#Székesfehérvár

Fotó: felborult egy busz Fejér megyében

Megszűnt az útzár a 811-es úton Székesfehérvár és Pátka között, ahol a reggel felborult egy menetrend szerint közlekedő helyközi autóbusz. A balesetben tizenheten sérültek meg – közölte a Fejér Megyer Rendőr-főkapitányság szóvivője.

MTI


Tüntettek a diákok Fehérváron is

A felsőoktatás tervezett átalakítása ellen tüntetett mintegy százhúsz középiskolás kedden Székesfehérváron, majd képviselőik átadták petíciójukat Dorkota Lajos megyei kormánymegbízottnak.

MTI




Befuccsolni látszik a fehérvári nemzetközi reptér víziója is

Idén nyáron át kellett volna adni a székesfehérvár-börgöndi nemzetközi repülőteret, ehhez képest egy kapavágás sem történt. A beruházáshoz hozzá sem fogtak, közben beütött a válság, eltűnt a Malév, Ferihegy felét bezárták, az ingatlanon pedig a beruházó és az önkormányzat huzakodik. Egyre kevesebb az esélye annak, hogy belátható időn belül utasszállító repülőgépek bukkannának fel a volt szovjet katonai reptéren.

hvg.hu




Egész nap autókra vadásznak Székesfehérváron

Nagyszabású közlekedésbiztonsági akció vette kezdetét pénteken a városban. Egyrészt a gyorshajtókat, másrészt a körözött, forgalomból kivont, illetve lejárt műszaki engedéllyel közlekedő gépkocsikat keresik.

police.hu