#Törökország


Növekedett a török GDP
 

Növekedett a török GDP

A török statisztikai hivatal adatai szerint 2013 első negyedévében éves bázisú összehasonlításban 3 százalékkal növekedett a bruttó hazai össztermék (GDP). A 2012-es utolsó negyedévben a növekedés csak 1,4 százalék volt.

MTI MTI




Újabb török tüntető halt meg Ankarában
 

Újabb török tüntető halt meg Ankarában

Újabb tüntető halt meg szerdán a török rendőrséggel vívott összecsapásban, ezzel háromra nőtt a közel egy hete tartó kormányellenes tiltakozások halálos áldozatainak száma - jelentette weboldalán a Hürriyet Daily News című angol nyelvű napilap.

MTI MTI



Zavargások: telefonon szúrta le amerikai kollegáját a török külügyminiszter
 

Zavargások: telefonon szúrta le amerikai kollegáját a török külügyminiszter

A török külügyminiszter telefonon felhívta amerikai kollégáját, és tiltakozott azon nyilatkozatok miatt, amelyekben Washington kifejezte aggodalmát a törökországi tüntetésekkel szembeni hatósági fellépéssel kapcsolatban. Ahmet Davutoglu kijelentette: "Törökország nem másodosztályú demokrácia". Erről az ankarai külügyminisztérium egy meg nem nevezett tisztségviselője tájékoztatta szerdán az AFP-t.

MTI MTI



Ismét könnygázzal oszlattak Törökországban
 

Ismét könnygázzal oszlattak Törökországban

Több ezren tüntettek kedd éjjel is Isztambulban és Ankarában a török kormány politikája ellen, a rendőrség ismét könnygázt és vízágyúkat vetett be a tömegek ellen. Isztambulban a két fő rivális labdarúgócsapat, a Besiktas és a Fenerbahce szurkolói együtt követelték Recep Tayyip Erdogan miniszterelnök lemondását.

MTI MTI

Nem veszélyeztetik a tengerparti utazásokat a török zavargások
 

Nem veszélyeztetik a tengerparti utazásokat a török zavargások

Nem érintik a török nagyvárosban zajló utcai tüntetések a tengerpartokat, ahová a legtöbb turistautat szervezik Magyarországról. A Magyar Utazásszervezők és Utazásközvetítők Szövetségénél egyelőre nem tudnak arról, hogy bármilyen gondot okoznának a turizmusban a törökországi zavargások – mondta Molnár Judit alelnök.

MTI MTI

Barikád, könnygáz, fejlövés - éjszaka is folytatódtak a zavargások Törökországban - Nagyítás-fotógaléria
 

Barikád, könnygáz, fejlövés - éjszaka is folytatódtak a zavargások Törökországban - Nagyítás-fotógaléria

Keddre virradóra is könnygázt és vízágyúkat vetett be a rendőrség Törökországban, hogy feloszlasson több tüntető csoportot. A múlt héten egy park védelmébe szervezett tüntetéssel kezdődött, majd a kormány és a szekuláris állam felszámolását célzó intézkedésekkel szembeni tiltakozásokba átcsapó zavargásoknak immár két halálos áldozata is van. Isztambulban még vasárnap egy fiatalembert autó ütött el egy tüntetés helyszínén, a déli Hatay tartományban pedig fejlövést kapott egy 22 éves fiatalember. Az orvosszövetség jelzése szerint a tüntetések kezdete óta a sérültek száma meghaladja a kétezret.

hvg.hu hvg.hu

Török tüntetések: fejlövést kapott egy 22 éves férfi
 

Török tüntetések: fejlövést kapott egy 22 éves férfi

Könnygázt és vízágyúkat vetett be a rendőrség Törökországban hétfő éjjel is, hogy feloszlasson több, a kormány ellen zavargásokkal is tüntető csoportot. Hajnali sajtójelentések szerint az ország déli részében ismeretlenek lelőttek egy tüntetőt.

MTI MTI

Több ezren tüntettek ma is Isztambulban
 

Több ezren tüntettek ma is Isztambulban

Ezrek vonultak hétfő este ismét a jelképessé vált isztambuli Taksim térre, hogy kormányellenes tiltakozást tartsanak, immár a negyedik napja - jelentette az AFP tudósítója a helyszínről. A török államfő fellépését kérte az ellenzék vezére az országban kialakult súlyos belpolitikai feszültség miatt.

MTI MTI

Reuters: taxi rohant a tüntetők közé Isztambulban
 

Reuters: taxi rohant a tüntetők közé Isztambulban

A hírek szerint újabb tüntető halt meg Törökországban, amikor egy taxi rohant a demonstrálók közé Isztambulban. A Reuters szerint egy húszéves török férfi vesztette életét. Az AP hírügynökség azt jelentette, hogy orvosok is megerősítették a tüntető halálhírét.

hvg.hu hvg.hu


 

"Nagyapáink rakizni is jártak"

Ezer feletti letartóztatottat, hasonló számú sérültet, állítólag két halottat eredményeztek eddig a múlt pénteken elkezdődött törökországi zavargások. Az egyik isztambuli közpark védelméért indult demonstráció mára kormányellenes tüntetéssorozatba csapott át, a világi berendezkedés híveinek elegük lett az iszlamizáló török kormányból. Könnygáz, paprikaspray és rendőri brutalitás a demokrácia közel-keleti mintapéldájának tartott Törökországban.

Nagy Gergő Nagy Gergő