Sztárépítészek jönnének a Liget Budapest pályázatra
Érdeklődnek a külföldiek a Liget Budapest tervpályázat iránt, világhírű építészek nyilatkoztak úgy, hogy amennyiben jó esélyt látnak a megvalósulásra, el is indulnának a pályázaton.
Érdeklődnek a külföldiek a Liget Budapest tervpályázat iránt, világhírű építészek nyilatkoztak úgy, hogy amennyiben jó esélyt látnak a megvalósulásra, el is indulnának a pályázaton.
A 2014–2020 közötti költségvetési ciklusban meg kell kezdeni a 3-as metró felújítását. Erről is döntenek hétfőn a Fővárosi Közgyűlésben és még több mint száz más előterjesztésről is tárgyalnak.
Kutya- és kisállatölelő Guniess-rekordkísérletet tartottak szombaton a Városligetben. Az esemény fővédnöke Simicskó István volt, aki ismét megkapta a sportért felelős államtitkári posztot.
Ideiglenes forgalomkorlátozás lesz 2014. június 14-én Budapesten a Városligetben.
Kétnapos kisállatfesztivál lesz a Városligetben a hétvégén.
A kormányzat tervek szerint a liget zöldfelületének arány 60-ról 65 százalékra emelkedik és biológiai aktivitása is növekszik.
A jelenlegi 60 százalékról 65 százalékra nő majd a városligeti park zöldfelülete – ígéri a főpolgármester és a miniszteri biztos. Némileg módosultak a tervek, a Petőfi Csarnok helyén nem ifjúsági élményközpont épül, hanem az új Nemzeti Galéria.
A Városligetben felépítendő öt új múzeumi épületekre kiírt nyílt nemzetközi építészeti tervpályázatra közel félezer pályamű érkezett a világ minden részéből. A pályázat végeredményét decemberben hozzák nyilvánosságra, az épületeket a 2018-as választás előtt adják majd át.
Egy éjszakára a mozgás fővárosává alakul Budapest. Június 28-án este 10 és hajnali 4 óra között a Hősök terére, az Andrássy útra és a Városligetbe várják a sportolni vágyókat. A szervezők az egészséges életmódra szeretnék felhívni az emberek figyelmét.
Felüljárót építenének BVSC-stadion vonalában, hogy így tereljék el az M3-as autópályáról érkező forgalmat, amely most egy az egyben ráömlik a városligeti Kós Károly sétányra – írja a Népszabadság.
Egy hatalmas, tizenkét méter magas gumikacsa jelent meg vasárnap a városligeti csónakázótavon, amelyet a hamarosan hazánkba érkező Kacsafutam apropójából állítottak fel. A futam jótékony célt szolgál majd, a befolyt összeg egy részét az UNICEF-nek ajánlják fel.
Szobrot kaphat Abay Kunanbajev kazah költő Budapesten, a Városligetben. Az erről szóló javaslatot a 20 kormánypárti és a jobbikos képviselő támogatásával fogadta el szerdán a Fővárosi Közgyűlés, az ellenzéki képviselők egy része a szoborállítás ellen szavazott, míg mások nem vettek részt a voksolásban.
Az MSZP szerint a Városligetben lenne teendő, például felújítani a járdákat, vagy a közvilágítást, egy dolgot azonban semmiképpen nem lenne szabad: a beépítéshez hasonló "jóvátehetetlen hibát" elkövetni.
Szombaton városligeti parádéval köszöntik Budapesten a cirkuszok világnapját.
2018-ig kell befejezni a múzeumnegyedet és a hozzá kapcsolódó fejlesztéseket. Varga Mihálynak uniós pénzt kell találnia rá.
A magyar állam kifejezetten jól járt a Seuso-kincs felének megszerzéséről szóló megállapodással, és csak véletlenül alakult úgy, hogy épp a kampányban kerültek Budapestre az ezüst leletek – mondja Baán László. A Szépművészeti Múzeum főigazgatója ott ült a páncélautóban, amely Angliából hazahozta a kincseket, és azt állítja, most majd előfordulhat, hogy a kincs további részeinek birtokosai bejelentkeznek alkudozni a magyar kormánnyal. Baán László arról is mesél a hvg.hu-nak, miért kellett fizetni a leletért, ha egyszer az a miénk.
Felkerült a főváros honlapjára a Városliget tervezett beépítésének helyszínrajza. Az eddig megismert elgondolásokhoz képest is tartalmaz új elemeket a terv. Az ugyanakkor nem világos, hogy lesz-e gasztrofalu a Városligetben, azt viszont a főváros anyagából kiderül, hogy az "új létesítmények megvalósítása során a faállomány lehető legnagyobb mértékű megtartása kiemelt cél, de ennek ellenére fakivágással számolni kell."
Számos földfelszín alatti fejlesztés történhet, de hatalmas épületek kerülhetnek a ligetbe, a főváros szerint „fakivágással is számolni kell”.
A kormány várakozásai szerint a Liget Budapest projektben olyan új múzeumépületek jönnek létre a Városligetben, amelyek a 21. század színvonalán járulnak hozzá a főváros építészeti örökségének gazdagításához, ugyanakkor tisztelettel kezelik a történeti örökséget - mondta el a projekt hétfői budapesti sajtótájékoztatóján az emberi erőforrások minisztere.
A mozgás éjszakája névvel tartanak sportrendezvényt június végén a fővárosban, hogy felhívják a figyelmet a rendszeres mozgás fontosságára – erről Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár beszélt csütörtök este egy budapesti sajtótájékoztatón.