Ranschburg Zoltán: Túl a csúcson
Ha egyszer ekkora nagy siker volt a Demográfiai Csúcs, hogyhogy idén őszre kikopott a repertoárból? – ezt a kérdést igyekszik megválaszolni a politikai elemző.
Ha egyszer ekkora nagy siker volt a Demográfiai Csúcs, hogyhogy idén őszre kikopott a repertoárból? – ezt a kérdést igyekszik megválaszolni a politikai elemző.
Ranschburg Zoltán
Kevés említésre méltó eredményt tud felmutatni a kormány az állam által istápolt kiskorúak intézményes ellátásának reformja terén, hacsak a nevelőszülői hálózat kiszervezését nem tekintjük annak.
A totális mozgósítás és a propaganda sulykolása érdekében hívta életre Orbán Viktor két hónapja a Digitális Polgári Köröket. Megnéztük, mire jutottak azóta, van-e érdemi erő a reflektorfényben lévő körök, a „digitális honfoglalók” elit csapata mögött. Felsejlik a Rákosi-rendszer és nem kevés tragikomikum.
Egyszer már leszavazták, de kerülő úton újra próbálkozik a vizsgálóbizottsággal a Szőlő utca ügyében a DK, csakhogy a Fidesz az elmúlt 11 évben az összes ilyen ellenzéki javaslatot elgáncsolta. Vannak más ellenzéki ötletek is a témára, de a Fidesz feltárás helyett fenyegetőzik, pedig tisztázandó kérdés bőven lenne.
A nemzetbiztonsági átvilágítás nem képes kiszűrni a kockázatokat, vagy pedig a kormány a politikai céljai szerint torzítja a vizsgálat megállapításait – derült ki, miközben a kabinet a brit hírszerzésre mutat.
A gyűlölet elleni harc jegyében a szélsőjobboldali Mi Hazánk Mozgalom korábbi javaslatát másolva terrorszervezetté nyilvánította az antifát az Orbán-kormány. Az nem világos, pontosan miért és kire céloz a rendelet, de meglehet, nem is ez, hanem a politikai haszon a lényeg.
Olyan dalgyűjteményt szerettem volna kiadni, ami a következő 80 évben is kordokumentum lehet, megmutatja, hogy körülbelül milyen volt a helyzet az országban, világban a lemez születése idején – mondta el a HVG-nek adott interjújában Bródy János, aki Az első 80 év címmel jelentette meg új albumát.
Több olyan gyermekvédelmi alapítvánnyal is próbálkozott a szexuális kényszerítéssel gyanúsított javítóintézeti igazgató, amelyek a drog elleni küzdelmet tűzték a zászlajukra. Nem jártak sikerrel.
Sokat tett a Szőlő utcai javítóintézet ügyében az államapparátus azért, hogy kétségeket ébresszen, így teret nyisson a bizonyítatlan állítások, összeesküvés-elméletek előtt. A rendőrség a legalapvetőbb kérdésekre sem válaszol, olykor pedig épp maguk a kormánytagok mondanak ellent egymásnak.
Kármentésből indított offenzívát a Fidesz a Szőlő utcai vádak ügyében, és válaszlépései alapján úgy tűnhet, mintha most indult volna el a „tavaszi nagytakarítás”. Miközben minden eszközzel igyekeznek elterelni a nyilvánosság figyelmét, esély sincs arra, hogy a gyermekvédelem valódi gondjai kerüljenek a fókuszba.
A kormánypárt politikusai és propagandalapjai hónapok óta jogerős ítéleteket kritizálnak, és a bírák ellen hangolnak. Most, hogy Magyar Péter akadt ki a Fővárosi Törvényszék ítéletére, maga a miniszterelnök állt ki a független bírók mellett, akiket néhány hónapja még poloskázott, majd maga a törvényszék is megszólalt az ügyben. Az igazságszolgáltatás politikai térbe emelésének azonban csak rossz vége lehet.
Családi háttere nem erre predesztinálta, de fél éve már a Tisza Pártot segíti szakpolitikai kérdésekben Velkey György László. Magyar Péter újdonsült kabinetfőnöke feleségével együtt állását is otthagyta ennek érdekében, szerinte nincs nemesebb feladat, mint amit vállalt. „Patetikusan szólva: úgy érzem, azért tanultam meg járni és beszélni, hogy ezt a munkát elvégezzem.” HVG-portré.
Az a liberális demokrácia, amit sokan szeretnének, már nem létezik. Magyar Péter esetleges kormányzása is a plebiszciter vezérdemokrácia keretei között írható le, de ettől még nem feltétlenül lesz az Orbán-rendszer második kiadása. Körösényi András politológiaprofesszorral beszélgettünk.
Magát keresztény gyökerűnek tartó kormányzás ide vagy oda, az elmúlt 15 év nem a nagy, történelmi múltú katolikus, protestáns egyházak megerősödésének időszaka volt; ellenkezőleg. Szembetűnő ugyanakkor 2010 óta néhány „kisegyház” előretörése, támogatottságának a növekedése; igaz, pontos képet még az olyan nagy mintás „felmérések” sem adnak, mint az egyszázalékos adófelajánlások, illetve a népszámlálás. HVG-Ténytár.
Négyoldalú megállapodás a kormánnyal, bírótüntetés, a működést veszélyeztető jegyzőhiány a fővárosban – az elmúlt egy évben többször kerültek a figyelem középpontba a magyarországi bíróságok. Lesz-e következménye, ha a bírák nem tudják betartani a határidőket? Mi alapján beszél a kormány kétmilliós bírói átlagbérről? Miért dolgozik Rogán Antal volt jegyzője az Országos Bírósági Hivatalban? Interjú Senyei Györggyel, az OBH elnökével.
Készen áll találkozni Orbán Viktorral Sándor Fegyir, Ukrajna magyarországi nagykövete, aki szerint a kinevezése azt jelenti, hogy Kijev javítani kívánja a két ország közötti viszonyt. A diplomata azokról is beszél, akiknek fontosabb az orosz olaj, mint az ukrán gyerekek élete.
A kegyelmi ügy óta a pedofiltéma lett a Fidesz kriptonitja, a Szőlő utcai javítóintézet botránya pedig egy vargabetű után bizonyíték nélküli ellenzéki vádként csapott le Semjén Zsoltra. A vádakat furcsa jelentésben kivizsgáló kormányzat gyorsan tisztázta tagjait, és ellentámadásba lendült, államellenes összeesküvést kiáltva. Az ügyben még több a kétely és a kérdés, mint a bizonyosság és a válasz.
HVG
Apróbb, a feltűnő aránytalanságokat csökkentő, és kampányban jól hangzó emelési ígéretek vannak a Tisza nyugdíjterveiben, de sok minden hiányzik – értékelte a HVG-nek Farkas András nyugdíjszakértő a Magyar Péter által bejelentett, időseknek szóló csomagot. Hiányolta a 2,4 millió embert érintő rendszert alapjaiban javító terveket, hiszen, ha minden így marad, 2040-re az egész összeomlik.
Évek óta támadta a kormány Iványi Gábor egyházát, ezért az adózók „meghosszabbították Bicskéig”: a napokban derült ki, hogy a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) a harmadik legtámogatottabb egyház lett. A hatalom bosszúja nem váratott magára. Kedden érkezett az üzenet: az iskoláik után a hajléktalanellátással foglalkozó intézményüket, a Fűtött utcát is bezáratja a kormányhivatal.
Dobszay János
hvg360
Továbbra is legalább 4500 rendőr munkája hiányzik Magyarországon, az állomány feltöltöttsége ugyanis a hivatalos adatok szerint 91,5 százalékos. Tavaly a HVG információi szerint még a korábbi évekhez képest is kevesebben végeztek tiszthelyettesi technikumban. Az elmúlt évek béremeléseit szinte teljesen elvitte az infláció, az állomány problémáit pedig nem oldja meg a hathavi bérnek megfelelő fegyverpénz sem.
HVG