#Vietnam


Már 180 halottja van a vietnami áradásoknak

Legalább tizenketten vesztették életüket ezen a héten Vietnamban a monszuneső okozta áradásokban, és így október eleje óta már 180-ra nőtt a természeti csapás halálos áldozatainak száma a délkelet-ázsiai országban - közölte szerdán a helyi katasztrófa-elhárítási hatóság.

MTI






Letatóztattak egy bloggert Vietnamban

A vietnami hatóságok letartóztattak egy vietnami születésű francia bloggert, amiért kommunizmus-ellenes bejegyzéseket közölt internetes naplójában, amivel - a hatóságok állítása szerint - a kormányt akarta megdönteni.

MTI



Találkozott megmentőjével a világhírű háborús fotón szereplő kislány

Kim Phuc, a vietnami háború alatt készült, mára világhírűvé vált fotón szereplő kislány 38 évvel a történtek után most találkozott először megmentőjével, az ITN brit csatorna egykori tudósítójával. A találkozón - amelyről a BBC számolt be - mindketten felidézték a fotó elkészültének körülményeit és a felvétel Kim számára további szenvedést hozó utóéletét.

hvg.hu

Már Vietnammal is harcol a Google

Vietnam visszautasította a Google internetes kereső és a McAfee számítástechnikai biztonsági cég vádját, miszerint a kommunista ország rosszindulatú szoftvereket használt internetes oldalak meghackelésére és politikai ellenvélemények utáni kémkedésre. "Ezek a kijelentések alaptalanok" - áll Nguyen Phuong Nga külügyminisztériumi szóvivő hétfőn éjjel közzétett közleményében.

MTI



Öt év börtön a volt vietnámi tisztnek

Felforgatás vádjával öt és fél évi börtönbüntetésre ítéltek hétfőn Vietnamban egy alezredesből lett ellenzéki vezetőt - jelentette az állami média. Ellenzékiek elleni ítéletek sora várható a közeljövőben a kommunista vezetésű ázsiai országban.

hvg.hu