hvg.hu Gazdaság

Szlovák cégek hajtanak a magyar adósok lakásaira

Nagyon sokan úgy érzik, hitelezőjük a lakásukat próbálja megszerezni. Nem is nélkülöztek minden alapot ezek a félelmek ahogy egy jegybanki vizsgálatból kiderült. Engedély nélkül, szlovákiai bejegyzésű társaságok ugyanis 10 milliárd forintnyi ingatlant szerezhettek így meg.

hvg.hu Vállalkozás

Ön jó adózó? A NAV megmondja, bizonyítványt is kap róla

A héten értesíti a NAV a gazdálkodókat a minősítés eredményéről. Mintegy 190 ezer cég került adózói életútja alapján a megbízható, jó adózói csoportba. Átlagos besorolást 370 ezer gazdálkodó kapott. Az elmúlt negyedévben elkövetett jogsértések miatt már 70 adózónak kellett rossz, kockázatos minősítést adni.

hvg.hu Gazdaság

Megvan a dátum: ezeket a devizahiteleseket mentik meg

Csak a 2004. május elseje után felvett kölcsönökre lesz érvényes a devizahiteles törvényjavaslat, aki pedig eladta ingatlanát a Nemzeti Eszközkezelőnek, az nem számíthat semmilyen visszatérítésre, őket kizárják ebből a kalapból.

hvg.hu Gazdaság

Ezt lépheti a kormány a Kúria döntésére

Akár 100 milliárdot is bukhatnak a bankok az árfolyamrést érintő mai Kúria-döntésen, az egyoldalú szerződésmódosításra vonatkozó szigorú döntés után a kormány pedig az árfolyamgátba terelhet mindenkit és az ilyen típusú ügyfelekre szabhatja a devizahiteles csomagot.

hvg.hu Gazdaság

Végzetes is lehet egy lógó telefonszámla

Minden egy ártatlan telefonszámlával kezdődik. Mármint az adós magánszemélyek kálváriája, hiába fizetik ugyanis "rendesen" a nagyobb törlesztéseket, a halmozódó kisebb tartozások előbb-utóbb földre viszik őket.

hvg.hu Ingatlan

Érdemes megtámadni a kilakoltatási határozatot?

Másfél hónap múlva lejár a kilakoltatási moratórium, kezdődik ismét a hadakozás a végrehajtókkal, ám úgy fest, érdemes megtámadni a végrehajtási határozatokat. Az azénpénzem kilakoltatási összefoglalója.

MTI Gazdaság

Magyarország nincs a világ tíz legkockázatosabb államadósa között

A világ tíz legkockázatosabb államadósa közül három az euróövezet tagja a legnagyobb londoni adósságpiaci adatszolgáltató csoport szerdán ismertetett idei második negyedéves országkockázati összesítése szerint. Magyarország - amely tavaly kikerült e tízes mezőnyből - tovább javított helyezésén.

hvg.hu Gazdaság

Munkatáborba az adótartozókkal?

Egy görög kormányjavaslat szerint munkatáborba zárnák azt, aki nem tudja megfizetni elmaradt adótartozásait. Már 5 ezer eurós tartozással komoly slamasztikába kerülhetnek az állampolgárok Görögországban. Egy, a táborban ledolgozott munkanap két börtönben eltöltött napnak számítana a felettébb furcsa javaslat szerint.

HavariaPress Gazdaság

Hiába nyert pert az OTP ellen, fizetnie kell

Semmi nem változott, mióta a Fővárosi Ítélőtábla december elején érvénytelennek nyilvánította az OTP Bank egyik kölcsönszerződését, amiért a költségek között nem szerepelt az árfolyamrés, az adósnak változatlanul fizetnie kell a törlesztőrészleteket. A pert nyerő egyesület vezetője szerint több ezer, ha nem tízezer hiteles lehet érintett az ügyben - írja a Magyar Nemzet.

MTI/Magyar Nemzet Gazdaság

Egy év alatt több mint kilencvenezer új adós

Egy év alatt 93 ezerrel emelkedett az adótartozást maguk előtt görgető magánszemélyek száma, a közadósságot felhalmozók tábora így megközelítette az 1,1 milliót. A hatóság sok esetben nem talált vagyontárgyat, legális jövedelmet - írta a csütörtöki Magyar Nemzet.

hvg.hu Ingatlan

Milyen tanulságokkal jár a hitelválság?

Megfontoltabbá, körültekintőbbé, kockázatkerülőbbé váltak a magyarok a hitelválság miatt. A Lakásfókusz felmérése azt mutatja, hogy a devizahitelesek nagyobb része másféle módon oldaná meg lakáskérdését. Alapvetően forintban adósodnának el, illetve sehogy, hanem bérelnének.

MTI Gazdaság

Egyre több cseh nyugdíjas kerül adósságcsapdába

Folyamatosan nő az utóbbi időben a cseh nyugdíjasok aránya az adósok között - közölte a prágai MBA Finance ügynökség országos statisztikai adatokra hivatkozva csütörtökön. A nyugdíjasok a cseh adósok 4,5 százalékát teszik ki, de fennáll az a veszély, hogy arányuk a közeljövőben megugrik.

hvg.hu Gazdaság

354 milliárd forintra keresztet vethetnek

Az autóhitelesek helyzete a legrosszabb, és bár a devizahiteleseknek - a segítségek ellenére - sem sokkal jobb a helyzetük, a fointhitelek . A Magyar Nemzeti Bank (MNB) friss adatai alapján az azenpenzem.hu kiszámolta, mekkora összegű tartozást halmoztak fel a lehetetlen helyzetbe került adósok.

1 2 3 4
Akkora rés tátongott a Google+-on, hogy kikerült 52 000 000 felhasználó személyes adata

Akkora rés tátongott a Google+-on, hogy kikerült 52 000 000 felhasználó személyes adata

Na, ez az ijesztő: a Google főnöke nem volt hajlandó megmondani, lekövetik-e felhasználók telefonjait vagy sem

Na, ez az ijesztő: a Google főnöke nem volt hajlandó megmondani, lekövetik-e felhasználók telefonjait vagy sem

Firefoxot használ? Nyomjon rá most a frissítésre, hasznos újítások érkeztek bele

Firefoxot használ? Nyomjon rá most a frissítésre, hasznos újítások érkeztek bele

Christian Bale: Trump azt hitte, én vagyok Bruce Wayne

Christian Bale: Trump azt hitte, én vagyok Bruce Wayne

Ki gondolta volna, hogy egy WC-papír-reklám mutat rá a gender szakos kutatások fontosságára?

Ki gondolta volna, hogy egy WC-papír-reklám mutat rá a gender szakos kutatások fontosságára?

Ötszörösére emelték az indiak belépőjegyenek árát a Tádzs Mahalba

Ötszörösére emelték az indiak belépőjegyenek árát a Tádzs Mahalba

Végre: mostantól ön is használhatja a Google Térkép hasznos funkcióját

Végre: mostantól ön is használhatja a Google Térkép hasznos funkcióját

Oroszországban, mivel mással oltanának egy kocsit, mint hógolyókkal – videó

Oroszországban, mivel mással oltanának egy kocsit, mint hógolyókkal – videó

Ez nagy dobás lehet: színváltós hátlapot kaphatnak a jövő iPhone-jai

Ez nagy dobás lehet: színváltós hátlapot kaphatnak a jövő iPhone-jai

Rabszolgatörvény: országos sztrájkra készülnek a szakszervezetek

Rabszolgatörvény: országos sztrájkra készülnek a szakszervezetek

Tisztességtelen díjat szedni a befizetésért - banki gyakorlatokat ítélt el a bíróság

Tisztességtelen díjat szedni a befizetésért - banki gyakorlatokat ítélt el a bíróság

A címlapról ajánljuk
Még több hír a Samsung támogatásával