Mikor számolható el napidíj, és mikor nem?
Mennyi napidíjat markolhat fel, aki központi költségvetési intézmény vidéki telephelyén dolgozik több napon keresztül?
Mennyi napidíjat markolhat fel, aki központi költségvetési intézmény vidéki telephelyén dolgozik több napon keresztül?
hvg.hu
Vonja le előbb a költségét, majd írja le a költsége kétszeresét is.
hvg.hu
Több tucat új adó(neme)t tesztelt az országon a kormányzat, de az adóbevételek háromnegyede három adóból folyik be.
hvg.hu
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei és adóellenőrei magánlakásán foglalták le egy internetes kereskedő 300 ezer forintos hamisított árukészletét.
hvg.hu
Terjedelmes interjút adott a kormánybiztos a Figyelőnek, de azt nem árulta el, hogy miért adott kölcsön 150 ezer dollárt a kormányzati potentátok körül sündörgő tanácsadónak. Elmondta viszont, hogy szerinte elég adót fizet, cégei pedig átláthatóan működnek. Ja, és Rogán Antalt is a barátjának tartja.
hvg.hu
Kedden a törvényhozás elé került az új adótörvény-javaslat, mely néhány fontos változást is hozhat a juttatások terén. Jöhet az albérleti támogatás, többet kaphat, aki messze lakik a munkahelyétől és lazulnak a lakástámogatás szabályai is.
hvg.hu
A héten értesíti a NAV a gazdálkodókat a minősítés eredményéről. Mintegy 190 ezer cég került adózói életútja alapján a megbízható, jó adózói csoportba. Átlagos besorolást 370 ezer gazdálkodó kapott. Az elmúlt negyedévben elkövetett jogsértések miatt már 70 adózónak kellett rossz, kockázatos minősítést adni.
hvg.hu
Ingatlaneladás során nagyon érdemes néhány alapvető adatot nagyon precízen szem előtt tartani. Nulla forint is lehet az adó, de ehhez tudni kell, mi tekinthető szerzési időpontnak, hogyan számítható ki a jövedelem.
hvg.hu
Varga Mihály az Inforádióban a NAV átalakításáról beszélve azt mondta, nem akarnak új adókat kivetni, csak a meglévőket beszedni.
MTI
Ugyanazon a helyen végzett, egyazon munkát ugyanolyan javadalmazás illet meg – a kiküldetésben dolgozó munkavállalók nagyobb védelme érdekében az Európai Unió ennek szellemében módosítja hatályos irányelvét. A változás jelen formájában – az egyes országok közötti bérszintkülönbségek miatt – alapvetően változtathatja meg a kiküldetés és a határon átnyúló munkaerő-kölcsönzés gyakorlatát. Több kelet-európai állam, köztük Magyarország közös levélben fejezte ki aggodalmát a tervezett változások miatt.
hvg.hu
Hamarosan kiosztja az adózók első bizonyítványát a NAV. Attól függően, hogy megbízható vagy kockázatos adózónak minősülnek, különleges elbánásra, jutalomra vagy büntetésre számíthatnak.
hvg.hu
Folytatódik a maszatolás a kaszinókba telepítendő online pénztárgépek körül, ezúttal Tállai András mondott semmit e tárgyban. Az adóhivatal elnöki funkcióit ellátó államtitkár egy képviselői kérdésre adott válaszából annyi mindenesetre kiderül, hogy a kérdéssel foglalkozik az államigazgatás erre rendelt különítménye.
hvg.hu
Akár adómentesen is el lehet adni a termőföldet, de nagyon nem mindegy, hogy kinek, sőt az sem, hogy a vevő a földet milyen célra hasznosítja.
hvg.hu
Az alapvető élelmiszerek áfája 27-ről 5 százalékra mérséklődik jövőre, de olcsóbb lesz étteremben enni és internetezni is.
MTI
MTI
hvg.hu
Új nyilvántartásba gyűjtené a NAV a lakást magán- vagy turisztikai céllal kiadókat a hamarosan a kormány elé kerülő tervezet szerint. Három lakással lehetne regisztrálni, és évente egyszer kellene átalánydíjat fizetni, vélhetően 1500 forintot négyzetméterenként.
MTI
MTI
hvg.hu
Ki bocsátotta ki a számlát: adószám nélküli, esetleg felszámolás, csődeljárás alatt lévő cég, netán vállalkozói igazolvány nélküli magánszemély? Az Adózóna összeszedte, hogy az áfa visszaigénylésénél milyen gikszerektől kell óvakodni.
hvg.hu
Paradicsomi körülményeket teremt a magyar adószabályozás néhány üzletágban, és ezt világcégek sora használja ki. Hogy mennyire? Csak egy példa: nyolc cég 320 milliárd forintnyi árbevétel és 123 milliárdnak megfelelő nyereséget hozott össze, de csak 4,3 milliárd adót fizetett be!
Muszáj valahonnan pénzt szereznie az orosz államnak, lehet, hogy épp a szenvedő olajcégeket nézte ki magának.
hvg.hu