Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Már a törékeny gazdasági fellendülést is veszélybe sodorhatja Amerikában, hogy rekordmagasságba szöktek a diákhitelek. A diákok tartozása összességében több mint a hitelkártyákon felhalmozódott lakossági tartozás vagy az autóvásárlásra felvett kölcsönök állománya.
Az 1965 óta létező rendszerben most meghaladja az ezermilliárd dollárt a diákok tartozása, és a jelenlegi konjunkturális és foglalkoztatási helyzet közepette egyre reménytelenebbnek tűnik a tartozások visszafizetése. Ráadásul sokan ismét iskolapadba ülnek, és ezzel még tovább szaporítják hiteleiket.
Most az átlagos diákhitel összege 25 ezer dollár, azaz öt és fél millió forint körül jár, ami 25 százalékkal több, mint tíz évvel korábban. A megnövekedett hitelállomány azonban nemcsak a diákoknak jelent nagy terhet, hanem közvetve az adófizetőknek is, mivel a diákhitelek 80 százaléka államilag garantált.
A Fed egy nemrégiben összeállított elemzésében kimutatta, hogy a tartozások legalább 30 százaléka 30 napos vagy ezen túli. Az elemzésből az is kiderül, hogy a diákhitel megfizetésével elmaradók között jócskán vannak a '60-as évek "baby-boom" generációjából, akik már nyugdíjasok, vagy a nyugdíjazás közelében járnak. Ez a generáció közel 40 milliárd dollárral tartozik az államnak.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Egyelőre a résztvevők szerint minden jól halad, mindenki reményteljesnek tűnik. úgy tűnik, az európai vezetők megtalálták a közös hangot Donald Trump amerikai elnökkel, ám bármire jutnak, ahhoz még Vlagyimir Putyin orosz elnöknek is lesz egy-két szava.
Februárban a hírhedt, összeveszésbe torkolló találkozón a Fehér Házban szóvá tették, hogy az ukrán elnökön miért nincs öltöny.
Augusztusi mérésük szerint a DK is elérné a parlamenti küszöböt.