Így néz ki az első sorból egy 130 millió forintos baleset – videó
Szépen összecsókolózott a McLaren 720S és az Audi R8, a fedélzeti kamera pedig rögzítette az esetet.
Szépen összecsókolózott a McLaren 720S és az Audi R8, a fedélzeti kamera pedig rögzítette az esetet.
hvg.hu
A bűnöző egy Mazda volánja mögött igyekezett meglépni a rendőrök elől, és ehhez egy igen meredek manővert is bevállalt.
hvg.hu
Hiába lehetett tisztán látni, hogy autók állnak a sínen, a villamos vezetője már nem tudott időben megállni.
hvg.hu
A kamion sofőrje szemmel láthatóan annyit tudott tenni, hogy megpróbál lehúzódni az útról.
hvg.hu
Az észak-karolinai autós lehúzva felejtette az ablakot, több se kellett a "tolvajoknak".
hvg.hu
Egy hatalmas esőzés utáni áradás érte el Ankarát szombat délután, amelyben hat ember meg is sérült.
hvg.hu
Két autót előzött úgy, hogy közben szemből érkezett a busz.
hvg.hu
A Google önvezető autójának fedélzeti kamerája rögzítette a baleset pillanatait.
hvg.hu
A tajvani férfi annyira felhúzta magát a Porsche hozzáállásán, hogy úgy döntött, bosszút áll.
hvg.hu
A Pagani az egyik legkülönlegesebb szupersport-autókat gyártó manufaktúra. Amikor összejön egyszerre pár ilyen, az ritkább, mint kazuárokat találni Ausztráliában.
hvg.hu
A sofőr rendesen megtekerte az autót, de ez sem volt elég a gumiégetéshez. Mondjuk nem csodálkozunk rajta.
hvg.hu
A sofőr a német autópályán egy Porsche 911 GT3 RS volánja mögött nyomta tövig a gázt. Nem volt messze az autó végsebessége sem.
hvg.hu
Szegény járőr, mit követhetett el?
hvg.hu
Az egyik autós fedélzeti kamerája rögzítette, ahogy a motoros megpróbál manőverezni a kocsik között, végül azonban balesetet szenved.
hvg.hu
Hétfőn este egy BMW-s akart meglépni a rendőrök elől, kedden este pedig állítólag egy motorost üldöztek a járőrök.
hvg.hu
A lengyel sofőr igencsak meglepődött, amikor a sarkon túl meglátta az ott várakozó rendőröket.
hvg.hu
Újabb fejezet, miért nem érdemes a "büntetőt" játszani a közlekedésben.
hvg.hu
A Raptor megjárta már a Mojave-sivatagot is, ezúttal pedig a Zöld Pokolba látogatott el.
hvg.hu
A lengyel család épp Mysłowice felé utazott, amikor meg akartak előzni egy kamiont.
hvg.hu
Alig, hogy kihozták a szalonból, máris leamortizálták a kocsit.
hvg.hu