Alföldi: "Abszurd, hogy azért kell ilyen rendezvényt tartani, hogy emberek ételt kapjanak" – videó
A rendező-színész a rászorulóknak főző és ételt osztó Heti betevő javára rendezett kiállításon és művészeti árverésen tartott beszédet.
A rendező-színész a rászorulóknak főző és ételt osztó Heti betevő javára rendezett kiállításon és művészeti árverésen tartott beszédet.
Egy YouTube-csatornára töltöttek fel több színházi előadást, köztük több olyat is, amely az Alföldi Róbert vezette Nemzeti Színházban volt műsoron.
hvg.hu
A diszkriminációtól az elfogadásig, a bevándorlókkal szembeni elutasítás társadalmi közegét vizsgálja Fassbinder A félelem megeszi a lelket című filmjének színpadi változata. Ali, a marokkói vendégmunkás szerepében az Erdélyből áttelepült színészt, Bányai Kelemen Barnát láthatjuk, aki most találkozásról, figyelő játékról, kisemberekről beszél.
A színész-rendező aktuális színházi bemutatója kapcsán adott interjút, ám a címben idézett mellett mondott még néhány cifrát a hazai közállapotokról.
hvg.hu
Folyamatosan az Átrium és a Vígszínház között ingázik, emellett rengeteget szinkronizál. Állandóan próbál mások fejével gondolkodni. Bár hasít a magyar filmgyártás, őt alig látjuk a vásznon. Elmesélte, miért.
Czeglédi Fanni
A kutyus a főváros VII. kerületéből tűnt el, de hamar nyakon csípték.
hvg.hu
Akik direkt aktuálpolitikai "kiszólásokat" reméltek az Alföldi Róbert rendezte Hegedűs a háztetőn darabtól, azok csalódtak. A vasárnap a Papp László Sportarénában bemutatott darabban talán egy ilyen volt, hogy tudniillik, ha egy lányból mészárosné lesz, ő bizony nem fog éhezni (értik: mészárosné!). Ettől azonban az előadás nem lett szegényebb, sőt. A kiválót alakító Stohl András főszereplésével, remek színpadi megoldásokkal, és egy kőkemény zárójelenettel úgy tárul fel előttünk az üldözöttek, az otthonukat elhagyni kényszerülők drámája, hogy ehhez nem kell összekacsintás, se demonstratív húzás. A végső taps előtti csönd önmagáért beszélt.
A toleranciát nehezebb eladni, mint a kirekesztést és a félelmet – mondja Alföldi Róbert, akinek legújabb rendezése az állami propagandagépezet építette virtuális valósággal is szembeszáll.
Az István a király és a Passió rendezése után most a Hegedűs a háztetőn rendezi Alföldi, aki legújabb darabjában az állami propagandagépezet építette virtuális valósággal is szembeszáll.
hvg.hu
Nem is volt kérdés, hogy elvállalja a Budapest Pride háziasszonyának szerepét a civil ügyeket is felvállaló színésznő, aki úgy érzi, luxuskörülmények között él az ország nagy többségéhez képest.
hvg.hu
A színész legszívesebben ordítana a közélet állapota miatt, de nem mer, s emiatt saját magával is rosszban van. Vidéki városokban letiltották az olyan cikkeket, amiben Alföldi Róbert szerepel.
hvg.hu
Carrie Fischerről és Robbie Williamsről, a sztárproducer Mark Ronsonról, Donald Trumpról és a jelen kor Amerikájáról, őrült éveiről és élete első operájáról is beszél a modern popzene egyik legnagyobb tehetsége, Rufus Wainwright a hvg.hu-nak adott budapesti interjújában.
Déri Zsolt
Alföldi Rainer Werner Fassbinder A félelem megeszi a lelket című filmjét viszi színpadra, de Horgas Ádám, valamint Bodó Viktor is készül egy-egy darabbal az Átriumban.
MTI
Alföldi a nyugat.hu-nak adott interjújában beszélt arról, hogy ami Szombathelyen történik, az a magyarországi hatalom működésének lenyomata.
hvg.hu
A rendező mindenkit arra biztat, hogy írja alá a civileket támogató petíciót, ezzel tiltakozva a civil szervezeteket megbélyegző törvénytervezet ellen.
hvg.hu
A színész-rendező is közzétette az ő igazi nemzeti konzultációs kérdését a milliárdos EU-támogatások sorsáról.
hvg.hu
Forradalmi hangulatban indultam Alföldi Róbert új rendezésére, a Passió XXI-re, miközben hetvenezer ember tüntetett a Kossuth téren a CEU bezárása ellen.
Puskás Panni