szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Hosszú börtönbüntetésre ítéltek három, a dolgozók jogaiért küzdő aktivistát szerdán Vietnamban: a hét, illetve kilenc évi börtönt a bíróság azzal indokolta, hogy a férfiak fenyegetést jelentettek az ország biztonságára.

Lapértesülések szerint az aktivisták sztrájkra buzdították Ho Si Minh-város és a Dong Nai tartomány ipartelepeinek dolgozóit, valamint "reakciós" röplapokat osztogattak. Egyikőjük, Doan Huy Choung már korábban is ült börtönben, amiért "rágalmakat terjesztett, hogy így szabotálja az államot", 2006-ban pedig letartóztatták a Munkás-Paraszt Unió Szervezete megalapításában játszott szerepe miatt. 

Vietnamban minden független, a szigorú állami ellenőrzést megkerülő szakszervezeti tevékenység be van tiltva. A kommunista párt kongresszusának közeledtével az országban tevékenykedő emberjogi aktivisták és ellenzéki bloggerek egyre erősödő politikai elnyomástól szenvednek. A hétvégén azért tartóztattak le egy nőt, mert internetes naplójában "megrágalmazta" a párt egy magas rangú tagjának családját.

MTI Világ

Letatóztattak egy bloggert Vietnamban

A vietnami hatóságok letartóztattak egy vietnami születésű francia bloggert, amiért kommunizmus-ellenes bejegyzéseket közölt internetes naplójában, amivel - a hatóságok állítása szerint - a kormányt akarta megdönteni.

MTI Világ

Már Vietnammal is harcol a Google

Vietnam visszautasította a Google internetes kereső és a McAfee számítástechnikai biztonsági cég vádját, miszerint a kommunista ország rosszindulatú szoftvereket használt internetes oldalak meghackelésére és politikai ellenvélemények utáni kémkedésre. "Ezek a kijelentések alaptalanok" - áll Nguyen Phuong Nga külügyminisztériumi szóvivő hétfőn éjjel közzétett közleményében.

Egy Ferrari volt itthon a gyorshajtási csúcstartó tavaly

Egy Ferrari volt itthon a gyorshajtási csúcstartó tavaly

Elvesztette a választást, elvitte a WC-kagylót az irodájából São Paulo egyik képviselője

Elvesztette a választást, elvitte a WC-kagylót az irodájából São Paulo egyik képviselője

Budapesti közösségi közlekedés: drágul a Bubi, megszűnik több BKK-bérlettípus

Budapesti közösségi közlekedés: drágul a Bubi, megszűnik több BKK-bérlettípus

Nekimegy a Coca-Colának Donald Trump oltásellenes leendő minisztere

Nekimegy a Coca-Colának Donald Trump oltásellenes leendő minisztere