90 svájci frankot, azaz több mint 36 ezer forintot kellett fizetnie annak, aki élőben szerette volna látni Orbán Viktort november 22-e szerda délután a zürichi, Dolder Grand nevű ötcsillagos, kastélyszerű luxushotelben. Az eseményt az idén 90 éves svájci „rangos konzervatív hetilap”, a Weltwoche szervezte, akik nagy rajongói a magyar miniszterelnöknek. A lap kiadó-főszerkesztője, Roger Köppel a rendezvény előtt pár héttel egy félórás videóban pontokba szedve magyarázta el, miért becsüli Orbán Viktort. Arról beszélt, hogy „az elsöprő érdeklődés miatt a rendezvényre néhány órán belül minden jegy elkelt”, és hogy úgy tűnik, a svájci közönség körében Orbán Viktor „egyfajta rocksztár, aki gond nélkül megtölt egy nagytermet”.

Köppel a videóban ilyen és ehhez hasonló megfejtésekkel él: (Orbán Viktor) „konzervatív családpolitikát folytat annak érdekében, hogy Magyarország ne haljon ki”. Legalábbis a Mandiner összefoglalója szerint, mondjuk a magyar “rangos konzervatív hetilapban” rögtön ezután ez a mondat következik: “Emellett csökkentette a személyi jövedelemadót és az alapvető élelmiszerek áfáját is”.

A miniszterelnök legutóbb márciusban adott nagyinterjút a svájci lapnak, abban a miniszterelnök sokkolóan rossz forgatókönyvként említette azt a lehetőséget, ha Oroszország elveszítené a háborút, és akkor hangzott el ez a remek kérdés-felelet is: Weltwoche: Mi napjaink legjobb híre? – Orbán: Az, hogy a Földön kívül is van élet.

Orbán Viktor a mostani rendezvényen először átfogó politikai beszédet mondott, amelyben tulajdonképpen ismertette alapvető bel- és külpolitikai lózungjait egy, a külföldi közönség számára is jól érthető formában. Az egész fellépésén látszott, hogy ezúttal nem a hazai közönségnek, hanem kifejezetten az európai (szélső)jobboldalnak beszél, hasonlóan például a 2022-es berlini pódiumbeszélgetéséhez, amikor az egy fokkal kritikusabb Berliner Zeitung rendezvényén vett részt.

A hosszú felvezető után, ami alatt rövid interjút adott három nindzsa, Bóka János, Nagy Márton és Szijjártó Péter, és Köppel “igazi europäernek” nevezte a miniszterelnököt, Orbán bő 45 percet beszélt, azután pedig a közönség kérdéseire válaszolt. Magában a beszédben nem hangzott el semmi, amit a magyar közönség ne tudna kívülről. A miniszterelnök boldog születésnapot kívánt a Weltwochénak, amely szerinte “nem olyan, mint egy mainstream media, én pedig nem vagyok olyan, mint egy mainstream politikus”, ekézte az Európai Uniót, mert “elvesztette az önrendelkezési képességét”, beszélt a progresszív-liberális uralomról, és arról, hogy szerinte “ma Európában politikusokból hiány van, bürokraták vannak mindenütt”, pedig a kontinens problémáira politikai válaszok kellenének. Ezek a bürokraták elkötelezett hívei az Amerikából importált progresszív ideológiáknak, ezért nincsenek erős vezetők Európában, és ki sem szabad mondani, hogy kellenének.

Ezzel szemben Magyarországon nincs liberális hegemónia, a kormány ezt többször megtörte 2010 óta. Nincsenek koalíciós problémák sem, mert világos felhatalmazása van a kormánynak, és migráció sincs. Mindebből következik, hogy Magyarországnak van ideje, és felelőssége is, gondolkodni Európa jövőjéről. Orbán szerint ebből a gondolkodásból következik, hogy kidolgoztak egy “magyar európai modellt”, amely ellentétes a “brüsszeli európai modellel”, amiről korábban beszélt.

Az álló ováció után következhettek a kérdések, amiket a kiadó-főszerkesztő Roger Köppel tolmácsolt Orbánnak. Köppel első körben arra volt kíváncsi, hogyan él túl valaki ilyen hosszan az európai politikában: “Akik kritizálták, eltűntek a süllyesztőben, maga pedig továbbra is itt van az élvonalban. Mi a titka? Mi a túlélőtaktikája?” A miniszterelnök elmondta, hogy szerinte rossz gyakorlat, amit mostanában lát, hogy a politika és a gazdasági szektor között ekkora az átjárás. “Amikor én bekerültem a politikába, akkor még nem volt ilyen, hogy átmegyünk a gazdaságba, meg vissza. Közszolgálat, tudja? Szolgáljuk a hazát. Ellenzékben és kormányon egyaránt. 16 évet voltam ellenzékben, 16 évet kormányon.” Szalay-Bobrovniczky Kristóf vagy Csák János miniszterek ezen a ponton kényelmetlenül érezhették magukat, már ha meghallgatták a beszédet. Orbán vehemensen tagadta, hogy karrierpolitikus lenne, azt mondta, már a szót sem érti, “karrierje az embernek legfeljebb a szórakoztatóiparban, vagy a pénzügyi szektorban lehet, a politika az szolgálat”.

Azt mondta, el sem tudja képzelni, hogy otthagyja a politikát, hát mit csinálna? Ezután előkerül a foci, és hogy amit politikáról tudni kell, az megtanulható az öltözőben. “Anélkül a tapasztalat nélkül, azzal, amit én itt nyilvánosan képviselek, nem tudnék túlélni Brüsszelben” – mondja Orbán, hozzátéve, hogy “Brüsszelben néha még a kézfogások sem őszinték”. Fontos a család is, a stabil családi háttér, Orbán örül, hogy neki ez is megadatott, mert látott nála tehetségesebb politikusokat, akik összeomlottak, csak mert nem volt meg a megfelelő érzelmi hátországuk. “Szerencsés ember vagyok, Isten szeret engem” – foglalta össze a válaszát, vastaps következett.

Ezután Svájcról kérdezték, aminek kapcsán elmondta, hogy a svájci út nem követhető, mert nincsenek benne az unióban, Magyarország számára ugyanakkor az uniós piac és az uniós döntéshozatalban való részvétel nemzeti érdek. Magyarország nem semleges ország, mint Svájc, pedig szeretne az lenni, de nem engedheti meg magának azt a luxust, hogy a NATO-n kívül legyen, mert teljesen más a két ország geopolitikai és földrajzi fekvése. Orbán szerint Európában történelmileg mindig vagy birodalmakban, egyesült Európában, mint a Római Birodalom idején, vagy szuverén országokban gondolkodtak. “A nemzetek a Római Birodalom széthullása után jöttek létre, a különböző törzsek különböző nemzetállamokat hoztak létre” – mondta a miniszterelnök, talán nem is sejtve, hogy ezért a mondatért egy középfokú történelemérettségiről valószínűleg kiküldenék. Lényeg a lényeg: ez a másik tradíció, a szuverén nemzeté.

Tehát a Brexitig ez a két tradíció egyensúlyban létezett egymással az EU-ban, mert az Egyesült Királyság és a közép-európai államok a szuvenerista álláspontot képviselték, blokkoló kisebbséget alkottak, míg Németország és Franciaország szorosabbra vette volna az együttműködést. Azóta ez felborult, centralizáció van, Brüsszel túlterjeszkedik a mandátumán, el akarják venni a vétót, nem adják oda a pénzt, stb. “Ha azon gondolkodnak, hogy csatlakoznának az Európai Unióhoz, gondolják át még egyszer!” – általános derültség a teremben. Mi már bent vagyunk, önszántunkból, és ez jól van így, mert a közös piac fontos, még a támogatásoknál is fontosabb, és így legalább mi is ott ülünk az asztalnál, amikor rólunk döntenek.

Migráció-ügyben különbség van aközött, amikor egy “másik civilizációból” érkeznek valahova emberek, és aközött, amikor itt Európán belül vándorlunk egyik országból a másikba. “Az én szenvedésem, az én üldöztetésem 2015-ben kezdődött, amikor konfrontálódtam a németekkel migráció-ügyben. Angela Merkel azt mondta, hogy a migráció jó dolog, jót tesz a gazdaságnak, és mert rajta keresztül egy liberálisabb társadalmat tudunk építeni. Ezzel szemben én azt mondtam, hogy a migráció túl nagy kockázattal jár. (…) Egy éjszaka alatt fekete bárány lettem.”

Orbán szerint a határokat csak erővel lehet megvédeni, beszél kicsit a kerítésről, aztán elhangzik, hogy Magyarország a Schengeni határokat védi, tehát “amikor mi Magyarországot védjük, Európát védjük” – tapsot ér ez is, ahogy az is, amikor kijelenti, hogy “nem vagyok a migránsok emberi minősége ellen, tisztában vagyok vele, hogy bajban vannak, de az nem megoldás, hogy importáljuk a problémát Európába, ahelyett, hogy odavinnénk a segítséget, ahol a probléma felmerült”. “Próbálok olyan kedves lenni amennyire csak lehet, de itt állok, másként nem tehetek” – parafrazálja Orbán Luther Mártont, aki pár perccel korábban már szóba került, amikor a miniszterelnök megemlítette, hogy Luther eredeti 95 tétele, mármint maga a papírlap, amit kiszögelt a wittenbergi vártemplom kapujára, Magyarországon van, amit kevesen tudnak.

A bevándoroltak integrációja kapcsán Orbán elmondja, hogy nemrég látott egy török–német focimeccset, amit Németországban játszottak, “harmadik generációsok, akik ott élnek (szurkoltak Törökországnak), ott ültek a lelátón, és nem úgy néztek ki, mint akik kulturálisan, filozófiailag integrálva vannak a német jövőbe”. Vendégmunkásokra elkerülhetetlenül szükség van, de nagyon szigorúan kell szabályozni, és a migráció nem ilyen. Orbán Viktor szerint “erős, meggyőző és vonzó energiával bíró keresztény kultúrára lenne szükség”, mert egy gyenge keresztény civilizáció nem képes integrálni az erős, magabiztos muszlim háttérrel rendelkezőket, “akik meg vannak róla győződve, hogy jobbak nálunk” – a svájci kastély közönsége tapsol.

Mostanra a sikertelen integráció miatt párhuzamos társadalmak alakultak ki, ami Orbán szerint veszélyes, “egymás mellett élünk, de nem együtt”, és ezt a helyzetet ne erőszakolják rá a magyarokra. “Valószínűleg nincs igazunk. De meg van a jogunk hozzá, hogy ne legyen” – ilyet azért ritkán hallani a miniszterelnöktől, most mégis szó szerint ezt mondta, bár lehet, hogy csak az angolba zavarodott bele picit.

Köppel ezután arról kérdezi Orbánt, milyen volt találkozni “az ördöggel magával, Voldemort nagyúrral, akit nem nevezünk a nevén, tehát Vlagyimir Putyinnal, akinek még a kezét is megrázta, és mégis túlélte, és még a másik ördög szemébe is belenézett, hiszen ott volt Hszi Csin-ping is, tehát mondhatjuk, hogy a gonosz középpontjában volt” – a kérdés elején Orbán arca valamelyest eltorzul, az erőltetett viccre egy erőltetett mosollyal reagál csak, közben egy kis füzetbe felír egy-két szót. “Tehát, milyen volt ezen a csúcson ott lenni, ahol a világ úgynevezett autokratái találkoztak?” – bukik ki a kérdés végül Köppelből.

“Először hadd tegyek egy megjegyzést a képmutatásról” – kezdi Orbán a választ, de nem nevet. “Mert a nyugatiak is ott voltak, csak nem a miniszterelnökök! Különleges követek, egyéb reprezentánsok… Úgyhogy legyenek óvatosak, a képmutatás a kínaiak, meg az amerikaiak (kijavítja magát), az oroszok irányába egyértelmű. Az amerikaiak kétszer annyi nukleáris fűtőanyagot vettek az oroszoktól idén, mint tavaly! Nézzék meg Kazahsztán külkereskedelmi mérlegét! Ez a képmutatás, és ezzel mindenki tisztában van.”

Ezután bevezet a magyar gazdaságpolitika zsákutcájába: “Van egy nagy BMW-gyár, mellette meg egy kínai akkumulátorgyár, és ezek egymásnak gyártanak, és egymással kooperálnak a magyar ipari zónában. Ez jó nekünk, miért ne akarnánk ezt?” Ő még emlékszik a blokkosodásra, és azt nem akarja megint. Előadja Oroszországgal kapcsolatos elméletét (nem a szabadság, hanem a biztonság az összetartó erő, más politikai kultúra), és hogy bár az “agresszió az agresszió”, nem kellett volna globalizálni “az ukrajnai konfliktust”, úgy kellett volna cselekedni, mint 2014-ben, meg kellett volna állapodni, ahelyett, hogy vakon követjük Amerikát. Ukrajna nem fog nyerni, Oroszország pedig nem fog veszíteni, a jelenlegi stratégia nem fenntartható.

A beszélgetés végén a miniszterelnök még hitet tett Donald Trump mellett, aki kimondta, hogy “America first”, amivel megmutatta az utat a helyes külpolitikai gondolkodás felé, ahol mindenki első helyen a saját országára gondol, érdekek mentén politizál, és nem veti magát alá az “univerzális értékeknek”, amelyek valójában csak az amerikai érdekek elé tartanak paravánt. “Ehelyett leülünk, és megegyezünk, kompromisszumot kötünk, érdekek mentén. Ez sokkal jobb nekünk, mint a jelenlegi külpolitikai filozófia.”

Köppel: Utolsó kérdés. Mit csinál karácsonykor?

Orbán: …

Köppel: Nézzük a dolgok jó oldalát, mindjárt itt a karácsony, mit csinál karácsonykor?

Orbán: Próbálom egyben tartani a családot a karácsonyi vacsoránál, ami egy nagyon összetett logisztikai probléma.

Ováció.