#államtitkár

Megszólalt a leváltott Czunyiné, és a Kliket védte

A leváltott közoktatásügyi államtitkár szerint rendkívül sok változás indult el az oktatásban, de évekre van szükség ahhoz, hogy lerakják a minőségi oktatás tartópilléreit. Czunyiné Bertalan Judit erről hétfőn beszélt a 444.hu-nak a Klebelsberg Képzési Ösztöndíjak átadása előtt. Úgy látja: a pedagógusok tiltakozása és a szombaton bejelentett menesztése között nincs összefüggés.


Készül az új csok, ezt kapják majd a közfoglalkoztatottak

Az Orbán-kormány nem akar beleszólni senkinek a családi életébe, a nők helyzetbe hozása pedig a politikája zászlóshajója – mondta a hvg.hu-nak adott interjúban Novák Katalin. Az ifjúság- és családügyi államtitkár azt is elárulta: a közfoglalkoztatottaknak külön csok lesz. Orbán szerint Novák egyike azoknak a nőknek, „akiben van kurázsi”. Most eldönthetik, mennyi.


Majdnem 10 milliárdból pótolják az összetört magyar vadászgépet

Összesen 9 és fél milliárd forintba kerül a tavaly májusban összetört Gripen pótlása. Ezért egy használt, jelenleg a svéd légierő szolgálatában álló gépet vesz a kormány. A Honvédelmi Minisztérium államtitkára az RTL Híradónak azt mondta, hogy már idén hadrendbe állhat a vadászrepülő. A Demokratikus Koalíció szerint azzal, hogy ezt a pénzt a Honvédelmi Minisztériumnak kell kifizetnie, az ország harckészültségét veszélyezteti a kormány. Még nem tudni, hogy mi lesz a gép balesetét okozó pilótával.




Czunyiné széke inog, vannak esélyesek a helyére

Nem volt zökkenőmentes a köznevelési államtitkár frakcióülésen tartott előadása: egyesek szerint keményen elővették Czunyiné Bertalan Juditot. Fideszes politikusok is morgolódnak, ha szóba kerül a közoktatás, de sokan inkább Czunyiné helyettesét, Áder János húgát, Pölöskei Gábornét kritizálták. A Parlament folyosóin két képviselőről is suttognak már, mint a következő lehetséges államtitkárról.


Czunyiné egyszer és mindekorra rendet tesz a PÖCS körül

A köznevelési államtitkár a pedagógusok világnapja alkalmából tájékoztatott. Elmondta, átlagosan 3,4 százalékos béremelésben részesültek a tanárok, és 22 ezren kerültek át közülük magasabb pedagógus fokozatba. Szerinte a tanárok szeretik a minősítést, az önértékelési rendszer pedig az életpályamodell lépcsője. Azt is elmondta, mi az igazság a PÖCS-csel és a BECS-csel kapcsolatban.






Kormányátalakítás: Czomba várhatóan marad, Glattfelder megy

Posztján marad a nemzetgazdasági tárcánál Czomba Sándor munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkár, távozik viszont Glattfelder Béla gazdaságszabályozásért felelős államtitkár, korábbi EP-képviselő – értesült a hvg.hu. Tállai András államtitkárként felügyeli majd a NAV-ot. A kormány átalakításával kapcsolatos hírek hetekkel korábban felröppentek, és egy-két konkrétumot eddig is tudni lehetett már.



Egykori Playboy-modell lehet az új sportügyi államtitkár

Sporteredményei mellett egy fotósorozat miatt is sokaknak ismerős lehet Szabó Tünde, aki Simicskó Istvánt váltja a sportállamtitkári poszton. Az egykori válogatott úszó, hátúszásban ezüstérmes olimpikon 2003 márciusában a Playboy címlapján szerepelt.



Orbán többeknek elrontotta a kedvét ebéd előtt

Szinte semmi nem utal arra, hogy a kezdődő politikai szezon egyik legfontosabb eseménye zajlik a Parlamentben. A külföldi látogatócsoportok fel-alá sétálnak, az üléstermek konganak, szerelők dolgoznak a folyosókon, miközben a kormány saját teljesítményét értékeli és a következő három év programját jelöli ki a Vadászteremben.



Orbán Gábor nem államtitkár többé

A csütörtöki Magyar Közlönyben megjelent köztársasági elnöki határozat szerint Áder János - a miniszterelnök javaslatára - megállapította, hogy Orbán Gábornak, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkárának e megbízatása 2015. július 31-ei hatállyal megszűnik.


Soltész: Jól felépített üzlet a bevándorlás

Tudatos betelepítésnek és Európa megszállásának nevezte a tömeges vándorlást a nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár a Napi Gazdaságnak adott interjúban, amely hétfőn jelent meg.