#USA


Trump kísértetiesen úgy küzd a rasszizmus beismerése ellen, ahogy Orbán a gender ellen

Donald Trump elnöksége végén hadjáratot indított az amerikai intézményrendszer rasszista alapjait vizsgáló kritikai rasszelmélet ellen, szövetségesei pedig azon vannak, hogy az véletlenül se befolyásolhassa az oktatást. A magyar kormány hasonlóan bánik a társadalmi nemek kérdésével, azt gondolva, hogy ha nem tanítják, akkor nincs is. Az itthon még kevéssé ismert kutatási terület támpontokat adhatna ahhoz is, hogyan lehet javítani a cigányság helyzetén.

Nagy Iván László





Putyinék valóban beavatkoztak a 2016-os amerikai elnökválasztásba – állítják nyugati titkosszolgálatok

Vlagyimir Putyin orosz elnök személyesen engedélyezte a titkosszolgálatoknak, hogy a 2016-os amerikai elnökválasztási kampányban indítsanak átfogó akciót a „mentálisan ingatag” Donald Trump támogatására – állítja a The Guardian című brit napilap az állítólag a Kremlből kiszivárgott dokumentumokra hivatkozva. A Kreml – nem meglepő módon – cáfol. És Trump is cáfol, akit viszont most senki sem vádolt semmivel.



Futótűz tombol az USA nyugati államaiban

A repülőgépek által a lángok elfojtására ledobott víz nagy része elpárolog, mielőtt az a földre érne. Két amerikai tűzoltó meghalt, Kanadában egy egész falu megsemmisült.

hvg.hu









Putyin most a rossz rendőrt játssza

Támadó hangnemben válaszolgatott Vlagyimir Putyin orosz elnök szokásos éves kérdés-felelet maratonján szerdán. A Kreml ura így egészen más hangulatot teremtett, mint két héttel ezelőtt, amikor jóval békülékenyebb volt a Joe Biden amerikai elnökkel folytatott genfi csúcstalálkozó után. Putyin elsősorban amiatt volt dühös, hogy a NATO és Ukrajna az Oroszország által 2014-ben elcsatolt Krím környékén folytat tengeri hadgyakorlatot.


Új erőre kaptak az UFO-hívők

Az azonosítatlan légi jelenségekről szóló amerikai jelentést nagyon várták, de az nem talált magyarázatot a vizsgált esetekre, és bizonyítékot sem arra, hogy földönkívüliek látogatására utalnának. Mindenesetre több, mint százból 18 esetben nem tudják az amerikai hírszerzők, mi lehet az "ismeretlen repülő tárgy". A vizsgálat folytatódik, az igazság még mindig odaát van.