Fekete szellem: újabb 800 lóerő feletti amerikai izomautó érkezett
Bármennyire is tör előre az elektromobilitás, az Egyesült Államokban azért még mindig a V8 az úr.
Bármennyire is tör előre az elektromobilitás, az Egyesült Államokban azért még mindig a V8 az úr.
A hatalmas X7 Alpina által nemesített verziója 12 másodperc magasságában katapultál 0-ról 200 km/h-ra.
Az erőhiányban abszolút nem szenvedő, de a 8 hengeres orgánumot elbukó újdonság hivatalos bejelentésére már nem kell sokat várnunk.
A két turbóval megfújt V8-as erőforrás eddig sem szenvedett erőhiányban, most azonban kicsit még potensebb lett.
A hetedik generációs Mustanggal együtt kapásból bemutatkozott a pályafókuszú gyári tuningverzió is.
A hibrid technikáról és az összkerék-hajtásról szóló korábbi pletykák a jelek szerint alaptalannak bizonyultak.
A bőven 1000 Nm feletti nyomatékú újdonsággal akár 333 km/h tempó is elérhető.
A Bentley Bentayga S nem kér elnézést, minden sebességtartományban hatalmasat lép.
Nem feltétlenül akar a legerősebb és leggyorsabb lenni, stílusból és luxusból viszont továbbra is messze a legtöbbet kínálja az immár az AMG által kifejlesztett vadonatúj SL. Meghajtottuk a Mercedes libabőröztető V8 hangú és igen iszákos új roadsterét.
A 8 hengeres élvezetekre vágyóknak a jövőben már csak az M5 lesz az egyetlen opciójuk.
Az újkori GTO 200 lóerővel erősebb a 80-as évekbeli eredeti modellnél.
Az egyedi külsejű puttonyos Audinak 2,6 másodperc sem kell ahhoz, hogy 0-ról 100-ra gyorsuljon.
A német prémiummárka erőhiányban abszolút nem szenvedő plugin hibrid modellje most egy kicsit még nagyobb teljesítményű lett.
A 1000 kilométernél kevesebbet futott sportkocsi ritkaságnak alaposan megkérik az árát.
Az újdonság az ígéretek szerint rekordgyorsan abszolválja a 0–400–0 km/h-es produkciót.
Itt a megoldás azok számára, akik a nemrég debütált 666 lovas Urus Performante produkciójával sem teljesen elégedettek.
A Czinger második modelljében egy magas fordulatszámú V8-as erőforrás és két villanymotor található.
A Mercedes-AMG egyedi módon ünnepli meg fennállásának ötvenötödik évfordulóját.
Az újdonság itthoni alapára kicsivel 46 millió forint felett alakul.
Eddig talán még nem találkoztunk ennyire sportos külső megjelenésű 223-as sorozatú S-Klasséval.