Tizenhárom éves sofőrt állítottak meg a szlovák autópályán
Tizenhárom éves sofőrt állított meg a szlovák rendőrség egy autópályán.
Tizenhárom éves sofőrt állított meg a szlovák rendőrség egy autópályán.
Az idén 51,6 kilométer autópálya készül el Szlovákiában - írta az Új Szó című szlovákiai magyar napilap hétfőn.
A Reakció blog beszámolója szerint Románia nemzeti ünnepén, 2009. december 1-jén átadták az észak-erdélyi autópálya első, 42 km-es szakaszát. Az új sztrádaszakasz Gyalut köti össze Tordával, kikerülve Kolozsvárt - olvasható a Reakció blogon.
Megállapodott a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF Zrt.) az M43-as autópálya első szakaszának kivitelezőjével a határidő-módosításról, a 6,7 kilométeres útnak 2010. augusztus 31-re kell teljesen elkészülnie.
Négyen meghaltak és legalább hatan megsérültek, amikor egy lőport szállító teherautó szombaton felrobbant a közép kínai Hupej tartományban - jelentette a Hszinhua hírügynökség.
Az előző héten megszavazott 1 milliárd forinttal ellentétben jövőre 500 millió forint jut az M60-as autópálya tervezésére, az átcsoportosítással az M44-es, Kecskemétet Békéscsabával összekötő autópálya előkészítésére pedig 3 milliárd forint jut.
November végén befejeződtek az Állami Autópálya Kezelő Zrt. (ÁAK) idei fenntartási programjának jelentősebb munkálatai: a társaság 2009-ben mintegy nettó 3,1 milliárd forintot fordított a kezelésében lévő gyorsforgalmi utak felújítására.
A belső szalagkorlátnak ütközött egy szlovák kamion csütörtökön, nem sokkal éjfél után Lajosmizsénél, a M5-s autópálya Budapest felé haladó 62. kilométerénél - közölte a rendőrség.
A Balaton-partján 140 km/h, az M7-es autópályán 218 km/h a rekord a lefülelt gyorshajtók között. Több százezer forint is lehet a büntetés.
Csökkent a forgalom a magyarországi autópályákon az év eddig eltelt részében, és ez a díjbevételek visszaesésében is megmutatkozott – írta csütörtöki számában a Népszava a Közlekedési Koordinációs Központ (KKK) adataira hivatkozva.
Előzetes letartóztatásba helyezte a székesfehérvári városi bíróság azt a két albán nemzetiségű koszovói állampolgárt, akik az autópályák mentén követtek el lopásokat - közölte a rendőrség.
Mi lenne, ha az autópályák helyére olyan hálózatot telepítenénk, ami nem csupán biztos utazási feltételeket biztosítana, hanem egyúttal elektromosságot is generálna? A Solar Roadways cég projektjét most támogatta 100 ezer dollárral az amerikai Energiaügyi Minisztérium, írja a Gizmodo.
Kevesebb baleset történt az autópályákon az első félévben a múlt év hasonló időszakához képest, de nőtt a halálos, illetve a személyi sérüléssel járó esetek száma - közölte az Állami Autópálya-kezelő (ÁAK) Zrt. A legveszélyesebb autópálya az M2-es, a legtöbben az M7-esen haltak meg (10 személy).
Húsz kilométerrel lépte túl a megengedett sebességet egy 14 éves "sofőr" az M6-M8-as autópálya közös szakaszán; a kocsiban utaztak a fiú szülei is.
Egy 49 éves nő meghalt, 28 éves fia életveszélyesen, 52 éves férje súlyosan megsérült csütörtökön, amikor elgázolta őket egy német rendszámú autó az M5-ös autópályán, miután kiszálltak személygépkocsijukból, amellyel előzőleg a szalagkorlátnak csapódtak - közölte a rendőrség.
Szalagkorlátnak hajtott egy autó az M1-es és M0-ás autópálya csomópontjánál, a 15-ös kilométerkőnél, a Budapest felé vezető oldalon, csütörtökön, egy ember megsérült - közölte Kis-Guczi Péter, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság sajtóügyeletese.
Két baleset is történt péntek délelőtt az M7 autópályán egymástól nem messze Velence közelében a Balaton felé vezető oldalon - közölte Németh-Kész Mónika, a Fejér megyei rendőr-főkapitányság szóvivője pénteken.
Az Isztriai-félszigetet kivéve nőtt a horvát koncessziós autópályák forgalma és bevétele, miközben a külföldi látogatók kevesebben vannak.
A Horvátországba autóval utazók évről-évre egyre hosszabb szakaszt tehetnek meg autópályán, így időben egyre közelebb kerülnek a magyarok által legkedveltebb uticélok. A kényelmes és biztonságos autózáshoz azonban érdemes néhány tanácsot megfogadni és előre tájékozódni az utak aktuális állapotáról.
Az idén nettó 3,3 milliárd forintot költ az Állami Autópálya Kezelő Zrt. autópálya-felújításokra, szemben az egy évvel korábbi 4,1 milliárd forinttal – közölte az ÁAK Zrt.