Joe Biden új menekültprogramot és további biztonsági segélyt jelentett be az ukránoknak
Az orosz hajókat az amerikai elnök kitiltotta az ország kikötőiből.
Az orosz hajókat az amerikai elnök kitiltotta az ország kikötőiből.
Miközben a Donyec-medencei csatával megkezdődött az Ukrajna elleni orosz agresszió második felvonása, megindult az Ukrajnának szánt katonai szállítások harmadik szakasza is. Míg az első etapban szinte kizárólag fegyverként nem használható felszerelések érkeztek – kommunikációs berendezések, illetve golyóálló mellények és sisakok – a másodikban már a védekező fegyverek domináltak, például a harckocsik ellen használható, illetve légvédelmi rakéták. Most pedig már érkeznek a támadófegyverek is, csak az a kérdés, hogy lesz-e elég fegyver az oroszok megállításához.
A Pentagon azonban nem árulja el, hogy pontosan hány darab és milyen típusú vadászrepülőt küldtek Ukrajnának.
Az ukrán elnök szerint azzal, hogy késik az orosz agresszió ellen harcoló Ukrajna által kért fegyverszállítmányok egy része, a világ újra és újra engedélyt ad Moszkvának arra, hogy további ukrán polgárokat öljön meg.
A demokratikus pártok és a sajtó számára létfontosságú, hogy sok embert tudjanak megszólítani – de nem állnak jól ezen a területen. A németek, az osztrákok, és a magyarok továbbra is fenntartásaikat hangoztatják az Oroszország elleni teljeskörű szénhidrogén-bojkott ügyében. A hvg360 válogatása a világlapok cikkeiből.
Az 57 éves Richard Bernard Moore-t egy bolti eladó 1999-es meggyilkolásáért ítélték halálra.
Erről Janet Yellen amerikai pénzügyminiszter beszélt az Atlanti Tanácsban, de azt nem részletezte, milyen következményekkel számolhat az, aki aláássa a szankciókat.
Egyelőre még egyik ország sem tudta megerősíteni az ukrán fél állítását, bár Washington korábban már figyelmeztette Kijevet egy ilyen támadás valószínűségére.
Irán jottányit sem enged országának az atomprogrammal kapcsolatos jogaiból, és folytatja a nukleáris fejlesztési tevékenységeket - közölte szombaton Ebrahim Raiszi iráni elnök, miközben a 2015. évi bécsi atomalku újraélesztését célzó tárgyalások ismét megrekedtek.
Szorított az oroszokra kivetett szankciókon az Egyesült Államok. Egy sor újabb termék kivitelét korlátozzák a Kijev környékén orosz katonák által elkövetett gyilkosságok miatt.
A problémára két kutató bukkant rá, a Google azóta törölte az érintett alkalmazásokat.
Az USA venezuelai olajjal szeretné kiváltani az oroszt, az Európai Unió iránival. Csakhogy ez nem olyan egyszerű – mutat rá a német közszolgálati Deutsche Welle portál.
A fegyvereket a már meglévő készletekből különítik el, így a leszállításuk gyorsan meg fog történni.
Az amerikai bankokban elhelyezett orosz jegybanki devizatartalékokat már korábban befagyasztották, de volt egy kiskapu – egészen eddig.
Szabad szemmel is jól látható összeg ellenében cserélt gazdát ez a sokak számára kellemes emlékeket felidéző amerikai sportkocsi.
Drónok, rakétarendszerek, páncélosok, és egy sor más eszköz lesz az új csomagban, így műholdkép-szolgáltatás is. Nem érkezik azonban túl gyorsan, az eszközöket még csak most rendelik meg a gyártóktól.
Putyin háborúja Ukrajna ellen döntő fordulatot hozott a világgazdaságban az USA értékelése szerint, és ebből minden vállalkozónak le kell vonnia a tanulságot.
Videocsúcstalálkozó lesz az uniós és a kínai vezetők közt. Kína kommunikációja vegyes az ukrajnai háború kapcsán, de eddig nem segítették az oroszokat, sőt. Kínának is fontosak az orosz energiahordozók, de a Nyugattal folytatott külkereskedelem súlya még nagyobb.
Az USA védelmi minisztériuma szerint az oroszok már a kezdetektől félrevezették a világot az Ukrajnával kapcsolatos szándékaikat illetően.
A Moszkvával szorosra szőtt kapcsolat és Washington figyelmeztetése jelentette sziklák között kell lavíroznia Pekingnek, hogy az ukrajnai konfliktus geopolitikai győztese lehessen.