Ha támogatást nyer a Budai Vár és környéke közösségi közlekedését fejlesztő pályázat, akkor kitilthatók a Várból a turistabuszok és megoldható lesz a Hunyadi és a Palota út tehermentesítése – idézi a I. kerület lapját a Turizmus Panoráma Bulletin.
A jobboldali közszereplők által szervezett kormánypárti békemenettel egy időben, szombaton ellenzéki demonstráció is lesz a fővárosban. Egy Facebook-csoport, a Magyar Köztársaság Barátai a Budai Várban lévő Dísz térre hívja azokat, akik elutasítják Orbán Viktor politikáját és felháborítónak tartják Schmitt Pál plágiumbotrányát - közölték a szervezők.
A vidékfejlesztési minisztérium dolgozójának tulajdonában álló Budai Grotta Kft. kapta a Budavári Labirintus hasznosításának jogát. - Írja az Átlátszó blog.
A Várbazár 1875 és 1883 között, Ybl Miklós tervei alapján épült. Eredetileg kereskedelmi funkciót töltött be, árkádsorai üzletekkel voltak tele, majd szobrászműhellyé alakultak át. A bazár a második világháború alatt súlyosan megrongálódott. Itt működött 1961 és 1984 között a Budai Ifjúsági Park, népszerű nevén az "Ifipark", mely hamar a budapesti fiatalok kedvenc szórakozó helyévé vált, mígnem 1984-ben a feljáró kőkorlátjának leomlása miatt bezárták. Az azóta lepusztult, leromlott állagú Várbazár felújításáról november 9-én hozott határozatot a kormány. A Várbazár rekonstrukciós tervei között szerepel a vízhordó lépcső melletti mozgójárda megépítése, a palota körüljárását biztosító gyilokjáró kiépítése, 1600 négyzetméteres földalatti rendezvényterem, valamint az egykori Ifipark helyén olcsóbb éttermek és sörsátrak létesítése.
Akár százmilliárd forintba kerülhet és évtizedekig tarthat a Várnegyed átalakítása Budapesten. Ennél hamarabb, a vonatkozó kormányrendelet szerint 2014. március 30-ig felújítják a Várbazárt, amely régóta pusztul már. Szakértők szerint ez azért lesz fontos lépés, mert az újjáélesztett terület kapuja lehet majd a Budai Várnak: a pesti oldalról átcsalogatott turisták mozgójárdák vagy gyorsliftek segítségével juthatnának fel a hegyre.
Rablógyilkosság, házasságszédelgés, gyermekgyilkosság, hamiskártyázás és ártatlan csalások. Krimitúra: a Budai Várból a Szilágyi Dezső térig a bűn nyomába eredtünk az ImagineBudapest csapatával. A városnéző séta során kiderült, hány arca lehet egy gyilkosnak, kik voltak a pesti jasszok és hogyan került Léderer Gusztávné kosarába Kodelka Sándor feje. Budai rémmesék című írásunkból többet is megtudhat.
Hogyan lett népi hős Majláth György országbíró gyilkosaiból fél évszázaddal az 1883-as bűntény után? Ki tette el láb alól Mágnás Elzát, a 20. századi Pest egyik legismertebb éjszakai pillangóját, és hova tűnt Kodelka Ferenc hentes feje? Milyen hírhedt bűntények történtek a Budai Várban és környékén évszázadokkal ezelőtt? Többek között e kérdésekre kaptak választ a Budai Várban egy bűnügyi séta résztvevői.
Kézműves csokoládékülönlegességekkel, csokoládé-bor kurzussal, szakmai workshopokkal, koncertekkel és számos érdekességgel várja látogatóit a hagyományteremtő szándékkal életre hívott, pénteken megkezdődött első Édes Napok csokoládé- és édességfesztivál a Budai Várban.
Elkezdődött a 20. Borfesztivál a Budai Várban. Fater fönt nyomul és élőben tudósít azoknak, akik tudni szeretnék hova érdemes menni, mit érdemes kipróbálni – írja a Borravaló.hu.
Az eddiginél modernebb beléptető kapuk és informatikai rendszerek beszerzésére közbeszerzési eljárást írt ki az I. kerületi önkormányzat – írja a Turizmus Panoráma Bulletin.
Még várhatóan ebben a hónapban megszületik az a két fontos kormánydöntés, amelynek nyomán elkezdődhet a budai Vár felújítása - írta keddi számában a Népszabadság Zumbok Ferencre, a budai Várnegyed megújításáért felelős miniszteri biztosra hivatkozva.
Egyik szemem nevet, a másik pedig sír. Volt egy sörfesztivál a budai Várban, ami elképesztően, bár előre kódoltan sikeres volt, ugyanakkor a jó előre beharangozott célokból nem sok minden valósult meg. Remélem, csak egy jó bulisorozat kezdetének és nem hagyományteremtésnek voltunk szemtanúi.
Úgy tűnik, a Főzdefeszt és a Cseh Sörfesztivál után egy igazán nagyszabású nyári programra számíthatnak a sörkedvelők. Ráadásul orrhosszal megelőzve a szokásos szeptember eleji budapesti borfesztivált. Augusztus végén a sörösök veszik be Buda várát.
Az idei zord tél, majd az ezt követő rendkívül csapadékos időjárás miatt a Budai Vár falai részlegesen tönkre mentek. A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő nyílt közbeszerzési eljárást indít a helyreállításra.
Sorban állás Munkácsy Mihály Krisztus-trilógiájánál, érdeklődő tömeg, számos gyerek jellemezte a budai Várban található múzeumokat pénteken a múzeumok éjszakájának első óráiban.
Legutóbb egy fiatal pár forgatott pornófilmet a Budai Várban - tudta meg a Blikk. Az eset kapcsán a KDNP vizsgálja, hogyan lehet büntetni az ilyen eseteket. Az sem kizárt, hogy a térfigyelő kamerákat használnák a bizonyítási eljárásban.
Világörökség része lehetne napjainkban a Tabán, ha a borászatáról is ismert romantikus hangulatú városrészt nem bontották volna le már a XIX. század végén és a XX. század elején. Amit a II. világháború meghagyott, azt Rákosi tüntette el - olvasható a Falanszter blogon.
Új fővárosi helyszínen várja a közönséget az immár hagyományos tavaszi pálinkafesztivál. A Városháza Park helyett május 5-8. között a Budai Várban kóstolhatjuk meg a legjobb párlatokat.
A budai Vártól a Városligetig húzódó új kulturális tengely előkészítését kezdte meg a kormány; az Andrássy-negyed koncepciójába illeszkedik majd a Szépművészeti Múzeum bővítése is - jelentette be keddi budapesti sajtótájékoztatóján a kultúráért felelős államtitkár.