Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#alapító

MTI Bűnügy

Nol: őrizetbe vették a Buda-Cash alapítóját

Két újabb embert hallgattak ki gyanúsítottként szerdán a Buda-Cash üggyel összefüggésben – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság csütörtökön. A nol.hu információi szerint az őrizetbe vett gyanúsított P. Zoltán, a Buda-Cash alapítója.

hvg.hu Vállalkozás

Ezért hal el a startupok 90 százaléka

A startup jellemzően fejesugrás az ismeretlenbe, amikor belevág az alapító, fogalma sem lehet nyer vagy veszít, sőt arról sem, hogy mi befolyásolja a vállalkozás sorsát. Vannak azonban hüvelykujj szabályok. Lássuk ezeket!

hvg.hu Itthon

Meghalt Danis György volt SZDSZ-es képviselő

Meghalt Danis György orvos, aki az SZDSZ egyik alapító tagja, majd nyolc évig a párt országgyűlési képviselője volt. Danis György csütörtökön hunyt el, 67 éves volt – közölték szombaton.

hvg.hu Tech

Újra online a Megaupload-alapító

A Megaupload fájlmegosztó honlap alapítója, Kim Dotcom példás magaviselete miatt jutalomból újra internetezhet. Úszhat és a stúdiójába is elmehet.

1 2 3
Igazoltatás közben próbált meglógni autójával, elütött egy rendőrt

Igazoltatás közben próbált meglógni autójával, elütött egy rendőrt

Megszűnik a Skype: itt van minden, amit az átállásról tudni kell

Megszűnik a Skype: itt van minden, amit az átállásról tudni kell

Késsel támadtak Pozsonyban egy 20 éves fiatalra, mert magyarul beszélt

Késsel támadtak Pozsonyban egy 20 éves fiatalra, mert magyarul beszélt

Remény a prosztatarákosoknak: műtét nélkül csökkenthető a tumor mérete

Remény a prosztatarákosoknak: műtét nélkül csökkenthető a tumor mérete

Ismét EU-s büntetés fenyegeti Magyarországot, újabb pénzeket bukhatunk

Ismét EU-s büntetés fenyegeti Magyarországot, újabb pénzeket bukhatunk

Túl kicsi volt a 4 tonnás Cadillac villany SUV, most nagyobb lett

Túl kicsi volt a 4 tonnás Cadillac villany SUV, most nagyobb lett

Ferenc pápának köszönhetik az új életüket, most mindennap várják a híreket róla

Ferenc pápának köszönhetik az új életüket, most mindennap várják a híreket róla

Mekkora tragédiát jelent Ukrajna számára az amerikai támogatás felfüggesztése?

Mekkora tragédiát jelent Ukrajna számára az amerikai támogatás felfüggesztése?

Katonai büntetőeljárás miatt mondhatott le a Budapesti Fegyház és Börtön parancsnoka

Katonai büntetőeljárás miatt mondhatott le a Budapesti Fegyház és Börtön parancsnoka

A címlapról ajánljuk