Elszólta magát az alelnök: érkezik az ütős gamer telefon utódja
Elsősorban a megrögzött játékosoknak ajánlották tavaly év vége felé a Razer Phone-t, amelynek már az utódján dolgoznak, és még az idén megérkezhet a Razer Phone 2.
Elsősorban a megrögzött játékosoknak ajánlották tavaly év vége felé a Razer Phone-t, amelynek már az utódján dolgoznak, és még az idén megérkezhet a Razer Phone 2.
hvg.hu
Új telefonnal készül a Xiaomi, és a készülék kiszivárgott benchmark eredménye igazi nagyágyúra utal.
hvg.hu
Bár a Google-nek sincs kifogása a szenzorsziget (notch) jelenlétével az androidos telefonokon, az érzékelőket rejtő bevágások számát maximalizálná, sőt elhelyezésüket is korlátozná.
hvg.hu
Nem titok, hogy a Google is dolgozik újabb zászlóshajóin. Most már azt is tudni, hogy melyik nap ismerheti majd meg a világ az új eszközöket.
hvg.hu
A kompatibilis készülékkel rendelkezők néhány órán belül elkezdhetik használni az új Androidot a Google hétfői bejelentése szerint. Közben az is kiderült, hogy az eddig P-ként ismert szisztéma teljes neve Pie.
hvg.hu
Már az androidosoknak sem kell sokat várniuk, hogy kihasználhassák a kép a képben funkció előnyeit, ha éppen a WhatsApp használatával chatelnek.
hvg.hu
Bár a Samsung már tavaly decemberben bejelentette az 512 GB-os flash-memória tömeggyártásba kerülését, az igazán nagy memóriakapacitású telefonok még váratnak magukra. A Galaxy Note9 léphet ebben, és az első terabájtos telefon lehet.
hvg.hu
Egy neves szivárogtató már tudni véli, hogy az Android P-nek nevezett új oprendszert még augusztusban megjelenteti a Google.
hvg.hu
Érthető, ha szívesen elfelejtené valaki a kudarcokat, bár kérdés, hogy van-e ennek értelme. Az alábbi videó a Galaxy Note-család evolúcióját mutatja – kár, hogy nem teljes a kép.
hvg.hu
Egyszerűbbé válik az androidos telefonokon és iPhone-okon lévő tartalom elérése a Windowst futtató számítógépekről, de fordítva is kényelmesebbé teszi a helyzetet a Microsoft új megoldása.
hvg.hu
Sok borsot törtek a felhasználók orra alá a kriptopénzt bányászó appok, de végre a Google is megelégelte ezt. Megváltoztatta a Play Store irányelveit.
hvg.hu
Cirkónium-kerámiából készül az alábbi LG-telefon hátoldala, így nem fenyegeti a karcolódás veszélye. Más szempontból is csúcskategóriás készülékről van szó.
hvg.hu
A jelek szerint a YouTube nem "harcol" tovább a függőleges videók ellen, inkább behódol, és lehetővé teszi, hogy ez a mobilos formátum is élvezhető legyen még az asztali böngészős változatban is. A fejlesztők emellett az androidosoknak kedveskednek egy régóta várt funkcióval.
Az egyik népszerű alkalmazás fejlesztői feketelistára tették a Huawei telefonjait. A VLC nem érhető el számukra a Google alkalmazás-áruházában.
hvg.hu
A pénteken kezdődő, rekordhosszú holdfogyatkozást érthetően sokan szeretnék látni. Ehhez kapcsolódóan mutatunk most két alkalmazást, amelyekkel percre pontosan követhető, mikor kezdődik a látványos égi jelenség.
hvg.hu
Csúcstelefont készít a Nokia, és legutóbb a készülék (Nokia 9) várható áráról érkezett egy nem épp szívderítő információ.
hvg.hu
Sok minden kiszivárgott már az augusztus elején debütáló Samsung-csúcstelefonról, a Galaxy Note9-ről. Most arról hallani, hogy talán ez lesz az utolsó Note márkájú telefon a dél-koreai gyártónál.
hvg.hu
Divatosak manapság az óriáskijelzős telefonok: a Xiaomi Mi Max 3 után a Huawei almárkája, a Honor is bemutatja nagy kézbe való phabletjét.
hvg.hu
Amiről korábban csak híresztelések voltak, az megerősítést nyert: egy olyan változás jön a Galaxy Note9-cel, amit nagyon kedvezően értékelnek majd a felhasználók.
hvg.hu
Újabb reklámszösszenetek jelentek meg az „Upgrade to Galaxy” hirdetéssorozat Ingenius kampányának részeként. A több oldalról körüljárt téma ugyanaz: a Galaxy S9 jobb, mint az iPhone X.
hvg.hu