A koszovói ENSZ-misszió befejezését kezdeményezte az Egyesült Államok
Ezt azzal indokolják, hogy túl drága és a misszió már nem játszik semmilyen szerepet Koszovó politikai irányításában.
Ezt azzal indokolják, hogy túl drága és a misszió már nem játszik semmilyen szerepet Koszovó politikai irányításában.
Az olimpiai bronzérmes, világ- és Európa-bajnok úszó 400 méter vegyesen a 16. helyen zárt.
A szerb államfő a belgrádi központi vasúti pályaudvar átadóján beszélt a munkálatok várható befejezéséről.
Az új számítógépekhez mostantól mindenképpen új licenckulcsot kell venni, ha a Windows 10 vagy 11 operációs rendszereket szeretnénk telepíteni rájuk. A régi, Windows 7/8/8.1-es kulcsokat ugyanis immáron hivatalosan sem fogadják el a még támogatott operációs rendszerek.
Úgy tűnik, a nemrégiben megjelent Zenfone 10 lehet az utolsó készülék a széria keretein belül, miután az Asus – tajvani médiaértesülések szerint – búcsút vesz annak.
A jövőben a partnereket segíti a mini PC-k gyártásában az Intel, saját terméket nem ad ki többé – ezzel pedig 10 év után búcsúzik a kompakt számítógépes üzletág.
Példátlan lépésre szánhatja el magát az Apple: állítólag az iCloudot leszámítva minden szolgáltatás leáll majd több régi iPhone, Mac, Watch és TV modellen, de az sem kizárt, hogy az App Store is elérhetetlenné fog válni.
Hiába van havi 45 millió látogatója a Zippyshare-nek, a reklámblokkolók terjedése, az energiaköltségek növekedése és az egyre jelentősebb konkurencia miatt hamarosan megszűnik a fájlmegosztó.
Nem lesznek győztesek, se kiesők, a nemzetközi kupákon azok a csapatok indulhatnak, amelyek a korábbi idény alapján jogosultak voltak rá.
2013 és 2015 között fejezik be a budapesti Tüskecsarnokot a hozzá tartozó konditermekkel és diagnosztikai laborral együtt. Egy uszodakomplexum is szerepel a tervekben, a fejlesztésre több mint 9 milliárdot költenének – derül ki a kedden megjelent kormányhatározatból.
A fővárosnak még bruttó 1,2-2 milliárd forintot kell költenie a Duna-parti CET befejezésére – írja az Index. A Fővárosi Közgyűlés múlt csütörtökön zárt ülésen tárgyalta az erről szóló előterjesztést.
Az örmény elnök arra kérte kedden az örményeket, főként a fiatalokat, hogy hagyják abba a magyar zászlók égetését.
Lezárult a körülbelül egymilliárd forintos, főként uniós forrásból finanszírozott felújítás a gödöllői Grassalkovich-kastélyban. Csütörtökön megnyitották a királyi lovaskultúrát bemutató állandó kiállítást, és bemutatták az Erzsébet királyné korát felidéző 3D-s filmet.
A Bioware és az EA úgy látszik rájött, hogy a Mass Effect 3 kapcsán már nem segít a damage control, előbb utóbb...
Számtalan olyan programot találunk az interneten, amelyik képes automatikusan lekapcsolni számítógépünket egy megadott időpontban. Ezek többsége azonban nem figyeli, hogy a lekapcsolás pillanatában esetleg fut-e valamilyen számunkra fontos alkalmazás, amelynek még engedni kellene, hogy befejezze a ténykedését.
Nem szívesen dolgoznék most az Electronic Arts PR részlegén – már több mint egy éve zajlik a „kármentés” (PR-szlengben...
Andy Roddick a negyedik körben vereséget szenvedett a US Openen, az argentin Juan Martin del Potrótól. Ezzel ért véget az amerikai játékos fényes karrierje, amelynek során több Grand Slam-döntőt játszott és egyet meg is nyert, éppen hazájában. A tegnapi napon egy érzelmes beszédet követően kisétált a szentélyből és befejezte profi karrierjét.
Jü Jang (Yu Yang), a 2008-as pekingi olimpián tollaslabdázásban bajnoki címet szerző sportolónő úgy döntött, hogy abbahagyja imádott sportágát, a szerdai napon történt kizárásuk miatt.
Az ukrán fociválogatott kiválósága még egy mérkőzést fog játszani a válogatott színeiben, az lesz a búcsúmeccse.
Mi vihet rá egy fejlesztő céget, marketing osztályt vagy kreatív-csapatot, hogy az utóbbi évek legjobb sci-fi...