Egy órára lezárták az M7-est egy vizsgálat miatt
A rendőrök 11 óra 45 perctől 12 óra 45 percig a 7-es főútra terelik a forgalmat az autópálya 135-ös kilométerénél, a balatonlellei kihajtónál.
A rendőrök 11 óra 45 perctől 12 óra 45 percig a 7-es főútra terelik a forgalmat az autópálya 135-ös kilométerénél, a balatonlellei kihajtónál.
MTI
Elhalasztja az M0-ás folytatását a kormány – írta a Népszabadság.
hvg.hu
Legkésőbb 2018-ig átadhatják az M6-os és az M60-as autópálya horvát határig vezető részeit – ezt ígérte a napokban a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára. Fónagy János szerint 120-150 milliárd forintból építhetik meg a hiányzó sztrádaszakaszokat, az előkészületek egy részét már elkezdték – olvasható a Dunántúli Napló oldalán.
hvg.hu
Magyarország 2020-ig két autópályát is megépít a magyar-szlovák határig – ezt mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Pozsonyban csütörtökön, miután tárgyalt Lubomír Váznyval, a szlovák kormány kiemelt beruházásokért felelős miniszterelnök-helyettesével.
MTI
Németországban a közlekedési tárca elkészítette a külföldi autósokat terhelő autópályadíj tervét. Az éves díj legfeljebb 130 euró, vagyis átszámítva nagyjából 40 300 forint lehet, és várhatóan 2016-tól kell majd megfizetni.
MTI
Frusztrálta a közlekedés, ezért évekig lövöldözött a német autópályákon közlekedő teherautók utánfutóira és pótkocsijaira saját járművének kormánya mögül az a német kamionsofőr, akit a würzburgi bíróság csütörtökön tetteiért tíz és fél év börtönbüntetésre ítélt.
MTI
Nyílt tendert írt ki az M2 autóút autópályává bővítésére a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt., amely szerint a feladat a meglévő tervek aktualizálása, illetve az új előírásoknak való megfeleltetése. Az erről szóló felhívás a hétfői Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.
MTI
A következő önkormányzati ciklus végére mindenképpen elkészül az M44-es, amely egy négysávos, modern, európai közlekedési útvonal lesz - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a békéscsabai Csaba Televíziónak kedden.
MTI
Kína autópályát építene Tibetbe, ám a rendkívüli éghajlati, környezeti és talajadottságok jelentette kihívásnak egyelőre főleg az elméleti megoldásain dolgoznak a szakemberek - számolt be a terven dolgozó tanácsadó társaság vezető munkatársa a Hszinhua hírügynökségnek kedden.
MTI
Robbanószerkezetet találtak hétfő délután az M7-es autópálya Nagykanizsa felé vezető oldalán Fonyód térségében a 152-es kilométerszelvényben – közölte a rendőrség. Később kiderült, hogy a bomba nem veszélyes.
unknown
Az unió pénzügyi támogatásával 174 milliárd forintból újítják fel a Budapest-Miskolc-Kassa vasúti fővonalat.
MTI
Kijelölték az M35ös autópálya Debrecen és Berettyóújfalu közötti szakaszának nyomvonalát, ezt a Magyar Közlönyben tették közzé.
MTI
A 2014-2020-as Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Programban (IKOP) finanszíroznák az M0-ás régi pályájának felújítását - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) az MTI érdeklődésére csütörtökön.
MTI
Mikrobusz és autó ütközött össze a sztráda Nyíregyháza felé vezető oldalán, a 101-es kilométerénél.
hvg.hu
Bíróság elé állították a németországi Würzburgban azt a férfit, aki az elmúlt öt évben több mint 700-szor lőtt rá járművekre a németországi autópályákon.
MTI
Két és fél évvel az előszerződés aláírása után Szlovénia és Ausztria megállapodott a két országot összekötő Karavankák-alagút második csatornájának építéséről.
MTI
Kedves jelenetet kapott el egy autópálya biztonsági kamerája Brazíliában, Sao Paulo közelében.
hvg.hu
Meghalt a héten Dél-Afrikában egy zsiráf, amikor autópályán szállítva beverte a fejét egy felüljáróba – írja a Mashable.
hvg.hu
Elgázoltak egy embert, aki megállt segíteni egy balesetnél az M3-as autópályán vasárnapra virradó éjszaka. A balesetben öten megsérültek - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) a honlapján. Az áldozat a Budapest Jazz Orchestra dobosa.
MTI
A hőség mellett időnként esőtől nedves, csúszós utakra számíthatnak azok, akik autóba ülnek itthon hétvégén. A Nyugat-Európából hazaérkező vendégmunkások miatt továbbra is lehetnek torlódások a déli határátkelőknél. A hétvégi Forma–1-es futam miatt ugyancsak nőhet a forgalom – derül ki a rendőrség összefoglalójából.
hvg.hu