Krausz Ferenc Nobel-előadásában az ukrajnai gyerekek helyzetére is felhívta a figyelmet
A magyar fizikus két társával együtt vasárnap veheti át a fizikai Nobel-díjat.
A magyar fizikus két társával együtt vasárnap veheti át a fizikai Nobel-díjat.
Az amerikai nagykövet az Amerikai Kereskedelmi Kamara budapesti rendezvényén mondott beszédet, melyben arra figyelmeztetett, hogy a NATO több egy szerződésnél, amelyben elég annyi, hogy mindenki teljesíti a kötelezettségét – a NATO ugyanis egy értékközösség. Beszélt arról is, hogy azon tűnődik, vajon Orbán radikális külpolitikája összhangban áll-e az amerikai cégek itteni hosszú távú kötelezettségvállalásaival.
Egy svájci luxusszállodában mondott beszédet és válaszolt a hallgatóság kérdéseire a magyar miniszterelnök. Szóba került a "Voldemort nagyúrral", azaz Vlagymir Putyinnal való találkozója, elárulta, mi a "túlélési taktikája", levezette a török bevándorlók integrációjával kapcsolatos problémákat egy focimeccsből, és egy mondatban összefoglalta a magyar kormány gazdaságpoltikai filozófiáját. “Ha azon gondolkodnak, hogy csatlakoznának az Európai Unióhoz, gondolják át még egyszer!” Sok taps, semmi kritika, Orbán Viktor Svájcban.
Az orosz vezető a Kreml tájékoztatása szerint a mélyen instabil globális helyzetről alkotott nézeteit osztja majd meg a hallgatóságával.
A párt a Fidesz kongresszuson elhangzott miniszterelnöki beszédre reagált akkumulátorgyarmatosításnak nevezve a kormány politikáját.
Pártelnökké választása után mondott beszédet a Fidesz kongresszusán Orbán Viktor régi-új elnök. Azt mondta, "a kormányban és bennem is van még szufla bőven", az eddig kitűzött kormányzati célokat teljesítették is, most pedig "nindzsa-kormány" módra kell kapcsolni és három feladatot tűzött ki: nemzeti konzultáció, EP-választás és önkormányzati választás.
Harmincéves lett a kormány egyik legnagyobb think tankje, a Századvég pedig Orbán Viktorral és egy Szuverenitás konferenciával ünnepel. A miniszterelnök beszédében felemlegette a Századvég születését, tanulságként levonta, hogy megéri radikálisnak lenni, Soros Györgyöt az ördöggel, Magyarországot pedig az európaiak hangjaként azonosította.
Annak ellenére, hogy a beszédet kihagyta az egyházfő, a további hétfői programokon részt vesz, csak enyhe megfázásról van szó.
Hasszán Naszrallah a jól ismert panelek hangoztatásán felül komoly erőfeszítéseket tett arra, hogy eltávolítsa Iránt a konfliktustól.
Humoros videóban mutatta be a Spot nevű robotkutya igen komoly új képességét a Boston Dynamics: az eszköz a mesterséges intelligencia segítségével már kommunikálni is tud, így teljes értékű idegenvezető is válhat belőle.
Rövid történelemóra, az 56-os hősök és mártírok dicsérete után Moszkva és Brüsszel összehasonlításába torkollt a miniszterelnök ünnepi beszéde Veszprémben. Orbán Viktor szerint az európaiaknak a nemváltás, a nemzetváltás és az identitásváltás jelenti a szabadságot. A kioktatás is változatlan, csak ma nem a tankok gurulnak be keletről, hanem a dollárok gurulnak be nyugatról.
A jelek szerint azoknak a gyerekeknek az agyában, akikhez többet beszélnek a felnőttek, több mielin termelődik. Ez nemcsak védi az idegsejteket, de az általuk leadott jel is erősebb lesz miattuk.
Oroszország nyugodtan halad a "különleges hadműveletben" kitűzött céljainak elérése felé.
Számos új képességet kap a következő hetekben a népszerű chatbot, a ChatGPT – például beszélni is lehet majd vele, de képekkel is kiegészíthetőek lesznek a beszélgetések. A beszédes újdonságot ráadásul a Spotify is felhasználja a podcastok szinkronjához.
A DK elnökének 35 perces beszédéből 25 perc a magyar belpolitikáról és az állammal visszaélő kormányoldal ostorozásáról szólt, írja szerzőnk, ám hozzáteszi, volt valami más is, egy más beszédréteg is, amit ki lehet hámozni az elhangzottakból. Vélemény.
Lázár szerint Horthy kivételes államfő, igaz magyar hazafi és hős katona, ennyi biztos.
Egy digitális avatarral tudott megszólalni közel két évtized után egy nő, aki korábban stroke-ot kapott, így nem tudott beszélni – de most a mesterséges intelligenciát is bevonva sikerült kifejleszteni egy eszközt, amely segített számára szóban is „megszólalni”.
Nincs Tusványos Orbán-beszéd nélkül, de átmegy-e az üzenet, hogyan értelmezi a hallgatóság Orbán politikai eszmefuttatásait?
Az ukrán államfő szerint nem csak az ország infrastruktúráját éri majd támadás, hanem a keleti hadszíntéren is nagy offenzíva várható.
Sok volt a szirénázó mentőautó a veszprémi várban.