Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Enyhén pr-gyanús cikk jelent meg egy sanghaji lapban, amelyből kiderül, hogy miért jobb a magyar letelepedési kötvény más EU-tagokénál, hogy jobb itt a levegő, az oktatás, és nyugodtabb az élet.És hogy milyen befogadóak a magyarok.
Bár Orbán Viktor miniszterelnök közismerten ellenszenvezik a migránsokkal, csendben azért megnyitotta országa kapuit azok előtt a külföldiek előtt, akik elég gazdagok hozzá, hogy ott élhessenek - írta csütörtökön a ShanghaiDaily, természetesen a letelepedési kötvényre célozva.
2013-as bevezetése óta a konstrukció csaknem 10 ezer tehetős kínait vonzott, akiket többnyire a kínaihoz képest tiszta levegő, az oktatási lehetőségek és az élet európaiasan nyugodt ritmusa csábít Magyarországra - írták, hozzátéve: ezeket a bevándorlókat, szemben azokkal, akik a közel-keleti konfliktusok elől menekülnek, nagyon is szívesen fogadják.
Be is mutatnak egy családot, akik tavaly áprilisban érkeztek Magyarországra kislányukkal. A pekingi családfő, Yan Ding eladta szüleitől örökölt házát, majd megvette a 300 ezer eurós letelepedési kötvényt, amely 5 év tartózkodásra jogosítja fel őket. "Nem magamért, hanem a kislányom oktatásáért, jövőjéért jöttem ide" - mondta el a családfő azt a mondatot, amit gyakran hallani a Közel-Keletről érkezett menedékkérők szájából is.
Xue Er, a kislány most magyar iskolába jár, és már a nyelvet is beszéli valamennyire. A tanárok és az iskolai ügyintézők szívesen fogadták, mindent megtettek, hogy komfortosan érezze magát idegenben - mondta az édesapa, aki szerint Kína ugyan dinamikusan fejlődik, de az ezzel járó szennyezés nagyon rossz, a városok pedig túl gyorsan nőnek ahhoz, hogy színvonalas oktatásban részesülhessenek a gyerekek. Mive a kínai iskolákban sokan vannak az osztályban, ami intenzív versenyhelyzetet teremt köztük. Magyarországon ehhez képest 25 gyerek jár egy osztályba, ami nagyon kevésnek számít.
A kínai lap cikkében kiemelik, hogy a letelepedési kötvény nemcsak az árát kell kifizetni, hanem azon felül 50 ezer eurós közvetítési díjat is annak az ügynökségnek, amelyen keresztül beadták a kérvényt. De öt év után visszakapják a kötvény árát, és továbbra is Magyarországon tartózkodhatnak.
Más EU-tagoknál is létezik hasonló konstrukció, de a magyar kevésbé drága, és azonnal biztosítja a tartózkodási helyhez fűződő jogosultságokat.
Sok kínai kötvényvásárlónak vannak vállalkozói tapasztalatai, és keresik az új befektetési lehetőségeket. A cikkben szereplő kínai családfő például társtulajdonosa egy vállalkozásnak, amely a Magyarországra újonnan érkezőket látja el befektetési tanácsokkal. Kínai tulajdonostársa, Zhang Jinjun a lapnak azt mondta, hogy szeretnék a magyarországi technológiát és jó megoldásokat Kínába exportálni.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
1925. július 18-án került a boltokba a totalitárius diktatúra megvalósításának első és egyetlen kézikönyve, Adolf Hitler Mein Kampfja. A könyvben kifejtett ideológiára építve történhetett meg a világ legtöbb áldozattal járó háborúja és népirtása is. De milyen utóélete volt Magyarországon?
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
A szexet kínálók és a digitális izgalomra vágyók Covid alatti egymásra találása röpítette az egekbe az OnlyFanst, melyen most jó pénzért túladna a nyilvánosságot kerülő tulajdonosa.
Önként, a „hasznosság érzése”, az „anyagi biztonság” és az „egészségesebb élet” reményében dolgoznak a munkát vállaló nyugdíjasok a szaktárca szerint.
Sokan sérelmezik, hogy nehezen pótolható embereket szakembereket küldtek el, ráadásul mindezt több hónap alatt, így nem kellett csoportos létszámleépítést sem bejelenteni.