#Uniqa




Green Holidays: csak a kár felét térítheti meg a biztosító
 

Green Holidays: csak a kár felét térítheti meg a biztosító

A Green Holidays utazási iroda csődjével kapcsolatban "a tiszta jogi helyzetű" utasok kárigénye feltételezhetően meghaladja a biztosító által vállalt 500 millió forintos keretet, így a jogos károk megtérítése a mostani számítások alapján hozzávetőleg 50 százalékos lesz - közölte az Uniqa.

MTI MTI






Jól ment az Uniqa magyar leányának
 

Jól ment az Uniqa magyar leányának

A folyamatos díjas biztosítások állománya az Uniqa csoportnál az első negyedévben 2,6 százalékkal növekedve 1,614 milliárd eurót ért el, ellenben az egyszeri díjas biztosításokkal növelt díjbevétel 5,4 százalékkal 1,703 milliárd euróra csökkent a múlt évi azonos időszakhoz képest - közölte a biztosítói csoport magyar leányvállalata.

MTI MTI

Veszteséges volt az Uniqa a különadó miatt
 

Veszteséges volt az Uniqa a különadó miatt

Kismértékben a teljes Uniqa Csoport díjbevétele csökkent tavaly, visszaesett a magyar leányvállalaté is, amely nagyrészt a különadó miatt veszteséges volt, igaz, az idén már nullszaldóra számít - fejtette ki Othmar Michl, az Uniqa Biztosító vezérigazgatója pénteken sajtótájékoztatón.

MTI MTI

Nyomulnak a biztosítók: jobb orvosi ellátás, több pénzért
 

Nyomulnak a biztosítók: jobb orvosi ellátás, több pénzért

Beindulhat az egészségbiztosítók piaca, miután a jelenlegi szereplők mellett újak is elindítják a hálapénzt kiváltani szándékozó, színvonalasabb egészségügyi ellátást ígérő szolgáltatásukat. A felpörgést az is segítheti, hogy egy törvénymódosítás miatt a cégeknek is jobban megéri a cafeteriába bevonni a munkavállalók betegségbiztosítását.

hvg.hu hvg.hu

Kgfb: sokan hagyják az utolsó pillanatra az újrakötést
 

Kgfb: sokan hagyják az utolsó pillanatra az újrakötést

A tavalyinál jóval többen hagyták az utolsó pillanatra kötelező biztosításuk újrakötését. Legalábbis erre utal, hogy a Netrisk.hu biztosítási portálon a kampány utolsó hetében 60 százalékkal emelkedett a napi kötések száma, a múlt évben mért 40 százalékkal szemben. Az autósok december elsején éjfélig mondhatják még fel jelenlegi szerződésüket. Az új megkötésére ezt követően december végéig van idő.

hvg.hu hvg.hu

600 embert rúg ki az Uniqa biztosító
 

600 embert rúg ki az Uniqa biztosító

Európa-szerte 600 adminisztratív munkahelyet szüntet meg az osztrák Uniqa biztosító a karcsúsítás jegyében; a leépítés a csoport kilencezer főre tehető munkaerő-állományának nagyjából 7 százaléka.

MTI MTI

Jön a devizahiteles ’’mentőcsomag’’ – Mi várható még a héten?
 

Jön a devizahiteles ’’mentőcsomag’’ – Mi várható még a héten?

A héten – talán – megismerjük a devizahitelesek „megmentését” célzó csomag részleteit, és – szinte biztosan – a kiskereskedelmi forgalom márciusi mutatóit. A nemzetközi kínálatból az amerikai és a német GDP-adatok mellett a japán külkermérleget, valamint az európai beszerzési menedzser indexeket emelhetjük ki.

ecoline.hu ecoline.hu


Megmenekülnek a Suzuki Ász ügyfelei
 

Megmenekülnek a Suzuki Ász ügyfelei

Az Uniqa biztosító úgy döntött, hogy átveszi a Suzuki Ásznál a Generális '97 Kft. által közvetítetett és az ügyfelek által aláírt biztosítási ajánlatokat, s azt az átvétel napjával kezdődő kockázatviseléssel kötvényesíti.

MTI MTI