Meztelenül, részegen balhézó nyugdíjasokat dobtak ki egy hotelből
Bíróság elé állt az a brit nyugdíjas pár, akik nagy botrányt okoztak egy kis falu szállodájában.
Bíróság elé állt az a brit nyugdíjas pár, akik nagy botrányt okoztak egy kis falu szállodájában.
hvg.hu
A legtöbb tao-támogatás valahogy évek óta a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítványhoz folyik be. A szervezet nem ad ki információt arról, mire fordítják a társaságiadó-kedvezményből befolyó pénzeket. Egy bíróság ismét úgy ítélte meg, hogy a tao-pénz is közpénz.
hvg.hu
Nem gyerekek, hanem pénzgépek – így foglalta össze a tényállást az ügyész egy Párizs melletti bíróságon, ahol egy romániai roma család ágas-bogas ügyét próbálják meg tisztázni. Olyan ez, mint egy Kusturica-film – írja helyszíni beszámolójában a Le Monde tudósítója.
hvg.hu
Egy bíróság kimondta, hogy a sima jegyár 92-szeresét kitevő pótdíj már tisztességtelennek minősül.
hvg.hu
A több mint húsz évvel ezelőtti emberöléssel vádolt, majd elítélt libanoni férfi az egykori bírósági tárgyaláson állította azt, hogy nem ő ölte meg az ügy egyik sértettjét, ezért kell most újra bíróság elé állnia.
hvg.hu
Recep Tayyip Erdogan török elnök kötelező egyenruhát szabott meg a tavalyi sikertelen puccskísérletben való részvétel vagy terrorizmus miatt bíróság elé álló vádlottaknak.
MTI
Legalább húsz lövés dördült el kedden egy moszkvai regionális bíróságon.
hvg.hu
Óriási médiaérdeklődés mellett hétfőn kihallgatták Cristiano Ronaldót, a Real Madrid portugál sztárfutballistáját, akit azzal gyanúsítanak, hogy 14,7 millió adót nem fizetett be a spanyol államkincstárba.
MTI
Az ügyészség szerint a portugál sztár 2011 és 2014 között 14,7 millió eurót nem fizetett be.
hvg.hu
Ismét egy drámai családtörténet: mind az öt gyereket kiemelte a gyámhivatal a családból, azonban a bíróság szerint a szabályokat megszegve jártak el. Csaknem egy évig tartott, hogy visszakapják őket.
hvg.hu
Az amerikai vállalat a jelek szerint mostanság szinte minden irányból kapja a kritikát és a támadást.
hvg.hu
„Miért gondolja, hogy itt lenne? Én nem csináltam semmit” – ezt válaszolta a hvg.hu kérdésére Mengyi Roland fideszes képviselő szerda reggel, amikor megérkezett a bíróság épületéhez Budapesten. A borsodi képviselőről tavaly augusztusban írták meg, hogy gyakorlatilag EU-s pénzeket lopott. Az ügyészség azóta vádat emelt ellene, és ő az első a Fidesz 2010 óta tartó kormányzása alatt, akinek korrupciós vádakért kell felelnie a bíróságon.
hvg.hu
A jegybankelnök szerint nem köteles tűrni, hogy letolvajozzák, a bíróság azonban ezt nem így gondolta.
hvg.hu
Budaörs után több más település is visszaperelheti az iskolafenntartásra beszedett pénzt az államtól. A bíróság azt is kimondta: egyáltalán nem is létezik az a jogcím, amelyen a kormány milliárdokat vett el a városoktól.
hvg.hu
A külföldi bejegyzésű online fogadóoldalak szabályozása problémás, de a szerencsejáték-szervezői jogok átláthatóságával is bajokat talált az EU Bírósága.
MTI
MTI
hvg.hu
Amilyen egyszerűnek tűnt kezdetben a 71 ember halálát okozó bűnszövetkezet tagjainak büntetőpere szerdán Kecskeméten, annyi fejfájás és keserűség maradt utána abban, aki jelen volt a vádirat ismertetésén. A vádlottak bűnössége alaposan bizonyítottnak tűnik, azt a kételyt viszont nem sikerült eloszlatni, hogy nem minden tettes került bíróság elé. A magyar állam sem tett meg talán mindent a tragédia megakadályozásáért.
Elég volt! – ezt üzenik az állatvédők, de az állatszeretők is, akiknek kommentjeivel tele az internet a deteki ügyben hozott ítélet után. Ahogy már megszokhattuk, a bíró csak felfüggesztett szabadságvesztést szabott ki, illetve novellaolvasásra kötelezte a két fiatalkorút. Ezért most sajátos akciót hirdettek a neten: mindenkit arra kérnek, ne mocskolódva, ne anyázva, de írjon egy mailt az ítéletet meghozó bírónak arról, hogy ez elfogadhatatlan.
hvg.hu
Mivel később elvette az asszonyt. Maryt a kapcsolatért kétszer is lecsukták.
hvg.hu