Hivatalos: íme a szemrevalóra sikeredett, dízel nélkül támadó új Volvo S60
A kínai tulajdonban lévő svéd márka ígéretéhez híven az Egyesült Államokban leplezte le legfrissebb modelljét.
A kínai tulajdonban lévő svéd márka ígéretéhez híven az Egyesült Államokban leplezte le legfrissebb modelljét.
Japánban igen gyakoriak a földrengések, néhány napja is volt egy erősebb, melynek hatását többek közt autók fedélzeti kamerái is rögzítették.
A hagyományos nyomógombokat lényegében szinte teljesen száműzik a hamarosan érkező új kompaktból.
Az aktuális Astra ráncfelvarrt új változatának már javában folyik a közúti tesztelése.
A négykarikás német gyártó leleplezte legkisebb modelljének új generációs kiadását.
Ez az igen limitált darabszámban készült járgány sikerrel kombinálja egymással egy személyautó kényelmét és elegenciáját egy valódi terepjáró extra képességeivel.
A bőven oldtimer korú kis személyautó ránézésre semmi extrát nem vonultat fel, mégis komoly összegért cserélhet gazdát.
Mutatjuk azokat az autókat, melyeken az első néhány évben relatíve keveset lehet bukni.
Ha mi magunk használhatunk esernyőt, akkor miért ne tehetne így hőn szeretett négykerekűnk.
Oroszország nem az a hely, ahol jelenleg tömeges mennyiségben lehet árusítani elektromos járműveket.
A Volkswagen konszern luxusmárkájának SUV csúcsmodellje most sem éppen gyenge, de hamarosan érkezik belőle egy sportosabb változat.
A rendőrség tartja magát a korábbi ígéretéhez, és a jelek szerint cserélgeti a jelzés nélkül civil mérőautóit.
A feltehetően ittas sofőr nem jutott messzire a helyi kocsmától, személyi sérülés csodával határos módon nem történt.
Ahogy az várható volt, a bajor gyártó által nemrégiben leleplezett sportautónak alaposan megkérik az árát. Őszig van még időnk spórolni rá egy keveset.
Vidám szín, praktikus karosszéria, patika állapot - mit többet kívánhat még az oldtimer szovjet technikára vágyó vásárló?
A hazai pilóta jól teljesített az első versenyen, melyen nem volt hiány a test-test elleni küzdelemből. Képes beszámolónk.
A mogyórodi aszfaltcsíkon ezúttal gigantikus és elképesztően erős járművek randevúznak egymással. És családi programokból sincs hiány.
Az áramvonalas jármű működésében többek közt a villámgyors 5G mobilhálózat is komoly szerepet játszik.
Esztergomban már csak két hétig élvezhetik az autósok a minden fizetési kötelezettségtől mentes parkolást.
Íme a legújabb utcai művészet, azonban ezekben az ideiglenes alkotásokban csak a következő esőig gyönyörködhetünk.