Elindult az idei karácsonyi adományvonal, már milliók gyűltek össze
Advent első vasárnapján élesedett az Ökumenikus Segélyszervezet adománygyűjtő vonala.
Advent első vasárnapján élesedett az Ökumenikus Segélyszervezet adománygyűjtő vonala.
Donald Trump megválasztott amerikai elnök megtiltotta, hogy lobbisták pénzadományokkal járuljanak hozzá a beiktatási ünnepség költségeihez.
Tizenötezer dollárt, azaz mintegy négymillió forintot adományozott a Magyarországon tartózkodó Mohammad Hamid Anszari, az Indiai Köztársaság alelnöke a magyar iskoláknak.
Johnny Depp újabb fordulattal lepte meg volt feleségét: Amber Heard ugyanis korábban kijelentette, hogy jótékony szervezeteknek juttatja a válás során számára megállapított milliókat, ám Depp nem Heardnek utalt, hanem egyenesen az általa megnevezett szervezeteknek – számolt be pénteken a BBC News.
Az Ice Bucket Challenge 2014-ben felrobbantotta az internetet: akkor számos híresség is nyakon öntötte magát egy vödör jeges vízzel, és ajánlott fel kisebb-nagyobb összeget az ALS nevű gyógyíthatatlan idegrendszeri betegségben szenvedők javára. A történet most igencsak pozitív fordulatot vett.
Bill Gates, Warren Buffet és Soros György évek óta a világ legnagyobb adományozói. Vagyonuk jelentős részét ajánlották fel eddig is jótékony célra. Várhatóan most átrendeződik a sorrend, Mark Zuckerberg előre fut.
A menekültügyben sikerült külpolitikailag a legrosszabban kijönni: összevesztünk mindenkivel, Európa utált állama lettünk. Délen emberek szenvednek miattunk, és ott is terroristát-muzulmán terjeszkedőt látunk, ahol az orvoshiányt enyhíteni képes diplomás van.
A menekülteket segítő szervezet Verseny utcai raktárában annyi adomány halmozódott fel, hogy most egy ideig nincs szükség újabb hozzájárulásokra.
Másfél nap alatt 3500 menekült érkezett a tartományba, ez új rekordnak számít. A migránsoknak annyi adományt gyűjtöttek, hogy a rendőrség szólt: köszi, most már elég lesz.
Higiéniai eszközökre minden mennyiségben szükségük van a budapesti tranzitzónákban időző bevándorlóknak, hiány van kisméretű férfi ruhákból is. Női és gyerekruhából, játékokból azonban túlkínálat van, legalábbis jelen pillanatban. A Déli pályaudvarhoz még önkénteseket is vár a Migration Aid.
Főként hideg élelmet, tartós élelmiszert, valamint ruhaneműt vittek a menekülteknek a budapestiek az MSZP megürült székházába.
A szegedi MigSzol tagjai a pártpropagandától elhatárolódva visszautasították a DK adományát. Más lenne a helyzet – mondták – ha a pártpolitikusok nem rendeznek sajtótájékoztatót, hanem magánemberként adják át, amit hoztak. Végül a DK-s küldöttség közvetlenül a migránsok között osztotta szét az adományt.
Lezárult a Procter & Gamble (P&G) és az Auchan közös jótékonysági programja, amelyben ötmillió forint értékű tisztító- és tisztálkodási szereket adtak a kecskeméti SOS gyermekfalunak és négy gyermekotthonnak.
Leonardo DiCaprio hollywoodi filmsztár alapítványa 15 millió dollárt ajánlott fel környezetvédelmi csoportok támogatására.
Teljes 32 milliárd dolláros, azaz 9064 milliárd forintos vagyonát jótékony célokra ajánlja fel Al-Valíd bin Talal szaúdi herceg, a világ egyik leggazdagabb embere.
Történetének eddigi legnagyobb egyszeri, 400 millió dolláros adományát kapta egy volt hallgatójától a világ leggazdagabb felsőoktatási intézménye, a bostoni Harvard Egyetem, ahol sokan tanultak a világ legtehetősebb pénzügyi befektetői közül.
Gyurcsány Ferenc pártja 169,5 millió forintra jogosult a magyar államtól, amelyből 92,4 millió forint a kampányra kaptak, 77 millió forint pedig a működésre költöttek.
A pápai alamizsna-hivatal által tavaly adományként szétosztott összeg huszonöt százalékkal volt több mint 2013-ban, 450 millió forintnak megfelelő összegről van szó. Ferenc pápa a mindenkori egyházfő alá tartozó alamizsnahivatal bevételét használja fel az adományokra.
A Procter & Gamble (P&G) és a Lidl idén is elindítja közös jótékonysági programját, amelyben a lánc üzleteiben P&G-árukat vásárlók termékenként 10 forinttal támogatják a Gyermekétkeztetési Alapítványt.
Dél-Koreából csaknem öt év után először szállítanak segélyadományként műtrágyát Észak-Koreának, ami arra utal, hogy Szöul enyhíteni akar a Phenjannal szembeni büntetőintézkedésein – közölte hétfőn egy szöuli tisztségviselő.