#bíróság


A bíróság szerint az Index újságírója úgy írt cikket a Tisza állítólagos adóterveiről, hogy el sem olvasta a teljes dokumentumot

Jogerősen pert nyert a Tisza az Index ellen, a bíróság kimondta, hogy a pártnak semmi köze ahhoz a 600 oldalas szöveghez, amit a lap a párt adóterveiként mutatott be. Az ügy végkifejleténél is tanulságosabbak a párt által nyilvánosságra hozott ítéletben olvasható tanúvallomások. Ezekből kiderül, hogyan készült a cikksorozat, melyre a kormány egy teljes kampányt épített.



Könnyedén elvehetik egy új módszerrel a végrehajtók irodáját, de Schadl Györgynek nem kell aggódnia

A bíróság sem akadályozta meg, hogy egy egyszerű elnöki döntéssel, valós jogorvoslati lehetőség nélkül vegyék el egy végrehajtó irodáját – értesült a HVG. A módszerrel lényegében bármelyik végrehajtót megfoszthatják a pozíciójától, de a szabályokat és a kari döntéseket úgy alakították, hogy a korrupcióval vádolt Schadl Györgynek egyelőre nincs mitől tartania.




Sosem regisztrált a Tisza applikációba az egyik bírónő, mégis megpróbálták mindenhogyan lejáratni

Nemcsak a Kúrián, a Fővárosi Törvényszéken is személyes adattal visszaélés miatt indított büntetőfeljelentés lett a vége annak, hogy aktív bírák nevei kerültek nyilvánosságra a Tisza applikáció ügyében. A bíróságok ezzel a részükről lezártnak tekintik az ügyet, a háttérben azonban a történteknek ennél nagyobb hullámai voltak. A HVG információi szerint a Fővárosi Törvényszéken volt olyan érintett bíró, aki már hónapokkal ezelőtt jelezte, hogy semmi köze az applikációhoz, az elnöki feljelentésről azonban csak a sajtóból értesült. Mások a bírák melletti nyilvános kiállást hiányolták a vezetőiktől.