#Brüsszel



Törvényjavaslatok tucatjával bizonyítana a kormány Brüsszelnek, de kicsi az esély, hogy meggyőzze

Az Európai Bizottságnak néhány hónap alatt sikerült elérnie, amit a magyar ellenzéknek 12 év alatt sem: most először olyan törvénymódosításokra készül a kormány, melyek akár keretek közé szoríthatnák a korrupció lehetőségét. Ehhez persze az is kellett, hogy cserébe több ezer milliárd forintnyi támogatás elvételével fenyegessék meg Magyarországot. De ha kapunk is haladékot, a magyar kormánynak még sokat kell letennie az asztalra, hogy bebizonyítsa: vállalásai a gyakorlatban is működnek majd.


















Nem sok jót ígér a Fidesznek a pártfinanszírozás változása az Európai Parlamentben

Szigorítják az európai politikai pártok és alapítványok hozzáférését az uniós forrásokhoz: jogállamisági feltételeket támasztanak és egy hatóságot állítanak fel a pénzköltések ellenőrzésére. Amióta a Fidesz elhagyta az Európai Néppártot, ilyen támogatásokat nem kaphat, de most úgy tűnik, ez így maradhat akkor is, ha mégis sikerülne új jobboldali pártszövetséget gründolnia.