A kormánybiztos szerint a Helsinki Bizottság biztatta ellenállásra az utcára tett ukrajnai menekülteket
Pál Norbert úgy emlékszik, hogy az érintettek 95 százaléka békésen hagyta el a szállását.
Pál Norbert úgy emlékszik, hogy az érintettek 95 százaléka békésen hagyta el a szállását.
Bár Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter hivatalosan maga kérte felmentését, a hvg360 forrásai szerint egyértelmű, hogy a politikus Volodimir Zelenszkij államfő kérésére állt fel. A kijevi kormányt alaposan felforgatja az elnök, ám kérdéses, hogy ez mennyire járul hozzá az ország súlyosbodó problémáinak megoldásához.
A tárcavezetőt eddigi helyettese, Andrij Szibiha válthatja.
Az igazságügyi, a stratégiai iparágakért felelős és környezetvédelmi tárca vezetője nyújtotta be a lemondását.
Az ukrán elnök tanácsadójának újabb nyilatkozatából az derül ki, hogy 2029-ig jön majd orosz olaj a Barátság vezetéken.
A csővezeték leállítását az ukrán elnök tanácsadója jelentette be. A Barátság kiesésével Magyarország a Horvátország felől érkező Adria csővezetéken tud majd kőolajat importálni. Ukrajna a lépésről nem értesítette előre a Molt.
A Fidesz és az EU viszonya már jó ideje ingatag, de kifejezetten drámai fordulatot vett, miután a magyar kormány a múlt hónapban átvette a soros elnökséget, írja a lap.
Az agrárminiszter Kijevben meghívta Ukrajna Agrárpolitikai és Élelmiszerügyi Minisztériumának ügyvivőjét, hogy vegyen részt a Magyarország által elnökölt uniós agrártanács ülésen.
Az első hírek szerint nem az oroszok lőtték le, a pilóta hibázott.
Napról napra hevesebben lőnek az orosz–ukrán háború frontjain, Moszkva hétfőn száz rakétával és ugyanannyi drónnal támadta Ukrajna energiahálózatát. A Kreml szerint nincs miről tárgyalni Kijevvel, szakértők szerint lenne, és nem zárható ki, hogy fognak is.
Családonként havi 160 ezer forint pluszrezsit kellene a kárpátaljai menekülteknek azokért a szállásokért fizetniük, amit eddig ingyen kaptak. A múlt heti, Kocson kialakult helyzet után most Tatán tettek utcára családokat.
Az autók összértékét mintegy 46,5 millió forint becsülik.
A jelek szerint csali F–16-osokat vethet be Kijev, hogy így tévessze meg az ellenséges egységeket. A felfújható változatok természetesen nem tudnak repülni, de méretükben és küllemükben olyanok, mint az igaziak.
Minszk hadgyakorlatnak álcázva nagyszámú belarusz katonát vezényelt Homel régióba, közölte az ukrán külügy.
A brit hadsereg volt tagja, Ryan Evans biztonsági tanácsadóként segítette a hírügynökség munkáját.
A Reuters munkatársainak szállodáját orosz légicsapás érte. Közben Ukrajna és Oroszország 115 hadifogoly cseréjéről állapodott meg.
A Paljanicja névre keresztelt fegyvert a rakéta és a drón keresztezésével alkották meg.
Az ukrán parlamenti képviselők szerint a törvényjavaslat nem a vallásszabadságot korlátozza, hanem nemzetbiztonsági kérdést rendez.
Narendra Modi júliusban Putyinnal tárgyalt, most Zelenszkij fogadja.
Pénteken hajnalban mértek csapást a légibázisra, ahol több tucat vadászrepülő állomásozik.