#belpolitika

Ha Orbán túléli az inflációt, túlélhet mindent

Az inflációs válságban már aligha állják meg a helyüket a falra festett ördögök – éppen ezért jön kapóra, hogy a kormány 12 év alatt kiirtotta azokat a demokratikus reakciókat a társadalomból, amelyek megbuktatnának egy kormányt krízis idején. Hiába tehát a szorult helyzet: cselekvőképes választók, alternatívát jelentő ellenzék és tökösebb EU nélkül Orbán megerősödött, mintsem bukott politikusként állhat a válság végén.


„Egy család felruházására sokszor elmegy az egész fizetés”

Csökkent ugyan a szegénységi küszöb alatt élő családok száma, de közülük sokkal többen élnek súlyos szegénységben. A kenyér, a parizer és a tej árának elszállása őket érintheti a legsúlyosabban, főként azokban a kis falvakban, ahol még annál is drágábbak az alapvető élelmiszerek, mint a szupermarketekben, amelyekbe ezek a családok el sem jutnak.


Csak a jól tájékozott kisvállalkozókra nem csap le a rezsipöröly jövőre

Keserédes szájízzel fordulnak rá a nyári hónapokra a kis- és középvállalkozók, holott a kormány előszeretettel hangsúlyozza, hogy ők adják a magyar gazdaság gerincét. Cikkünk megjelenése után a Technológiai és Ipari minisztérium közölte, év végéig kedvezőbb árat fizethetnek a rezsicsökkentésre már nem jogosult mikrovállalkozások is.






Egyelőre zöld az út a Horn Gyula sétánynak, hiába sok az ellenzője

Élénk közéleti vitát váltott ki, hogy elnevezhető-e Horn Gyuláról közterület Budapesten. A helyzet az, hogy ez már meg is történt, és egyelőre senki sem fordult a Fidesz 2012-es “utcanév-kommunistátlanítási” törvénye alapján állásfoglalásra hivatott Magyar Tudományos Akadémiához. A XIII. kerület kezdeményezését jóváhagyó fővárosi döntés végrehajtása elé a budapesti kormányhivatal gördíthet még akadályt.



Titokzatos segítő várta Hajdúszoboszlón a NATO-légterén illegálisan átrepülő szellemgép pilótáját

Egy román rendszámú autó bukkant fel a hajdúszoboszlói repülőtéren nem sokkal azelőtt, hogy leszállt oda a Litvánia felől érkező rejtélyes kisrepülőgép, amely nem is repülhetett volna – tudta meg a hvg360. A román rendszámú autóból kerültek elő azok a kannák, amelyekkel megtankolták a repülőt – mindez 20 percig se tartott. Amint az időközben riasztott rendőrök a helyszínre értek, nemcsak a repülő, de a titokzatos kocsi is odébbállt. A rendőrség meglepően szűkszavú az ügyben.




A Hajdúszoboszlón is leszállt szellemgép volt tulajdonosa a hvg360-nak a sztori új verziójával állt elő

Sikerült elérnünk azt a litván férfit, aki eladta azt a repülőgépet, amellyel több NATO-tagország, köztük Magyarország légterét is megsértették, mielőtt a legénységnek nyoma veszett. A litván pilóta állításai ellentmondásosak és zavarosak. Pedig ő az egyetlen, aki valamilyen módon kapcsolatba került azokkal a rejtélyes figurákkal, akik egy használaton kívüli bolgár kifutópályán végül magára hagyták a gépet.


Családvédő Fidesz-alelnökből hamar a kormány mosolydiplomatája lett Novák Katalin

Szélsőjobboldali találkozók és családvédelminek nevezett abortuszellenes konferenciák után villámgyorsan váltott az államfővé választott Novák Katalin. A köztársasági elnök a megválasztása óta eltelt néhány hétben igyekezett megerősíteni a Visegrádi Négyeket, követelte az ukrajnai háborús bűnök kivizsgálását és békejobbot nyújtott az Orbán Viktor oroszbarátságát kritizáló lengyel elnöknek. Az Európában egyre jobban elszigetelődő magyar kormány igyekszik a maga javára használni ezt az államfői kommunikációt.


"A betegek 80 százaléka simán kezelhető lenne egy jól szervezett praxisközösségben"

A házi-, gyermek- és fogorvosok 90 százaléka csatlakozott már a praxisközösségekhez, az új rendszerből azonban a betegek alig érzékelnek valamit. Szűrővizsgálatok vannak ugyan, de reumatológushoz, kardiológushoz vagy neurológushoz ugyanúgy a szakrendelésen kell sorba állni. Holott a feladatok egy részét a második szakvizsgával rendelkező háziorvosok is el tudnák látni. A lehetőség megvan, a pénz viszont nincs, így nem történik semmi. Az érintettekkel folytatott beszélgetésből úgy tűnik, a pénz nem is oldana meg mindent.





Sok szövetségest szerzett magának Putyin Európában, de Orbán az egyik leghűségesebb

Nemcsak a magyar, hanem a nyugat-európai politikai-gazdasági elit egyes tagjait is sikeresen be tudta hálózni a Kreml, most mégis Orbán Viktort tartják Európában az orosz érdekek legnagyobb védelmezőjének. Olyannyira, hogy már a fősodorbeli európai politikusok körében sem tabu őt leügynöközni. Bár a nyugati vezető körökbe is beférkőztek Putyin emberei, de a németeknél, az olaszoknál vagy éppen a franciáknál nem a legbefolyásosabb szereplőket nyerték meg maguknak.