg.

A zenekar az utóbbi években annyira pofátlan és gátlástalan diszkót csinál, amihez a mostani felállás tökéletesen passzol is: adott egy izgága, rendkívül szórakoztató frontember, Nic Offer, aki kollégám szerint mozgása alapján a Mick Jagger-iskola legjobb tanítványa, az ő ironikusan béna táncát pedig remekül egészíti ki a bandát élőben kísérő fekete énekesnő, aki mintha a nyolcvanas évek diszkórobbanásából csöppent volna 2016-ba.

Kattintson galériánkért!

Asszonyi Eszter

A !!! amúgy többre volt hivatott, minthogy amolyan töltelékfellépő legyen a fesztiválokon, hiszen a 2007-es pszichedelikus, punk-funk-futamokkal teli Myth Takes című albumuk alapján még meghatározó együttes is lehetett volna belőlük, az LCD Soundsystemmel párban. De eredeti dobosuk, John Pugh kilépése, majd a helyére érkező Jerry Fuchs korai halála más irányba terelte a zenekart.

Ma már a színtiszta bűnös élvezetekre hajtanak Offerék, utóbbi két lemezük, a Thr!!!er és az As If is főleg a 3-4 perces, vicces és fülbemászó funkhumniszokra koncentrált. Az pedig a Szigeten is bebizonyosodott, hogy ezzel az égvilágon semmi gond: sőt, a koncert végére a közönségnek is leesett, hogy itt szó sincs művészkedésről, felesleges komolykodásról, úgyhogy egyre többen kezdtek önfeledt csipőrázásba a közönségbe ugró Offerrel.

Kattintson galériánkért!

Asszonyi Eszter

Sigur Rós (Nagyszínpad)

A Sigur Rós fellépése az idei Sziget egyértelműen legnagyobb fogása volt, főleg hogy a kultikus izlandi zenekar hosszú idő után turnézik újra. Azonban sokan féltették őket a szombat esti nagyszínpados fellépéstől, mert az artisztikus, épp a befelé figyelésre ösztönző zenéjük nem épp olyan, amivel a Sziget sokszínű közönségének figyelmét le lehetne kötni.

Nos, a félelmek részben beigazolódtak, mert ugyanaz történt itt, mint néhány éve a The xx szigetes koncertjén. A csendekre, az elmélyülésre hivatott zene nem működhetett tökéletesen ezen a helyszínen. Persze egy ekkora rajongótáborral rendelkező produkciót csakis a Nagyszínpadra szabad rakni, de kérdés, nem lett volna jobb választás az A38 színpadán elhelyezni Jónsiékat.

Kattintson galériánkért!

Túry Gergely

Azonban azt  is hozzá kell tenni, hogy a Sigur Rós elképesztő műsort hozott, amelyben szinte a teljes életművüket bemutatták, és ezúttal a korábbiakhoz képest egy intimebb, hármas felállással érkeztek, így az is előfordult, hogy Orri Páll Dýrason egyszerre lábdobolt és bűvölte a szintetizátort. A rajongók így azt kapták, amire számíthattak, gyönyőrű vizuális körítéssel és a popzenében szokatlan megoldásokkal. Jónsi például ezúttal sem használta rendeltetésszerűen gitárját, csak vonóval és a basszusgitározáshoz hasonló ujjmozdulatokkal szólaltatta meg hangszerét.

Mégis, felemás élmény maradhat ez a koncert azoknak, akik csakazértis megpróbálták kizárni a rengeteg zavaró tényezőt: az alapzajt, a Nagyszínpad nem épp ilyen típusú koncertekre kitalált nyitott terét. Csak ízelítőt kaptak abból, milyen lehet egy teljesen különálló, semmihez sem hasonlítható zenei univerzumban kirándulást tenni másfél órára.

Kattintson galériánkért!

Túry Gergely

Muse (Nagyszínpad)

Azért az este főszereplője mégiscsak a Muse volt, akik szerencsére pont annyiszor jártak már Magyarországon, hogy kiderüljön, fesztiválon, vagy arénában élvezhetőbb-e a produkciójuk.

Kiderült: arénában.

Nem arról van szó, hogy egy ős-Muse-rajongó, vagy legalábbis olyan valaki, aki legalább a 2004-es Absolution óta kedvelgeti a zenekart, ne bulizta volna szét magát, fájdalmasra ordítva magát a pofátlanul kecsi refréneknél. Egyszerűen csak még a Sziget nagyszínpada sem elég nekik ahhoz, hogy kiéljék a mindenféle kis koncepciófétiseiket – a 2012-es Aréna-koncertjük kivetítőorgiáját és a minden számhoz külön passzoló vizuális aláfestést például meg sem közelíthetik az olcsó szigetes videóeffektek, vagy néhány gigantikus labda.

Kattintson galériánkért!

Túry Gergely

És ugye ott van az is, hogy a lassan tetemessé váló diszkográfia (hét lemez egy slágercentrikus zenekarnál már azt jelenti, hogy van miből válogatni) óhatatlanul is bestoffá varázsolja a fesztiválos setlistjeiket, a nettó 14 számos programba ugyanis nehezen fér el akár csak egy-két finomság is. Itt is csak a 2012-es budapesti koncertet tudom felhozni, ami ugye alapból lemezturné volt, szóval sok nemsláger is ment a The 2nd Law-ról (bármilyen hihetetlen, élőben még a Follow Me vagy az Explorers is katartikus), de még az ősrégi Sunburnt is elővették.

Ehelyett a szigetes koncerten összesen egy dalt írhatunk fel a meglepetések közé, és az is a show legrosszabbul időzített, legfeleslegesebb eleme volt – a tízperces eposznak szánt, elnyújtott westernfütyüléssel kezdődő, egy agyatlan metálriffből pedig jellegtelen zongorás fináléba kanyarodó The Globalist alatt szépen oszlott is a tömeg. Tömegoszlató ereje volt még itt másnak is: a színpaddal szemben állva, a tömeg közepén gyakorlatilag tisztán lehetett beszélgetni, míg a sokaságból kikeveredve jobban szólt a zenekar – a Nagyszínpad hangosítását szapulni már unalmas, de azért, na.

Kattintson galériánkért!

Túry Gergely

De egyvalamit újra bizonyított a Muse: nem véletlen az a rengeteg Best Live Act díj, az átlagközönség (értsd: nem a B-oldalas ritkaságokért nyavalygó szuperfanok) kiszolgálását még mindig tökéletesen végzik – legyen szó a Plug In Baby/Starlight/Mercy típusú gigasláger kimaxolásáról, a zseniálisan időzített, gyönyörűen léggitározható szólókról (Madness, Hysteria, Dead Inside) vagy a naiv szemmel spontánnak tűnő, de valójában robotmódra bemagolt intrókról, outrókról és egyéb számközti zúzdákról. És nem véletlenül biztos pontja tíz éve a setlistnek a modern rock egyik legvalószínűtlenebb slágere, a Knights of Cydonia sem, ami a Volt egyszer egy Vadnyugat intróként használt, libabőrözős zenéjével együtt verhetetlen finálé.