#belpolitika

Budapest új főkertésze tájépítészként nem öt, hanem ötven évre tervezne

A hivatalos kinevezésére váró Bardóczi Sándor azt szeretné, ha főkertész helyett inkább főtájépítésznek hívnák, de a lényeg, hogy mostantól minden fővárosi zöldfelület hozzá tartozik majd. A HVG-nek adott interjújában elmondta azt is, hogy szigorúbb szakmai felügyelet alá vonná a Főkert Zrt-t, több természetőrt állítana munkába és a jövőben minden budapesti beruházásnál megkerülhetetlen lesz a véleménye.


Belefulladunk a korrupcióba, miközben csökken a sajtószabadság

A korrupció már eszköz a hatalom kezében. És ez már a sajtószabadság állapotára is kihat. A Transparency International magyarországi ügyvezető igazgatója tanulmányában feltárta a médiaszabadság és a korrupció közötti összefüggéseket. „A médiaszabadság hanyatlása, mind a korrupció intézményesülése beleillik a regionális és – részben – a globális trendekbe, a magyar esetben mindkét változónak különleges jellegzetességei vannak.”


Saját Btk.-jával hadakozik Orbán, miközben a cigányok ellen hangol

Míg az antiszemitizmusra rájátszó üzeneteit kódolja a kormány és holdudvara, a magyar cigányság elleni hangulat­keltésnél ilyen erőfeszítéseket nem tesz. Orbán Viktor háborút hirdetett a „börtön- és etnobiznisz” ellen. Ha a csatakiáltást tettek követik, védhetetlenné válik Magyarország számos uniós eljárásban.



1920-2020: A politikában nem jutottunk ötről hatra

A múltat ugyanolyan nehéz megérteni, mint a jövőt megmondani. A HVG jóslata: a következő évtized a 100 évvel ezelőtti régi történeteket fogalmazza újra, de minden gyorsabb, veszélyesebb és még inkább felhasználóbarát lesz.




Aranyeső Orbán felekezetére: tovább ömlik az állami pénz a reformátusoknak

Az elmúlt négy évben több mint 100 olyan kormánydöntés született, amely pluszpénzeket juttatott a református gyülekezeteknek a normál költségvetési támogatásukon felül. A HVG összesítése szerint csak a 2018-as parlamenti választás óta összesen 29 milliárd forintot kaptak a reformátusok a református Orbán Viktor kormányától, és ezzel még a katolikusokat is megelőzték az egy főre eső állami támogatásokat tekintve.







Így írtunk mi – HVG-leltár 2019

A HVG hetilapban idén több mint 4000 önálló cikk jelent meg, ennél is több fotóval és félezer ábrával, illetve grafikonnal illusztrálva. Most szemléletesen igyekszünk bemutatni, mely témák, helyszínek és szereplők tűntek fel legtöbbször a lapban.