Akár 80 ezer forintos nyugdíjkorrekciót is kaphatnak az átlagnyugdíjasok novemberben
A friss inflációs statisztikákból kiindulva a Bankmonitor számításai szerint akár 3,5 százalékos évközi nyugdíjkorrekcióra lehet szükség novemberben.
A friss inflációs statisztikákból kiindulva a Bankmonitor számításai szerint akár 3,5 százalékos évközi nyugdíjkorrekcióra lehet szükség novemberben.
Bankmonitor
Átlagosan tízből hat igénylő nem lesz jogosult babaváró hitelre 2024-től Magyarországon amiatt, hogy jövőre már csak olyan párok igényelhetik a konstrukciót, ahol a feleség még nem töltötte be a 30. életévét. A Magyar Nemzeti Bank friss adatai alapján ez leginkább a budapestieket érinti, tavaly itt volt ugyanis a legmagasabb az ezt elérő nők aránya a babaváró hitelt felvevők között.
unknown
A Bankmonitor elemzése szerint a hirdetmények szerinti legkedvezőbb lakáshitelek költsége nem módosult szeptemberben, így a végig fix lakáshitelek kamata 7,85 százalékról, a 10 éves kamatperiódusú konstrukcióké 7,7 százalékról indul jelenleg. A magasabb hitelösszeggel és igazolt nettó jövedelemmel elérhető kamatkedvezményeknek köszönhetően azonban már akár 7 százalék alatti hitelkamat is elérhető lehet.
Bankmonitor
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.
hvg.hu
A bankok között egyre nagyobb a verseny a jó ügyfelekért, ami miatt a hitelkamatok is végre csökkenésnek indultak. Ezen az úton fontos mérföldkő a Bankmonitor szakértői szerint, hogy újra 7% alatti kamatokkal találkozhatunk a lakáshiteleknél. Utoljára tavaly októberben kaphattunk hasonló ajánlatokat.
Bankmonitor
A Babaváró hitel elbírálási ideje alapesetben 10 munkanap. Remek hír, hogy ha sürget az idő, nem kell feltétlenül a hosszadalmas eljárást választani, ugyanis Magyarország legnagyobb független pénzügyi közvetítőjén keresztül radikálisan lerövidíthető az igénylés.
Bankmonitor
A hitelkiváltással egy meglévő kölcsönünket cserélhetjük le egy újabbra. Gyakorlatilag felveszünk egy új hitelt, a kapott összegből pedig meglévő kölcsönünket végtörlesztjük. Ezzel a lépéssel annyit érünk el, hogy az új hitelt kell tovább fizetnünk az új szerződésben foglalt feltételeknek megfelelően. A kiváltással kapcsolatban számos kérdést kapnak a Bankmonitor tanácsadói: sokan nincsenek feltétlenül tisztában a folyamattal, a lépésekkel, sőt magának a lehetőségnek a jelentőségével sem.
Bankmonitor
A Bankmonitor szakértői kiszámolták, hogy pontosan mennyit.
hvg.hu
Sok dolog változik, így például az is, hogy mikor fizet kamatot az új papír.
hvg.hu
A ponthatárok kihirdetése után sokaknak kell döntést hozniuk az egyetemi tanulmányaik finanszírozásáról: ehhez kézenfekvő lehetőséget biztosítanak a különféle diákhitelek. A Bankmonitor szakértői megmutatják, mit kell tudnod egyetemistaként az új Diákhitel Számláról, hogyan nyithatod meg, és milyen kedvezményeket érhetsz el az egyes bankoknál.
Bankmonitor
A KSH adatai alapján májusban a kedvezmények nélküli átlagbér 377 600 forint volt. Ez egy év alatt 17,9 százalékos emelkedés, ami azonban elmarad a 21,5 százalékos inflációtól. A bérek vásárlóereje tehát csökkent a tavasz utolsó hónapjában, de vajon egy átlagos keresetű ember hitelfelvételi képessége is romlott?
Bankmonitor
A 2019 júniusa óta elérhető Bankmonitor babaváró hitel kalkulátort használók közül mintegy 109 ezren feleltek meg a támogatás összes személyi feltételének, vagyis nekik volt lehetőségük megigényelni a konstrukciót. Közülük minden második (50 600) párnál ugyanakkor a feleség már betöltötte a 30. életévét a kalkuláció időpontjában, vagyis a 2024-ben érvénybe lépő szabályok alapján minden második pár elesett volna a lehetőségtől.
Bankmonitor
Akik ingatlanfedezet nélkül vennének fel hitelt, azok jelenleg maximum 12 millió forinthoz juthatnak hozzá, ugyanis a személyi kölcsönöknél ez a felső összeghatár. A másik népszerű ingatlanfedezet nélküli, szabad célú hitel a Babaváró, amely a gyerekvállalást tervező fiatal házaspároknak jelenthet olcsó, akár 10 millió forint finanszírozást. Mind gyakoribb ugyanakkor ezek kombinálása, amivel akár 22 millió forint hitel is elérhető, ráadásul a Babaváró kamatmentessége miatt összességében viszonylag alacsony költséggel.
Bankmonitor
Szeptemberben dönthet a kormány arról, lesz-e újabb évközi nyugdíjemelés, miközben reméli: úgy alakul az infláció, hogy nem lesz rá szükség. A Bankmonitor megnézte, alátámasztják-e ezt a érvet a számok, és mekkora nyugdíjemelés lenne méltányos.
Bankmonitor
Sok, befektetési céllal ingatlant vásárló ember térdlövésként élhette meg, hogy a bérbeadáson keresztül elért átlagosan 6%-os hozam többszöröse az infláció. Az ő helyzetükön javíthat sokat egy pénzügyi megoldás, mellyel közel 12%-ra emelhető a bérleti hozam egy huszárvágással. Bemutatjuk a megoldást részletes számításokkal.
Bankmonitor
A jelenlegi információk szerint 2024-től kizárólag az 5 ezernél kevesebb lakosú, úgynevezett preferált településeken lesz elérhető a csok és az úgynevezett falusi csok. A babaváró hitelt illetően is szigorítást jelentettek be: bár jövőre 10 millió forintról 11 millió forintra nő a felvehető összeg maximuma, kizárólag olyan párok igényelhetik majd, ahol a feleség nem idősebb 30 évesnél. Ebben a helyzetben sok család számolgatja, hogy vajon mire számíthat jövőre: érdemes kivárniuk a lakásvásárlással, vagy inkább minél hamarabb lépjenek. A Bankmonitor szakértői elkészítettek egy olyan kalkulátort, amelyben a személyes adatok megadását követően azonnal számszerűsíthető, hogy pénzügyileg mi a helyes döntés.
Bankmonitor
Az egyik kulcsfontosságú feladat, hogy legális kereteken belül minimalizáljuk az elért hozamok után fizetendő adó mértékét. Ebben lehet segítségünkre a középtávú befektetésekhez kialakított tartós befektetési számla (TBSZ). A Bankmonitor összegyűjtötte a 10 legfontosabb információt, amelyet mindenkinek ismernie kellene erről a lehetőségről.
Bankmonitor
A jelenlegi információk szerint 2024-től kizárólag az 5 ezernél kevesebb lakosú, úgynevezett preferált településeken lesz elérhető a CSOK és az úgynevezett falusi CSOK. A Babaváró hitelt illetően is szigorítást jelentettek be: bár jövőre 10 millió forintról 11 millió forintra nő a felvehető összeg maximuma, kizárólag olyan párok igényelhetik majd, ahol a feleség nem idősebb 30 évesnél. A Bankmonitor szakértői szerint ennek következtében egy városban élő család számára 13,7-38 millió forinttal kerül majd többe összességében egy 50 millió forint értékű lakás hitellel történő megvásárlása.
Bankmonitor
Bankmonitor
Fülöp Norbert
Gulyás Gergely a június 22-ei kormányinfón bejelentette, hogy érdemben átalakulnak a családtámogatások, lakástámogatások a jövő évtől. A változásban vannak jó hírek is: egyes támogatások összege megemelkedik, ugyanakkor a feltételek érdemben szigorodnak. Sőt, a családi otthonteremtési kedvezményt (csok) a jövő évtől már nem érhetik el a jelenlegi formájában. A Bankmonitor a legfontosabb részleteket foglalta össze.
Bankmonitor
Vihar előtti csend honol a magyar hitelpiacon, legalábbis erre utal, hogy miközben rekordkevés adós szerepel negatív státusszal a KHR rendszerben, 2023. első félévében jelentősen megnőtt a problémás hitelszerződések száma. Amennyiben a negatív trend folytatódik, akkor ez idővel a KHR adatbázisban is látszani fog, ami a nemfizetés miatt felmondott hitelszerződések számának megugrását eredményezheti. Fülöp Norbert Attila, a Bankmonitor.hu pénzügyi elemzője szerint ezért a fizetési gondokkal küzdő adósoknak mindenképpen célszerű időben lépniük, és megtenni a szükséges óvintézkedéseket.
Bankmonitor
Bankmonitor
Fülöp Norbert