#BrandChannel

Németh Gábor: „Biztos, hogy nekem is újra kell majd kezdenem legalább egyszer a karrierem, a gyerekeimnek pedig legalább háromszor”

Csak teljes szemléletváltással lehetnek képesek a cégek arra, hogy kiaknázzák az AI-ban rejlő lehetőségeket — ezt vallja Németh Gábor. Az Amazing AI alapítója az interjúban beszélt a mesterséges intelligencia mellett is nélkülözhetetlen képességekről, az adatvédelmi kockázatokról és arról, milyen nehézségekkel szembesülnek a pályakezdők a technológiai fejlődés miatt. Németh Gábor részt vesz az AI Talks by HVG & Amazing AI konferencián november 20-án, a Bálnában, ahol workshopot tart arról, hogyan vezényelhető virtuóz karmesterként a ChatGPT-ből, Claude-ból, Geminiből és Perplexity-ből álló AI-csapat.


Nem az ember kiváltása, hanem az együttműködés a cél – AI hangügynökökkel reformálja meg az ügyfélszolgálatokat az AI Squad

A magyar AI startup közösség lehetőségeiről, az etikus fejlesztés fontosságáról, és a robot mint szolgáltatás modell népszerűségéről is beszélgettünk az AI Squad két alapítójával. Sabján László és Kertvéllesy András elmondták, hogyan tud hatékonyan egymás mellett dolgozni az AI és az ember, továbbá milyen számszerűsíthető előnyei vannak a hibrid automatizációnak. Az AI Squad alapítói részt vesznek az AI Talks by HVG & Amazing AI konferencián november 20-án, a Bálnában, ahol a gyakorlatorientált workshopjukon bemutatják, hogyan építhetnek ki a vállalatok hatékony AI-támogatott ügyfélszolgálatot úgy, hogy az valóban javítja az ügyfélélményt, növeli az ügyfélszolgálati csapatok hatékonyságát és így mérhető üzleti eredményeket hoz.



„Az AI nem veszi el a munkád – az veszi el, aki jobban használja nálad”: interjú Tiszavölgyi Péterrel és Laczkó Gáborral

A novemberi AI Talks by HVG & Amazing AI konferencia két előadójával, Tiszavölgyi Péterrel és Laczkó Gáborral, a Stylers Group társalapítóival beszélgettünk.A beszélgetés során a két társalapítót a mesterséges intelligencia (MI) gyors terjedéséről, a vállalati valóságról, a kockázatokról–lehetőségekről és a következő nagy technológiai fordulópontról kérdeztük.


Andropauza: a férfiak hormonváltozásairól még a nőkénél is kevesebbet beszélünk

A női változókorról az elmúlt öt évben – magyar menopauza aktivistáknak is köszönhetően – már sok szó esik Magyarországon. Persze ez nem jelenti azt, hogy ne lenne körülötte még mindig sok tévhit. Arról azonban, hogy a férfiaknál is beszélhetünk ilyesmiről – andropauzáról – sokkal kevesebbet hallunk. De mit is jelent a férfiaknál a változókor, és mire érdemes ezzel kapcsolatban odafigyelni?


Drobny-Burján Andrea: „Új értelmet nyerhet az is, mit tekintünk kreatívnak”

Több mint 20 éve foglalkozik innovációval, ez idő alatt sok száz termékötlet kitalálásában, értékelésében és megvalósításában vett részt Drobny-Burján Andrea. A Béres innovációs vezetőjével, a kreatív munkakörök átalakulásáról, a kreatív problémamegoldás folyamatának új lehetőségeiről, a nagy nyelvi modellekkel való egyedi kommunikációról és az oktatás technológiai szemléletű átalakításáról is beszélgettünk. Drobny-Burján Andrea részt vesz az AI Talks by HVG & Amazing AI konferencián november 20-án, a Bálnában, ahol az általa kifejlesztett B.I.R.D.S. 5+1 lépéses kreatív problémamegoldási módszertanról tart workshopot.


Deliága Ákos: „Az AI következő evolúciós lépése, hogy mindenkinek lesz egy Jarvisa a Vasemberből”

AI-alapú chatbotokkal megreformálta a vállalati ügyfélszolgálatokat és a belső kommunikációs rendszereket, digitális érdekképviseleti vezetőként pedig a hazai startupok támogatását segíti Deliága Ákos. A Talk-A-Bot alapítójával a magyar innovátorok lehetőségeiről, az AI fizikai kihívásairól, a nagyvállalatok szemléletváltásáról és a mesterséges intelligencia jövőjéről beszélgettünk. Deliága Ákos részt vesz az AI Talks by HVG & Amazing AI konferencián november 20-án, a Bálnában.


Vége a vagyonok rejtegetésének?

Tudta, hogy többek között az OECD-tagállamok adóhatóságai automatikusan, évről évre megosztják egymás között a bankszámlák adatait, így lehetővé téve azt, hogy ezen információk áramlását ne akadályozzák a banktitokra vonatkozó szabályok?


Egyfős, egymilliárdos cégek. Mit jelent vállalkozni és vezetni az AI-korban?

A Szilícium-völgyben fogadásokat kötnek a szólóunikornisokra – az egyemberes szupervállalkozásokra. Közben kis létszámú, mesterséges intelligenciára épülő cégek sorra döntik a bevételi és hatékonysági rekordokat. Lehet, hogy újra kell tanulnunk vállalkozni – és a humanoid robotoknak, meg a régi vágású vezetőknek is búcsút inthetünk talán.




Közel van és gyönyörű – ide vigye el a családot az őszi szünetben!

Az őszi szünet ideális alkalom arra, hogy a család kiszakadjon a hétköznapokból, és közösen fedezzen fel új élményeket a természetben. A magyar határhoz közeli Bécsi Alpok különösen vonzó úti cél: elérhető közelségben kínál változatos programokat a legkisebbektől a nagyobb gyerekekig, sőt a szülőknek és nagyszülőknek is.


Egy maratonnyi látnivaló Budapesten

A minden ősszel tízezreket Budapestre hívó SPAR Budapest Maraton® Fesztivál jóval több egy futóversenynél. A több mint 42 kilométer hosszú pálya nemcsak erőpróba, hanem egy különleges városnéző kör is: végig vezet a főváros ikonikus hídjain, világörökségi helyszínein, parkos és modern városrészein, miközben a Duna legszebb panorámáját mutatja meg az útvonal különböző pontjairól.


Az alvás rejtélyei, avagy mi történik alvás közben a testünkkel?

Amennyire alapvető és hétköznapi, annyira rejtélyes és izgalmas jelenség az alvás. Ezen biológiai alapszükségletünk évezredek óta foglalkoztatja az embereket, és néhány kérdésre még a mai napig nem talált magyarázatot a tudomány. Cikkünkben annak járunk utána, mi is történik pontosan a testünkben, miközben alszunk.


Ez már aranyér?!

Mi számít aranyérnek? Ha már egyetlenegyszer is érzékelünk tünetet, vagy ha többször is előfordul? Az aranyér melyik fázisában érdemes az öngyógyítást elkezdeni, és mikor kell orvoshoz fordulni? Íme aranyér-kisokosunk.



Aranyér terhesség alatt? Többeket érint, mint gondolná

A terhesség hónapjaiban a kismamák addig soha nem tapasztalt, izgalmas átalakuláson mennek keresztül: új érzések és a testük folytonos változásának megtapasztalása kíséri őket nap mint nap. A lezajló lelki és fizikai változások között azonban van olyan is, ami gyakori és nem kellemes, ezért jó vele tisztában lenni és felkészülni rá. Ilyen a terhesség alatt kialakuló aranyér, ami – bár nem közismert – meglepően sok kismamát érint.


Toalett etikett – mit illik és mit nem illik a mellékhelyiségben?

Csak kevesen tudják, hogy a mellékhelyiség használatához kötődő rossz szokásaink hosszú távon komoly egészségproblémákhoz vezethetnek, különösen, ha aranyeres panaszaink is vannak. Cikkünkben a „vécé etikett” témáját járjuk körül: mit érdemes elhagyni, és milyen új szokásokat érdemes bevezetni – nemcsak az illem, de a komfort és a megelőzés jegyében is.


Mit ad nekünk a bértranszparencia? - Mindent az átlátható bérezésről

Egyenlő fizetés az egyenlő értékű munkáért – ez az EU új bértranszparencia-irányelvének legfőbb üzenete, amire 2026-ra minden magyar vállalatnak fel kell készülnie. Épp ezért fontos látni, hogy ez nemcsak egy adminisztratív feladat, hanem egy erős stratégiai lehetőség is: a cégek javíthatják munkáltatói márkájukat, erősíthetik a bizalmat és megelőzhetik a bérfeszültségeket is.