"Magyarország ott tart, hogy Soros György fotójával riogatja az embereket"
A diszkriminációtól az elfogadásig, a bevándorlókkal szembeni elutasítás társadalmi közegét vizsgálja Fassbinder A félelem megeszi a lelket című filmjének színpadi változata. Ali, a marokkói vendégmunkás szerepében az Erdélyből áttelepült színészt, Bányai Kelemen Barnát láthatjuk, aki most találkozásról, figyelő játékról, kisemberekről beszél.
hvg.hu: Kétségkívül az itt és most felhangját teszi hozzá Fassbinder 1974-es társadalmi melodrámájához a migránsozós- sorosozós előválasztási politikai kampány. Amikor 2015-ben Erdélyből áttelepült Magyarországra, éppen a menekültellenes plakátkampány fogadta. Ezek az élmények is átszűrődnek az alakításában?
B.K.B.: Erdélyi magyarként én is bevándorló vagyok, egy másik országból érkeztem, másik kultúrából, itt próbálok érvényesülni, megélni. Ezzel együtt máshonnan, az elfogadás, a másság oldaláról közelítettem meg a szerepet. Szomorú, furcsa jelenségnek tartom, hogy több mint negyven évvel a németországi bevándorló kérdés után Magyarország ott tart, hogy Soros György fotójával riogatja az embereket, ahelyett, hogy követendő példának tekintené a németeket a másság kezelésében, elfogadásában. A félelem megeszi a lelket lényegében két ember találkozásáról szól. A marokkói vendégmunkás, Ali és a nála jóval idősebb német takarítónő, Emmi kíváncsiak egymásra. A nő felhívja magához a fiút egy kávéra, semmit nem akar tőle, csak beszélgetni. Mindketten rohadtul magányosak. A nő számára arról árulkodik a fiú szeme, hogy megbízhat benne, ebből bontakozik ki a szerelem kettejük között. A környezetük kikezdi a kapcsolatukat. A találkozás, a helyzet megélése a fontos.
hvg.hu: Milyen külső kapaszkodókat keresett az arab férfi idegenségének az érzékeltetéséhez?
B.K.B.: Az egyetlen furcsaságot az jelentette, hogy olyan kultúrát igyekszem ábrázolni a színpadon, amiről keveset tudok. A szerepre készülve kommunikáltam itt élő arabokkal, próbáltam ellesni valamit az életükből, a személyiségükből. Azt tapasztaltam, hogy egyenesen néznek egymás szemébe, egy pillanatig sincs félrenézés, elnézés vagy mellébeszélés.
hvg.hu: Két éve csatlakozott Alföldi Róbert „ színészcsapatához”. Milyen új színeket, rétegeket hív elő a közös munka?
B.K.B.: Alföldi Róbert először a Bányavirágban látott, a Nemzeti igazgatójaként meghívta a Marosvásárhelyi Tompa Miklós Társulat előadását. Amikor partnert keresett Bánfalvi Eszter mellé a Makrancos Katába, eszébe jutottam. Azt hiszem, azóta gondolkodik bennem. Kronológiailag, emberábrázolásban is passzoló szerepeket bízott rám, Petruchio után Ionesco Makbettjében, a Volponéban, a Hegedűs a háztetőnben, A félelem megeszi a lelket követően pedig a Salemi boszorkányokban Proctor szerepét. A terhelhetőségemet, a bíróképességemet is próbára teszi. A Volponéban például gyorspróba szerűen, háromszoros tempóval kellett játszanom. Ali szerepében minimális, visszafogott, figyelő játékkal kell hitelesnek lenni, cirádés poénos szövegek helyett a jelenlétre koncentrálni.
hvg.hu: Határon túli magyarként nyilván hordozza magában az idegenség érzetét. Színészileg mit tud meríteni ebből az alapélményből?
B.K.B.: A darabból vett idézettel szólva, Ali megkívánja a kuszkuszt, mert kell valami otthoni, amibe bele lehet kapaszkodni. A gyökereket nagyon nehéz elengedni. Számomra az emberi kapcsolatok jelentik a gyökereket. Magyarországon valamiféle kiszolgáltatottságot érzek attól, hogy nem itt szocializálódtam. A bürokráciában nehezen ismerem ki magam mindazzal együtt, hogy az ügyintézés jóval hatékonyabb, mint Romániában. Színészként viszont abszolút elkényeztetett helyzetben érzem magam.
hvg.hu: A szombathelyi Weöres Sándor Színház társulatának tagja. Az Ivanov próbái közben zajlott Jordán Tamás igazgatói meghurcoltatása, a közönség szimpátia tüntetése. Felmerült a menni vagy maradni kérdése?
B.K.B.: Azt gondoltam, hogy az utolsó leszek, aki elhagyja a süllyedő hajót. Elszántságot, elkötelezettséget vállaltam a szombathelyi társulat iránt, a végsőkig kitartottam volna Jordán Tamás mellett, a legtöbb amit tehettem az volt, hogy aláírásommal támogattam őt, mint a legmegfelelőbb embert a színház vezetésére. Dühítő érzés volt látni, hogy bizonyos emberek mit meg nem tettek volna azért, hogy ne ő legyen az igazgató. Utólag kiderült, hogy mint sok esetben, a személyes bosszúállások játszottak közre, amelyben a hatalmon lévőknek van nagyobb mozgástere.
hvg.hu: Egykori anyaszínházában, Marosvásárhelyen is előfordultak hasonló helyzetek?
B.K.B.: Romániában a politika nem engedi meg magának, hogy ilyen mértékben beleszóljon a kulturális életbe. Vannak ilyen próbálkozások, de azok nem ennyire átláthatóan fekete- fehérek. Gáspárik Attila igazgatót is érték támadások, mindenféle vádakat próbáltak rábizonyítani, még az antikorrupciós ügyészséget is ráküldték, de nem találtak semmi hibát a rendszerben. Az alpolgármester éppúgy támadta őt, kikérte magának, hogy magyar ember vezessen egy román kulturális intézményt, amit a román állam támogat.
hvg.hu: Székely Csaba Bánya-trilógiája leleplező képet fest az öngyilkosságba, alkoholizmusba, korrupciós ügyekbe keveredő erdélyi magyarságról. A magyarországi szélsőjobb beáramlása az erdélyi átlagembereket is behálózta?
B.K.B.: Érdekes jelenség, hogy Erdély sokak szemében utópisztikus tündérországként él. Az erdélyi táj szépségei tényleg hordoznak valamiféle szakralitást, de az utópia mögött egy több száz éves takaródzás áll. Dicséretes hagyomány a kalotaszegi népviselet, a néptánc, de közben egye inkább teret kap az a vonal, hogy leromlanak, elporlanak, összedőlnek régi templomok, kúriák, kastélyok. Ugyanez érvényes az emberekre is. Kihalnak falvak, a lakosok kitelepednek, mert nem tudnak megélni. Marosvásárhely is lassan lekerül a térképről, a busz és vasútjáratok minősége egyre rosszabb ahelyett, hogy fejlődés mutatkozna. Külső ellenséget, mumust persze mindig könnyű találni. Azok, akik nem csak a hírekből, a médiából tájékozódnak, pontosan látják, hogy egy összetett folyamatról van szó, és nem a köztársasági elnököt vagy a sűrűn váltakozó miniszterelnököket kell hibáztatni.
hvg.hu: A nemzetáruló, hazaellenes retorika Erdélyben is működik a másként gondolkodókkal szemben?
B.K.B.: Úgy tűnik. Lassan én is a nemzetárulók közé tartozom. Egyes Facebook-kommentelők szerint ugyanis Alföldivel dolgozni bűn, a sátántól való.
hvg.hu: Mi okozott nehézséget a magyar színházi mentalitás, működés elsajátításában?
B.K.B.: Szimpatikusnak tartom azt a módszert, hogy Magyarországon betartják a tíztől kettőig terjedő próbaidőszakot, amit közös megegyezéssel lehet meghosszabbítani. Erdélyben a színházak rendelkeznek úgymond a színészekkel. Nem tudjuk előre, hogy a következő évadban mit fogunk játszani. Bizonyára hozok magammal erős színeket a román színjátszásból, ami abban nyilvánul meg, hogy berobbanva játszunk, amiből vissza kell faragni. A magyar színészek ezzel szemben sokat kérdezősködnek és lassan építik fel a szerepet.
hvg.hu: A tehetség elég valuta ahhoz, hogy megvédje a macsó, szépfiú skatulyától, vagy azért nem árt olyan értő rendezők kezébe kerülni, aki ellene mennek a sztereotípiáknak?
B.K.B.: Mindig küzdöttem a skatulyázás ellen. Soha nem gondoltam magamra szépfiúként, bár a szerepeimet tekintve, a Bánya- előadásokat leszámítva, Marosvásárhelyen ezt a vonalat képviseltem. Jobban szeretem a kisembert hozni. A hősökből is inkább az esendőséget akarom megmutatni, a kis szokásokat, tikkeket. Folyamatosan arra törekedtem, hogy ne ragadjak bele a kényelmes szerepkörbe. Magyarországon akarva- akaratlanul is van egy megfelelési kényszerem. És hiszek valamiféle pozitív tanításban a színészet által. Nem nagy szavakkal, gondolatokkal, hanem munkával. Ebben az irdatlanul elcsúszott világban fontosnak tartom a konkrét találkozásokat, beszélgetéseket. Hogy például el tudjam mondani az erdélyi barátomnak, hogy tévesen gondolkodik a melegekről. A média, a tévécsatornák, a plakátok, a reklámok megfoghatatlan, hangzatos szövegeiből hiányzik a találkozás, a véleménycsere, a valódi kommunikáció.
Névjegy: Bányai Kelemen Barna |
A marosvásárhelyi születésű, harmincöt éves színész Szombathely- Budapest- Marosvásárhely Bermuda- háromszögében ingázik. A családi legenda szerint onnantól mocorgott benne a színészet iránti vágy, amikor gyerekként a Lear király előadása alatt, későbbi mestere, Lohinszky Loránd játéka láttán egészen a színpadig sétált. A gimnáziumi évek alatt a Tatai Sándor vezette színjátszó körbe járt. Édesapja szerette volna, ha folytatja a családi vállalkozást, de ő inkább a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemet választotta. A diploma megszerzése után az ottani Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatához szerződött, ahol megannyi klasszikus és kortárs szerző drámájában csiszolta színészi képességeit. Az isten háta mögötti székely falu reménytelen sorsú lakóiról szóló Bányavirág alkoholista orvosaként figyelt fel rá a hazai színházi szakma és közönség, Székely Csaba darabjában. A Maszk Országos Színészegyesület részéről a legjobb férfialakítás díját nyerte, továbbá Kaszás Attila díjban is részesült. A Bányavakság román rendőrének megformálásáért a Poszt díját is a magáénak tudhatta a legjobb epizódszereplőként. Alföldi Róbert felfigyelt rá, és Petruchio szerepére szerződtette a szombathelyi Makrancos Kata előadásba. A nagy sikerű bemutató előtt Jordán Tamás szerződést kínált neki. Azóta a Weöres Sándor Színház népszerű művésze, aki éppoly otthonosan mozog Mágnás Miska istállószagú jelmezében, mint tépelődő csehovi hősként az Ivanov címszerepében vagy éppen Volpone túlmozgásos társaként. Nemrég az Arénában debütált a Hegedűs a háztetőn Percsikjeként. Az Átriumban Ali, a marokkói bevándorló idegenségét ölti magára. Hamarosan A salemi boszorkányok Proctorának a bőrébe bújik, szintén Alföldi rendezésében. |
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
