#bevándorlók


Kiürült a calais-i Dzsungel
 

Kiürült a calais-i Dzsungel

Hétfőn hosszú sorokban álltak a menekültek a calais-i tábor gyűjtőpontjánál, amelyet a hatóságok a kiürítéshez kijelöltek: becslések szerint 6400-6500 ember lehetett a város szélén. A területről buszokkal szállították el az embereket az ország különböző pontjain kialakított befogadóközpontokba. A BBC videóján látszik, hogy már az első napon is volt lökdösődés, hétfőn reggel könnygázt is bevetettek egy kisebb ellenszegülésnél, de nagyobb rendbontásról nem érkezett hír. A calais-i Dzsungel kiürítése nagyjából egy hétig tartana; a táborból az evakuálás megkezdése előtt csaknem 200 kiskorút szállítottak át Nagy-Britanniába, ahová a menekültek többsége el akart volna jutni. Kedden egy német lap arról írt, hogy több száz embert vihetnek majd át Németországba, mivel őket korábban ott vették nyilvántartásba.

hvg.hu hvg.hu

Rettenetes teherrel érkezett egy hajó az olasz partokhoz – agyonvert kislány ügyében is vizsgálódnak
 

Rettenetes teherrel érkezett egy hajó az olasz partokhoz – agyonvert kislány ügyében is vizsgálódnak

17 halott menedékkérőt hozott egy norvég teherhajó hétfőn Palermóba. A holttestek azok között a migránsok között voltak, akiket a napokban mentettek ki a Földközi-tengerből. Az áldozatokat vagy már halottan tették fel a líbiai partokról induló hajókra, vagy a hajókon haltak bele a líbiai partokon elszenvedett bántalmazásokba. Az áldozatok között három kisgyerek is van.

MTI MTI

Két indonéz prostituált vagy egy brit bankár élete ér többet?
 

Két indonéz prostituált vagy egy brit bankár élete ér többet?

Sokkoló képek következnek! – figyelmeztettek mindenkit a bíróságon, ahol a 31 éves brit Rurik Jutting a két indonéz prostituált haláláról úgy számolt be, mint nem szándékos emberölésről. Az ügyész viszont kéjgyilkossággal vádolja, és ezért életfogytiglant kaphat Hongkongban, ahol – Kínával ellentétben – nincs halálbüntetés.

hvg.hu hvg.hu




Orbán: Liberálisok is nemmel szavaztak október 2-án
 

Orbán: Liberálisok is nemmel szavaztak október 2-án

Az általa benyújtott alaptörvény-módosítás előtti expozéban Orbán azt kérte a frakcióktól, rövid időre tegyék félre pártpolitikai szempontjaikat. Szavai szerint október 2-án szövetségben forrt össze a nemzet, és az alkotmánymódosításnak hála, nem fokozódunk vissza nemzetiséggé. Beszéde után Orbán mindjárt távozott is az ülésteremből.

MTI / hvg.hu MTI / hvg.hu


Nagyon kemény fellépést akar Magyarország ellen az olasz kormányfő
 

Nagyon kemény fellépést akar Magyarország ellen az olasz kormányfő

Matteo Renzi gyújtó hangú beszédet mondott az EU jövőjéről az olasz képviselőházban. Az nem megy – mondta –, hogy egyes tagállamok sok forrást kapnak az uniótól, de a kötelezettségek alól kihúzzák magukat. A következő EU-s költségvetésben ezt nagyon komolyan figyelembe kell venni Renzi szerint.

MTI/hvg.hu MTI/hvg.hu






 

"Szavazzunk nemmel, migráns nem kell" – itt a népszavazási raphimnusz

Dalban mondja el F. Lackó nem párti rapper mindazt, amit a kormány hónapok óta sulykol a menedékkérőkkel kapcsolatban. "Lopnak, amit tudnak, verik a nőket, iskolákat robbantanak, ezek mind szörnyek", "gondolj bele, mennyi fiatal lány van, kiket egyszerre megrontottak legalább hárman" – üzeni Lackó Brüsszelnek.

hvg.hu hvg.hu




Orbán: Az EU nem Brüsszelben van
 

Orbán: Az EU nem Brüsszelben van

Junckerrel kútba esett a találkozó, így Orbán Viktor Pozsonyba repült, hogy az EU soros elnökével ismertesse a kvótanépszavazás eredményeit. Fico biztosította róla, hogy legitimnek tartják a magyarországi népszavazást. Orbán arra kérte, támogassa, hogy a kötelező kvóta végképp lekerüljön a napirendről az unióban.

MTI/hvg.hu MTI/hvg.hu