Jöhet a Citroen miniautójának felturbózott változata
Így akár már 80-nal is lehet majd repeszteni az aprósággal.
Így akár már 80-nal is lehet majd repeszteni az aprósággal.
Az alapmodellénél nagyobb teljesítménnyel és jobb kezelhetőséggel támad a vadonatúj Nismo verzió.
Verstappenék például egy Dassault Falcon 900EX luxusgéppel utaznak.
Az időtlenül szép vonalvezetésű sportkupé eddig kevesebb, mint ezer kilométert hagyott maga mögött.
A mostani drágulás oka a kőolaj világpiaci árának emelkedése mellett a forint gyengülése.
Eladó a Forma-1 V10-es korszakának egyik 825 lóerős remekműve.
A németek sportos autóinak jelölése ötven év után változhat meg igazán jelentősen.
A rangos nemzetközi rendezvénynek immár negyedik alkalommal ad otthont a mogyoródi versenypálya.
A Comói-tó partján leleplezett különlegességben csak ketten foglalhatnak helyet.
A farmotoros sportkocsi lesz a német gyártó utolsóként elektromosra váltó modellje.
Érkezőben a négykarikás gyártó még az RS 6 performance-nál is potensebb újdonsága.
Az autóban utazó 19 éves nőt életveszélyes sérülésekkel kórházba szállították.
A különleges Continental GT-ért több mint 140 millió forintot kérnek el.
Öt gyerek sérült meg fél nap alatt autóbalesetekben.
Két ikonikus modell, de egy életérzés: a V8-as Mustangot és a Mustang Mach-E-t Winkler Róbert és Andersen Dávid próbálta ki a Drivingcamp zsámbéki pályáján. Mit tud egy vérbeli 21. századi autó, öröklődött-e a Mustang-gén, és ha igen, hogyan? És vajon sikerül-e megdobogtatni egy benzinvérű szkeptikus szívét az elektromos modell vezetési élményével, megmarad-e az izomautó érzés – mire képes a gyorsulás és a dizájn együttese? Videónkból minden kiderül!
Ebből a Mercedes génekkel rendelkező különlegességből alig néhány tucatnyi példány készült.
Az elzászi gyártó most Louis Chiron monacói győzelmére utaló verzióval jelentkezett.
A negyedik generációs Supercharger az elődeinél rövidebb töltési idővel kecsegtet.
A Volkswagen konszern stratégiai együttműködési szerződést kötött az Xpenggel.