Ilyen se volt még: megérkezett a Mercedes X-osztály
Prémium autógyártó eddig még sosem készített pickup modellt, most azonban a Mercedes ezt is meglépte.
Prémium autógyártó eddig még sosem készített pickup modellt, most azonban a Mercedes ezt is meglépte.
Íme a bizonyíték, hogy egyetlen apró, de felettébb felelőtlen mozdulat adott esetben hatalmas károkat tud okozni.
Már nem kell sokat várni arra, hogy a teljesen önvezető autók elárasszák az utakat.
Autót venni nem könnyű, még abban a szerencsés esetben sem, ha a pénz nem számít. Cikkünkben tipikus autóvásárlói megközelítéseket mutatunk be – előbb-utóbb mindenki magára ismer majd. Bármelyik csoportba tartozunk is, ne feledjük: magunknak, nem pedig a szomszédnak veszünk autót.
Josh Cartu a nyaralása során sem veti meg a szép és igen drága autókat, és ezúttal egy magyar szépségkirálynő is vele tart.
A négykarikás autó a balesetben úgy megsérült, hogy trélerrel kellett elszállítani a helyszínről.
A kisautó lényegében lassítás nélkül hajtott át a bevásárlóközpont sorompóján.
Az autósnak szerencséje volt: a HÉV nem pont akkor jött, amikor a tilos jelzésen áthaladt a kocsijával.
A tulajdonosokban a jelek szerint hamis biztonságérzetet kelthet a mindig aktív GPS nyomkövető rendszer.
Alighogy hivatalosan bemutatkozott az új generációs A8 luxuslimuzin, máris felbukkant belőle a csinos kombi változat.
Az Aston Martin újdonságának legdurvább verziója akár az F1-es járgányok köridejét is megközelítheti.
Autós alapszabály, hogy egy járgánnyal csak egy helyet foglalunk el parkoláskor. Egyesek azonban a jelek szerint nem igazán ismerik ezt a szabályt.
A brit világbajnok hatalmas diadalt aratott hazai nagydíján. Amíg ő a közönséggel ünnepelt, dobogós társai a kefét ették.
Ez a magyar bábáskodás mellett született, több évtizedes környezetbarát jármű ma akár zöld rendszámot is kaphatna.
Ma már enyhén megmosolyogtató, hogy 30 évvel ezelőtt milyen érintőpanel nyitott új fejezetet az autók fedélzeti számítógépeinek történetében.
Ha egy igazi, hamisítatlan ezüstnyilat szeretne vásárolni, most itt a kihagyhatatlan lehetőség.
Ezzel a kékvérű járgánnyal nehéz dolga van az eladónak: az igencsak véleményes formaterv elrettenti a vásárlókat.
A Peugeotnál már javában folyik egy új izmos kompaktautó fejlesztése. 300 lóerőnél mindenképpen többre számíthatunk.
Nehéz dolog az árral szemben úszni, de néha érdemes megpróbálni. A dübörgő SUV-őrület kellős közepén megpróbáljuk más útra terelni a vásárlás előtt állókat.
A Mercedes új kabriója olyan, mint egy ötcsillagos szálloda négy keréken guruló napozóterasza. A legjobb vezetési és akusztikus élményre vágyóknak azonban mélyen bele kell nyúlniuk a zsebükbe a hathengeres modellért.