Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#USA

MTI Világ

Elérhetik az USA-t az észak-koreai rakéták

Dél-koreai katonai szakértők vasárnapi bejelentése szerint a közelmúltbeli sikeres észak-koreai rakétaindítás azt jelzi, hogy Phenjan immár rendelkezik olyan technológiával, amelynek révén több mint tízezer kilométeres távolságba, vagyis akár az Egyesült Államokig is el tud juttatni rakétákat.

MTI Gazdaság

Meglódult az amerikai GDP

Éves összevetésben a szakértők által vártnál és a szakminisztérium korábbi becsléseihez képest is nagyobb mértékben nőtt az amerikai gazdaság a harmadik negyedévben.

hvg.hu Autó

2014-től kötelező a tolatókamera az USA-ban?

2014-től az Egyesült Államokban kötelezővé válhat a tolatókamera beépítése minden autógyártó számára, Ray LaHood közlekedési miniszter még idén szeretné törvénybe foglaltatni a rendelkezést.

MTI Világ

Iskolai lövöldözés: Irán is részvétét nyilvánította

Irán elítélte szombaton az amerikai Connecticut államban az előző nap történt ámokfutást, amelynek 20 kisgyerek és hat felnőtt esett áldozatul. A külügyminisztérium szóvivője Teherán nevében részvétét nyilvánította az áldozatok hozzátartozóinak.

MTI / hvg.hu Világ

Iskolai lövöldözés: 26 embert öltek meg Connecticutban

Lövöldözés tört ki pénteken a Connecticut állambeli Newtown egyik általános iskolájában, ahol egy fegyveres 26 embert - köztük 20 gyereket - ölt meg. Maga a támadó is életét veszítette, ő lehetett a 27. áldozat. A gyilkosságsorozatot egy Adam Lanza nevű 20 éves férfi követte el, aki anyját is meggyilkolta az iskolai vérengzés előtt. Holtan találták egyik testvérét is.

MTI Világ

Clinton emberével találkozott Szijjártó

Magyarország nyitott a konstruktív, baráti és őszinte párbeszédre az Egyesült Államokkal "úgy, ahogyan az szövetségesek között természetes" - mondta Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára az amerikai Külügyminisztérium térségünkért felelős új helyettes államtitkárával, Brent Hartley-val folytatott keddi budapesti megbeszélésen.

MTI Világ

Megfejtették a lezuhant amerikai drón titkait

Az iráni Forradalmi Gárda szakembereinek sikerült dekódolniuk minden olyan információt, amelyet a tavaly decemberben Iráni területen lezuhant amerikai pilóta nélküli repülőgép gyűjtött - közölte hétfőn az iráni Press TV.

MTI/AFP USA

Egymillió dollárért vált meg bajuszától Obama tanácsadója

A választási kampányban ajánlott fogadást ugyan megnyerte, ennek ellenére mégis megvált bajuszától Davix Axelrod. Obama elnök egyik legfőbb tanácsadója mindezzel egymillió dollárt gyűjtött, az összeget az epilepsziában szenvedők megsegítésére ajánlotta fel.

MTI Vállalkozás

Kivonulhat a Tesco Amerikából

Mélyreható vizsgálatot kezd a Tesco veszteséges amerikai érdekeltségeinél. Ez a társaság vezérigazgatójának szerdai közlése szerint azt is eredményezheti, hogy a világ harmadik legnagyobb áruházlánca elhagyja az amerikai piacot.

MTI Világ

Kivégeztek egy mexikóit Oklahomában

Kivégeztek egy emberölés vádjában elítélt férfit Oklahomában, ezzel már 41-re nőtt az Egyesült Államokban idén kivégzett rabok száma.

1
225 226 227 228 229
347
Lendvai Ildikó: Gyurcsány Ferenc felszabadította a választóit

Lendvai Ildikó: Gyurcsány Ferenc felszabadította a választóit

Sir David Attenborough 99 évesen sem adja fel, hogy megmentse a bolygónkat

Sir David Attenborough 99 évesen sem adja fel, hogy megmentse a bolygónkat

Így gratulált Donald Trump XIV. Leó pápának

Így gratulált Donald Trump XIV. Leó pápának

Bill Gates szinte a teljes vagyonát elosztogatja  jótékony célokra

Bill Gates szinte a teljes vagyonát elosztogatja jótékony célokra

Videón, ahogy egy medve kinyitja egy parkoló autó ajtaját, és bemászik a kocsiba

Videón, ahogy egy medve kinyitja egy parkoló autó ajtaját, és bemászik a kocsiba

Új villanyautó-töltőkkel szórják meg Magyarországot: kipróbáltuk, bele is néztünk az elsőbe

Új villanyautó-töltőkkel szórják meg Magyarországot: kipróbáltuk, bele is néztünk az elsőbe

Meglepő, de igaz: akár teljesen ingyenes lehetne a készpénzfelvétel

Meglepő, de igaz: akár teljesen ingyenes lehetne a készpénzfelvétel

Kösz, jól: A merevedési zavar tünet, nem betegség

Kösz, jól: A merevedési zavar tünet, nem betegség

Nem a testsúlyán múlik, hogy vashiányos-e

Nem a testsúlyán múlik, hogy vashiányos-e

A címlapról ajánljuk