Zubor Zalán Itthon

Tiszaeszlár: 131 éve indult a hírhedt antiszemita kampány

Középkori vámpírmítoszból országos politikai üggyé, majd a zsidó világösszeesküvés „bizonyítékává” vált a tiszaeszlári vérvádper az antiszemita közbeszédben. A 130 éve zajlott bűnper örökös viszonyítási pont lett az antiszemiták számára, holott az ügyet az évek során többször eltorzítva mesélték tovább.

PLT Nyüzsi

Biofegyver-gyárosok karanténja

Kétségkívül örvendetes volt látni, ahogy az Élet Menetével a vérvádas gyűlöletpárt szimbolikus karanténba lett zárva.

MTI Itthon

Egyházi vezetők is tiltakoznak a "tiszaeszlározás" ellen

Katolikus, református és evangélikus egyházi vezetők közös állásfoglalásban utasították el csütörtökön, hogy nemrég egy parlamenti képviselő felszólalásában felidézte a tiszaeszlári vérvádat, "amelynek felemlegetése egyedül az indulatkeltés eszköze lehet". A dokumentumot Erdő Péter bíboros, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke, Bölcskei Gusztáv püspök, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke és Gáncs Péter, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke írta alá.

Dezső András - M. László Ferenc Itthon

Vérvád: a belső levelezőlistán estek egymásnak a jobbikosok

Újra egymásnak estek a Jobbik parlamenti frakciójának mérsékeltebb és radikálisabb tagjai Baráth Zsolt botrányos parlamenti felszólalása miatt, amit egyes képviselők szerint a frakciótagokra nehezedő teljesítménykényszer miatt vállalhatott be. Többen attól tartanak, nyíltan antiszemita, vérvádas beszéde miatt a párt már soha nem lesz szalonképes, így 2014-ben nem jutnak bársonyszékhez.

Tóta W. Árpád w.hvg.hu

Te is más vagy, idióta!

Engem igazán nem zavar, ha valaki hülye, amíg a négy fal között marad. A nyilvánosságot, különösen a gyerekeket azonban óvnunk kell a hülyeséget népszerűsítő hatásoktól.

MTI Itthon

Kiakadt az LMBT Szövetség a Jobbik javaslatán

A Magyar Leszbikus, Meleg, Biszexuális és Transznemű (LMBT) Szövetség szerint a Jobbik a szexuális kisebbségeket érintő törvénymódosító javaslatával csak politikai előnyt kíván kovácsolni magának a kisebbségek elleni hangulatkeltés által. A szervezet arra kéri a parlamenti pártokat, hogy utasítsák el "az emberi jogokat és a demokratikus alapértékeket semmibe vevő" javaslat napirendre vételét. A Demokratikus Koalíció nevében Niedermüller Péter alelnök "aljasnak és szégyenletesnek" nevezte a törvényjavaslatot.

MTI Itthon

Nyomozás indult a tiszaeszlári beszéd ügyében

Közösség elleni izgatás gyanúja miatt nyomozást rendelt el szerdán a Központi Nyomozó Főügyészség a parlamentben múlt héten elhangzott, Tiszaeszlár 130 éve című felszólalás ügyében - közölte Fazekas Géza szóvivő.

Vélemény

Vérvád a T. Házban: jó reggelt, Béla bácsi!

Múlt héten Baráth Zsolt jobbikos képviselő Tiszaeszlárt emlegette az Országgyűlésben. Az eset miatt Lipták Béla aggódó levélben fordult Orbán Viktor miniszterelnökhöz, kérve, hogy kezdeményezzen ötpárti elítélő nyilatkozatot a felszólalás miatt. Ám úgy tűnik, hogy az „Amerikai Magyar Lobbi” vezetőjének fogalma sincs arról, mi történik az országban – Kálmán C. György írása.

hvg.hu Itthon

Orbántól vár lépést egy 56-os elítélt a parlamenti zsidózás miatt

Nyílt levelet írt Orbán Viktornak Lipták Béla, az 1956-os forradalom egykori résztvevője, az Amerikai Magyar Lobbi vezetője Baráth Zsolt jobbikos képviselő felszólalása miatt. Lipták arra kéri Orbánt, kezdeményezze, hogy Baráth felszólalását ötpárti nyilatkozatban ítéljék el.

MTI Itthon

MSZP: Baráth Zsolt "náci pribék"

Az MSZP szerint politikai karanténba kell zárni a szélsőjobboldalt. A szocialisták a jobbikos Baráth Zsolt keddi, a tiszaeszlári pert felidéző felszólalása után ismét állandó etikai bizottság felállítását kezdeményezik a parlamentben. Szanyi Tibor, az MSZP elnökségi tagja pénteki sajtótájékoztatóján náci pribéknek nevezte a jobbikos politikust.

hvg.hu Itthon

Lopta a zsidózó beszédét a jobbikos

A tiszaeszlári vérvádat felelevenítő, antiszemita beszéd miatt mindegyik párt tiltakozott, kivéve a szónok, Baráth Zsolt pártját, a Jobbikot.

MTI Itthon

DK: a vérvád belefér a rezsim ízlésébe

A Demokratikus Koalíció (DK) szerint Orbán Viktor - mivel nem kommentálta a jobbikos Baráth Zsolt keddi, a tiszaeszlári Solymosi Eszterről megemlékező parlamenti felszólalását - úgy gondolja, "a vérvád még belefér a rezsim ízlésébe".

hvg.hu/MTI Itthon

Botrány a parlamentben a tiszaeszlári beszéd miatt

Etikai bizottság elé állíttatná a tiszaeszlári vérvádat a parlamentben felidéző jobbikos képviselőt az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség. Az LMP és az MSZP felszólította Baráth Zsoltot, hogy adja vissza mandátumát, szerdán pedig kezdeményezni fogják, hogy a parlament is tárgyaljon az ügyről. A kormány elfogadhatatlannak tartja a a jobbikos képviselő kijelentését, a Mazsihisz levélben fordult Lezsák Sándorhoz.

1 2
Százezernél is több áldozata van a járványnak az Egyesült Államokban

Százezernél is több áldozata van a járványnak az Egyesült Államokban

A növekvő magyar munkanélküliségen is segíthet a zöld megújulás

A növekvő magyar munkanélküliségen is segíthet a zöld megújulás

Nem látogatta meg a haldokló anyját a holland miniszterelnök, mert betartotta a szabályokat

Nem látogatta meg a haldokló anyját a holland miniszterelnök, mert betartotta a szabályokat

0 forint a havidíj, ingyen van az internet is – év végéig biztosan marad a DIGIMobil díjcsomagja

0 forint a havidíj, ingyen van az internet is – év végéig biztosan marad a DIGIMobil díjcsomagja

Spanyolországban bemutatták, hogyan lehet védőtávolságban napozni

Spanyolországban bemutatták, hogyan lehet védőtávolságban napozni

„Ma az adat a legfőbb érték a vállalatok számára” – vállalati IT-képzésekkel készülhetnek a cégek a jövőre

„Ma az adat a legfőbb érték a vállalatok számára” – vállalati IT-képzésekkel készülhetnek a cégek a jövőre

Elmegyógyintézetbe küldik az ámokfutót, akit egy robogós állított meg az Andrássy úton

Elmegyógyintézetbe küldik az ámokfutót, akit egy robogós állított meg az Andrássy úton

Szabadon utazhatnak a magyarok Csehországba és Szlovákiába, ha nem maradnak két napnál tovább

Szabadon utazhatnak a magyarok Csehországba és Szlovákiába, ha nem maradnak két napnál tovább

A címlapról ajánljuk